Színház

Virtuális térbe költözik a „vasnemzedék” – online mutatják be az Orlai Produkció új előadását

2021.11.23. 16:30
Ajánlom
Aldo Nicolaj darabja, a Hárman a padon három idős emberen keresztül beszél a feleslegességről, szeretetnélküliségről, céltalanságról és a reményről.

Először a SzínházTV felületén ismerheti meg a közönség az Orlai Produkciós Iroda új előadását, amely „vasnemzedék” utolsó élő képviselőinek életét mutatja be. Göttinger Pál rendezése egy zsúfolt lakótelepre kalauzolja a nézőket, ahol három nyugdíjas, Ambra, Luigi Lapaglia és Bocca Libero élik eseménytelen hétköznapjaikat.

A felszín alatt azonban ott rejtőznek a 20. század fordulatos évtizedeiben átélt traumák, melyek mindegyikükre másképp hatottak.

A nő – Ambra – szelíd és jókedvű maradt, míg a férfiakat megtörte az élet. A hajdan erős, öntudatos fiúk, akik  katonákból munkásemberek, majd családapák lettek, mostanra mogorva vénemberré változtak.

101552021-11-19-160956.jpg

Jelenet a Hárman a padon című előadásból (Fotó/Forrás: Orlai Produkciós Iroda)

Egyetlen dolog köti őket össze: a magány. Egyiküket épphogy csak megtűri a családja, míg a másikuk magányosan, egyedül éli mindennapjait. Az idősek egyetlen szórakozása, hogy lejárnak a ház előtti térre, és cél nélkül várakoznak egy padon ülve.

Néha véletlenül találkoznak, a bizalmatlanságból egy idő után barátság lesz, magányukat pedig felváltja a valahová tartozás biztonsága, valamint az életszeretet.

Új szokásaik lesznek, és úgy érzik, megint van értelme az életüknek. A megtalált biztonságból terv születik, és a három idős ember elhatározza, hogy még egyszer, utoljára belevágnak egy kalandba.

Szereplők:

Ambra: Egri Márta
Luigi Lapaglia: Benedek Miklós
Bocca Libero: Gálvölgyi János

Rendező: Göttinger Pál

A Hárman a padon premierjére november 25-én kerül sor a SzínházTV-n, majd december 16-tól a 6SZÍN-ben lesz látható.

Fejléckép: Jelenet a Hárman a padon című előadásból (forrás: Orlai Produkciós Iroda)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Tökéletlen csaknem az alapjaiig” – Könyvek, amelyeket megbántak íróik

Kit kellett megölnie Sir Arthur Conan Doyle-nak, hogy végre nyugodtan írhasson? Miért tagadta meg főműveit Lev Tolsztoj? Mitől borzong Krasznahorkai László?
Vizuál

Látványos magyar sci-fi érkezik a mozikba márciusban

A 129 című film történelmet ír azzal, hogy az első olyan magyar sci-fi , amelynek szinte minden jelenetében látványos CGI elemeket láthatunk, kizárólag magyar szakemberek munkája nyomán. A neves színészgárdával készült alkotás március elején debütál.
Tánc

Ifjú tehetségek nyertek felvételt a Magyar Táncművészeti Egyetemre

Több mint 90 gyermek és szüleik részvételével zajlott januárban a Magyar Táncművészeti Egyetem felvételije a felsőfokú táncművészképzés előkészítőjére klasszikus balettművész, valamint a moderntánc és színházi tánc szakirányra.
Színház

Tabudöngető előadások érkeznek Szabadkáról a Bethlen Téri Színházba

A Kosztolányi Dezső Színház két Urbán András-rendezést és egy friss Hegymegi Máté-előadást hoz magával a VII. kerületi teátrum 11. Vendégváró Fesztiváljára. A felkavarónak ígérkező produkciókat február 17-19. között láthatják az érdeklődők.
Színház

Szabálytalan utak szabadsága – beszélgetés Pelsőczy Rékával és Vajdai Vilmossal

Pelsőczy Réka és Vajdai Vilmos pályájuk kezdete óta, megszakítás nélkül a Katona József Színház tagjai, akiket rendezőként és színművészként is, egyaránt jegyez a szakma és a nagyközönség. A két művésszel a Katona első évtizede kapcsán beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Menni kéne… – amire februárban beindulunk

Van, ahová a színészek, máshová a rendező, megint máshová az izgalmasnak ígérkező színházi nyelv csalogat be – legyen az dráma, thriller vagy olyan előadás, aminek a műfaja most még nem is tudható biztosan.
Színház ajánló

Koldusopera – Bagó Bertalan rendezése a József Attila Színházban

Műfaját tekintve: opera, musical, operett és mindezek paródiája – nemcsak ígérik ezt a darabról, de be is váltják február 18-ától a József Attila Színház színpadán, Bagó Bertalan rendezésében.
Színház ajánló

Mit keresett Jakab az ágy alatt? – Dániel András meséje a XV. kerületben

A XV. kerületi Csokonai Művelődési és Rendezvényházban láthatjuk február 12-én a Hab a tortán!-mesesorozat kövekező előadását: Dániel András Mit keresett Jakab az ágy alatt? című meséjét Pető Kata és Porogi Ádám színészpárosa hozza el a gyerekeknek.
Színház ajánló

Mocskos alkuk és erkölcsi dilemmák a miniszterelnök nyaralójában – válságkomédia tíz éve az Átriumban

Tizedik éve fut lankadatlan sikerrel az Átriumban a folyamatosan új elemekkel bővülő, a kül- és belpolitika aktuális fejleményeit is beépítő, válságkomédiaként aposztrofált Igenis, miniszterelnök úr! című előadás Hevér Gábor és Alföldi Róbert főszereplésével.
Színház interjú

Szabálytalan utak szabadsága – beszélgetés Pelsőczy Rékával és Vajdai Vilmossal

Pelsőczy Réka és Vajdai Vilmos pályájuk kezdete óta, megszakítás nélkül a Katona József Színház tagjai, akiket rendezőként és színművészként is, egyaránt jegyez a szakma és a nagyközönség. A két művésszel a Katona első évtizede kapcsán beszélgettünk.