Az Árnyékot hét éven keresztül álmodtam és csináltam – mesélte. – Ez alatt rengeteg kérdés vetődött fel bennem. Alkalmas vagyok rá? Tényleg meg szeretném csinálni? Miért nem elég az, amit rám osztanak? És nem sokkal a bemutató előtt, többé már nem tudtam fölidézni, miért is vágtam bele ebbe az egészbe. Közben, párhuzamosan zajlott egy másik folyamat is bennem. Két gyerekem van, és a szülések után, az addigi „tökéletes színésznő szeretnék lenni”-hez hozzájött egy hatalmas izgulás, ami miatt rengeteg kudarcélményem volt. Olyan szövegbakik, amiket nem engedhetek meg magamnak, és nagyszínpadon volt egy-két olyan alkalom, amikor elfelejtettem a szöveget.

Pető Kata és Gergye Krisztián az Árnyék (Eurüdiké mondja) című előadásban (Fotó/Forrás: Nagy Gergő / Trafó)

Mit gondolsz, mindez miért történhetett?

Olyan mélyen éltem meg az anyaságot, hogy fura volt abból a biztonságos burokból újra olyan helyzetekbe keveredni, ahol folyton bizonyítanom kell. Elkezdtem dolgozni rajta egy pszichológussal és mentális gyakorlatokat is végeztem. Így az Árnyék próbafolyamata alatt azt is gyakoroltam, milyen lesz, ha majd ott állok a színpadon, és ilyenkor az izgulás-élményt fejben kizártam. Végül sikerült úrrá lenni rajta, és ezt a módszert azóta is sikerrel alkalmazom. Az Árnyék premierje három évvel ezelőtt volt a Trafóban, Porogi Dorka rendezésében, és mindössze ötször ment. Még nem tudom, mi lesz a további sorsa.

Milyen volt eljátszani ezt a szerepet?

Utána mindig olyan, mintha egy úthenger ment volna végig rajtam. Vagy mint amikor sírsz egy nagyot, és annyira elfáradsz, hogy már nem marad benned hozzá kapcsolódó érzés. Üresség talán? Nem tudom.

Neked magánemberként is nagyon fontos ez az előadás.

Igen.

És hol tartasz a válasszal?

Most azt gondolom, ez így magában nem létezik, mert nem tudom magam függetleníteni azoktól az emberektől, akikkel éppen dolgozom, legfőképp a családomtól.

Pető Kata az Árnyék (Eurüdiké mondja) című előadásban (Fotó/Forrás: Nagy Gergő / Trafó)

Nyilatkoztad, hogy tizenkét éves korodig játékos, bolondos kislány voltál, majd egyszerre túl komoly és túl szomorú lettél. Történt veled akkor valami, ami mindezt kiváltotta?

Igen, amit így vagy úgy feldolgoztam, de elég mélyre vitt. Olyan pejoratív visszajelzéseket kaptam, hogy mi ez a túl nagy komolyság és szomorúság?

Akkor ezt egy darabig szégyelltem, és úgy éreztem, ez egy gát abban, hogy érvényesülni tudjak. Ki akartam szedni a személyiségemből, de most már nem.

A Színművészeti után Kaposvárra mentél. Amikor Bodó Viktor Liliomot rendezett a Schauspielhaus Graz színházban, rád bízta Julika szerepét. Azt követően kínált neked szerződést a grazi teátrum, ahonnan egy év múlva, 2012-ben eljöttél. A Szputnyik társulat egyik oszlopos tagja is voltál, majd gyakran láthattunk a Narratíva Kollektíva produkcióiban, saját projektekben is és előfordulsz Pintér Béla előadásaiban. Jó ideje figyelem a pályádat, és nem értem, miért nem szerződtetett már le valamelyik nívós, fővárosi kőszínház?

Jobb napjaimon én is ugyanezt a kérdést teszem föl magamnak. Máskor azt gondolom, azért van így, mert nincs meg bennem az a kvalitás, amit magamnak képzelek. A Narratíva, ahova valamennyire tartozom, jövője kétséges. Azért mondom, hogy valamennyire, mert a társulat anyagi háttere mindig is bizonytalan volt, ezért mindenki máshol is dolgozott, így a klasszikus értelemben vett társulati építkezés nem valósulhatott meg. Most csinálok egy saját előadást, a MILF-et, amit én magam teremtettem meg, utána nincs más színészi felkérésem. Pintér Bélánál átveszek még két szerepet, de az egyik máris átcsúszott jövőre. Nagyon sok igazgatót kerestem már meg, hogy szerződtessen, és mind visszautasított. Ezért vagyok kénytelen azon gondolkozni, amit te is felvetettél, hogy miért nem kellek?

Én is ezen tépelődtem.

Mire gondoltál? Hogy összevesztem valakivel?

Bennem pusztán a kérdés vetődött fel. De lehetnek olyan okok, hogy mondjuk nem lehet veled együtt dolgozni.

De még ha így is volna, hány olyat hallunk, hogy nem lehet vele együtt dolgozni, mégis mindenki vele akar?

Ez is igaz. Talán van benned valamiféle szabadság, ami – a jelek szerint – egy magányos úttá állt össze.

Igen, csak az a vicc benne, hogy a színház nem lehet magányos.

Jelenet a Medeia gyermekei című előadásból. A képen Pető Kata és ifj. Vidnyánszky Attila látható (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Jurányi Ház)

Valóban nem. Mennyire voltál magányos a pályán?

Mindig hiányzott egy olyan szakmai közeg, akikkel meg lehet beszélni, ez, vagy az hogy sikerült.

Biztos ezért is szeretek saját darabot csinálni, mert akkor én hívok meg olyan embereket, akiknek tetszik a munkájuk, összehozok egy alkotói közösséget. De ez is egy illúzió, mert ideig-óráig működik csak, utána továbbmegyünk.

Azt nyilatkoztad, hogy a színházban tudni kell, mi, hol és egymáshoz képest hogyan helyezkedik el. Amihez térlátás szükséges, és az emberi kapcsolatokat is ilyen összefüggésben nézed. Mindezt hogyan képzeljem el?

A kapcsolati minőségek energiája rendelkezik egyfajta hosszúsággal, ami vagy közel engedi az embert, vagy távolabb viszi a másiktól. Ezért vannak helyzetek, amikor, mondjuk Medeaként, nem mehetek közelebb az Iaszónt játszó színészhez, mert nem találom az igazságát, és azt érzem, valamilyen energia eltol onnan. Így értem ezeket a kapcsolódási energiákat.

Nagyon érdekesen látod a világot. Grazban is dolgoztál, és erre az időszakra utalva mondtad, hogy idegen nyelven játszani olyan, mint egy találó jelmezt viselni. A színészet mellett jelmezeket is tervezel, és azt nyilatkoztad, a ruhákban a geometria izgat, és az, miként lehet egy jelmezt térben kiforgathatóvá tenni azért, hogy több arca legyen. Valószínűleg az a fajta játékosság, amit sokáig hiányoltál magadban, megvalósult a jelmeztervezésben.

Valóban szokták mondani, hogy van humora a jelmezeimnek. A magyar színjátszásban van egy olyan, szerintem konzervatív elvárás, hogy a jelmezek leképezzék az eljátszandó szerepeket. Én meg

Izgalmas megközelítés, és több lehetőséget enged a színészi játéknak.

Igen, de keveredtem már olyan konfliktusba, amikor a szerepet játszó színésznő azt kérte számon rajtam, ami a darabban a jelmezről le van írva. Azt mondta, ez a nő nem visel olyan elegáns ruhát, mint amilyet terveztem. Azt feleltem, hogy szerintem a legfájdalmasabb és legcsodálatosabb egy esküvői ruhában síró nő. Nem otthonkában vagy pizsamában, hanem nagyestélyiben vagy menyasszonyi ruhában, mert az máris egy olyan kontrasztot épít, amire lehet támaszkodni. 

Pallag Márton, Réti Adrienn, Pető Kata és Hajdu Szabolcs az Eltűnő ingerek című előadásban. Jelmez: Pető Kata (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Trafó)

A rendezőktől mennyire kapsz szabad kezet?

Nagyon változó. A legáltalánosabb, hogy elmondom, mi a vízióm, és arra reagálnak. Fölvázolok egy világot, ami jó esetben tetszik, és abban kibontjuk egyesével a szereplőket.

Magadnak tervezni könnyű vagy nehéz?

Nagyon lutri, úgyhogy most a MILF-nél nem is én csinálom. Ha mellékszerepet játszom, nagyon jó. De főszerepnél nehéz, mert

Ha mindenfele meg kell felelni, hogyan lehet szárnyalni?

Ha valamire nagyon fölkészülök, akkor annak a magabiztossága ad egy olyan játékosságot, ami talán a szárnyaláshoz hasonlít. Azt vettem észre, hogy nekem ez leginkább a zenés darabokban megy, ahol minden ütem meg van határozva, tehát valójában nincs is szabadság. De amikor megvan a rendszer, amiben mozoghatok, még ha nagyon szűk is, ha magamévá tudom tenni, végtelenül szabadnak érzem magam.

Igen, mert ez nem egy semmibe történő zuhanás, hanem megvannak a biztonsági rácsok.

Valószínűleg biztonságot ad, és nem érzem gúzsba kötve magam, hanem azon belül megtalálom a magam amplitúdóit.

Miként reagáltak rá a kollégák, hogy elkezdtél jelmezeket tervezni?

Sokszor kaptam olyan visszajelzéseket, hogy na mi van, nem megy a szekér? Azért tudtam ilyenkor nevetni, mert ez nem volt igaz. Amikor pici volt a kislányom, baromi jól jött, hogy ott vagyok egy csomó előadásban, mint jelmeztervező, de nem kell minden este bemennem játszani. Azt éreztem, ez egy fantasztikus lehetőség, mert ott vagyok a színház közelében, kreatív munkát végzek, de esténként otthon lehetek.

Kinek terveztél először jelmezt?

Kovács D. Daninak, az akkori Szputnyikban, a Heilbronni Katicában.

Abban az előadásban színészként is benne voltál?

Egy nagyon pici szerepben.

Be tudtál ülni próbát nézni, hogy lásd a jelmezeidet a színészeken?

Nem, mert nagyon rövid idő alatt készültek el. Szinte egy fillér nem volt rá, én magam varrtam a barátaimmal az összes ruhát, amíg a többiek próbáltak.

Arra lettem volna kíváncsi, milyen először látni a jelmezeidet, ahogyan életre kelnek a színpadon.

Pető Kata, Pallag Márton, Hajdu Szabolcs, Réti Adrienn és Kárpáti Pál az Eltűnő ingerek című előadásban. Jelmez: Pető Kata (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Trafó)

Mindig borzasztóan félek, amikor először veszik föl a ruhákat a színészek, hogy az, ami az asztalon vagy a fejemben jól nézett ki, esetleg színpadon vállalhatatlan lesz.

Hogyan viselkednek veled jelmeztervezőként a színész kollégák?

Ahhoz, hogy fölhajtsak egy nadrágot olyan hosszúságra, ami nekem tetszik, le kell térdelnem a színész elé. A reakciókat tekintve, háromféle típus van. Az egyik odatartja nekem még a cipőfűzőjét is, hogy kössem be. A másik azt mondja, ne viccelj, állj már föl, légy szíves! Soha ne térdelj le elém. A harmadik pedig olyan, akihez hozzá sem lehet érni, hogy ne is tudjam a méreteit. Mert úgy érzi, nem kerülhetek olyan információ birtokába, amiről más esetben, amikor már színészként állunk egymással szemben, így tudomásom lenne.

Ilyeneket színészként soha nem tudtál volna megtapasztalni.

Nem, és kollégaként föl sem merült, hogy ilyenek léteznek. Nekem tök természetes, hogy letérdelek, mert nem tudom máshogy fölhajtani azt a nadrágot. Jó példa arra, mit jelent valami kívülről és belülről, amikor csak a nézőpont más, mégis egészen mást jelent egy történet. Ha jobban belegondolok, meg tudom érteni azt a színésznőt, aki nem szeretné, hogy a mellméretéről értesüljek. És ha legközelebb, ne adj’ Isten, összeraknak minket egy előadásba, nem akar azzal foglalkozni, hogy én ezt tudom. Megértem, sőt egy kicsit szégyellem is, hogy ez nem jutott eszembe.

Volt olyan kolléga, akinek először jelmezt terveztél, később meg egy színpadon álltatok?

Igen, meg fordítva is, hogy előtte játszottunk együtt, és utána terveztem neki jelmezt. Akivel meg többször együtt dolgozom, mint például Pass Andiék, azoknak ez már természetes.

A MILF című előadás plakátja (Fotó/Forrás: Plakát: László Zsuzsi, fotó: Varga Imre / Jurányi Ház)

A MILF című előadás a soron következő bemutatód. A darab ötlete tőled származik?

Igen. Van egy Fleabag (Bolhafészek – a szerk.) című sorozat, ami a főszereplő színésznő, Phoebe Mary Waller-Bridge stand-upjából készült, és amit ő maga írt. A sorozat egy nagyon érzékeny csajról szól, aki szörnyen pofátlan, és gyakran beszél degradálóan magáról. Sokat mesél párkapcsolati témákról, a szexualitásáról és nem mellesleg a családjáról. Annyira őszintén és kedvesen csinálja, hogy emiatt végtelenül szerethető. Idővel egy közeli barátnőmnek kezdtem őt érezni, miközben a sorozatot néztem, ami korábban soha nem történt meg velem. Az első gondolatom az volt, milyen jó lenne ezt eljátszani, de a jogok nem eladók.

Elég csak a saját életemre gondolnom. Közben jött a Barnival való kapcsolatom (Rohonyi Barnabás színművész – a szerk.), és annak megítélése, amivel sokat küzdöttünk, mert rengeteg rossz visszajelzést kaptunk. Persze jókat is, de elkezdett izgatni, hogy miközben ennyire liberális közegben élünk, mégis, milyen élesen reagálnak arra, hogy ő fiatalabb nálam. Kovács Viktornak és Kovács Dominiknak meséltem az életemről, és abból írták meg a MILF szövegét. Gyerekkori élményeim és a korábbi kapcsolataim is előkerülnek benne. Minden ki van forgatva, senki sem az, aki. Én sem színésznő vagyok benne, hanem egy operakritikus. A történet szerint egy lakásban látunk egy párt, és minden, amit a nő jelenlegi kapcsolata csinál, arról neki eszébe jut egy korábbi viszonya. És mi meg is mutatjuk azokat a régebbi helyzeteket. Mindenkivel történt már olyan, hogy egy mozdulat, egy hang, egy gesztus régi élményeket tudott bekapcsolni. És ha az ember nem elég tudatos, a múltja befolyással lehet az éppen aktuális kapcsolatára.

A színpadon a párodat Rohonyi Barnabás játssza, aki az életben is a partnered. Miért döntöttél így, hogy ezt az előadásban is bevállalod?

Egy idő után úgy éreztem, ez kihagyhatatlan. Miért akarnék másik férfival együtt dolgozni, amikor ő tud rólam mindent a legjobban? A darabban elég sokat beszélek a negyven körüli női létezésről is, meg arról, amikor egy negyvenes nő mellett egy huszonéves fiatalember van. Szerintem gyönyörű látvány egy fiatal és egy idősödő test egymás mellett. Szó nélkül, némán állva. Ez engem megragadott, és szívesen megosztanám másokkal. Megtisztelő és fölemelő, ahogy Barnival együtt vagyunk, ugyanakkor meg is nehezíti átélni az öregedés folyamatait. Ez az egész egy nagyon erős hullámvasút.

Ebben a kapcsolatban el tudtad engedni a jövővel kapcsolatos félelmeidet?

Döntenem kellett, hogy vagy minden nap azon szorongok, mi lesz velünk pár év múlva, vagy teljes erővel belevágunk, és meglátjuk, mi történik majd. Lehetett volna az is, hogy inkább hagyjuk az egészet, de ez most egyfajta véd- és dacszövetséggé vált közöttünk.

Rohonyi Barnabás, Pető Kata és Gergye Krisztián (Fotó/Forrás: Varga Imre / Jurányi Ház)

Korábban mennyire volt fontos megfelelni a külvilágnak?

Amikor olyan férfi volt mellettem, aki komoly elismerésnek örvendett családi és szakmai körökben, akkor úgy éreztem, az egy könnyebb létezés. Egy darabig. Ebből egészen biztosan lehetett tudni, hogy igenis számít.

Felszabadítónak érzed, hogy úgy döntöttél, nem adsz mások véleményére?

Ez a helyzet azt a vágyamat, hogy ne foglalkozzam a külvilággal, minden nap elém teszi, és úgy érzem, egyre inkább ki is tudom zárni. Néha vannak álmatlan éjszakáim, hogy normális vagyok én? Még a saját életemet is pellengérre állítom? Hiszen ezek az én történeteim. Ha valaki azt mondja, jaj, mik ezek a szar sztorik, akkor azok az enyéim, érted? Ez egy nagy vállalás, és

Az a kérdés, magammal tudom-e rántani az embereket, izgalmassá tudom-e tenni ezt az egészet, vagy sem.

Az ajánlóban ilyen provokatív mondatok szerepelnek, mint „Használt nő gyerekkel, érdekel?” A plakátfotón tejből bajuszt rajzoltatok az arcodra, én meg azon gondolkoztam, hogy remélem, át tud jutni az az üzenet, hogy ebből valamit tanuljunk, vagy legalább elgondolkodjunk. Mert ez valóban bátor vállalás.

De mi a veszélye? Az, hogy ízléstelen?

Ilyesmi nem jutna rólad eszembe.

Vagy az a baj, hogy a közönség túl sok mindent tud majd meg rólam és utána már nem tudom anélkül eljátszani Medeiát, hogy a nézők ne rögtön erre gondolnának?

Jelenet a Medea gyermekei című előadásból. A fotón Molnár András e.h., Pető Kata, Lukács Ádám e.h. , Barna Lilla és ifj. Vidnyánszky Attila láthatók (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Jurányi Ház)

Az átlagosnál nagyobb a tétje ennek az előadásnak. A darabban itt egy negyvenes csaj, aki…

Aki egy negyvenes csaj.

…aki azt mondja, hogy MILF, és közben magára mutogat. Milyen mélységekig lehet eljutni ebben a témában?

Önironikusan, de sok fájdalom van belepakolva. Szeretem, hogy mindegyik kapcsolati szál egy Kékszakáll-értelmezésre van fölfűzve, amiből eljutunk oda, hogy én vagyok a gátja a saját boldogságomnak. Amíg nem tudom értékelni magam, addig nevetséges arra várni, hogy kapkodjanak utánam.

Ezek szerint az előadás sokkal több annál, mint a MILF-téma.

Hát persze, mert ránézel valakire, és azt mondod, MILF. Ennyi. Egy bélyeg. Megkapta. De mi húzódik mögötte, ki az az ember, akire te csak rámondod, hogy MILF? Mert én ezt rengetegszer megkaptam. Eleinte azt hittem, dicséret, amíg utána nem néztem, mit jelent.

Ha valaki véletlenül nem tudná, hogy mit jelent, mi a MILF definíciója?

Legyél harmincöt és negyvenöt között, és legyen gyereked. Nem muszáj fel is nevelned, de azért legyen. És a korodhoz képest nézz ki jól.

Vagyis ez tekinthető bóknak is. Kár, hogy a kifejezés a pornófilmekből terjedt el.

Azt mondják rád, olyan jól nézel ki, mint a… és egy pornószínésznő nevével példálóznak. Úgy érzem, ezekre valahogy muszáj reflektálnom, mint ahogy arra is, hogy abnormálisnak tartanak egy olyan kapcsolatot, ami Barnival köztünk van.

Vagyis többféle előítélet ellen is küzdesz. Vajon mióta létezik ez a MILF-es szemlélet, és mennyiben korlenyomat?

Egyértelműen az, és nagyon rossz irányba vezet. Pont azért merem kiírni a fejem fölé azt, hogy MILF. Szőke parókában, azt azért tegyük hozzá.

Pető Kata (Fotó/Forrás: Fotó: Dömölky Dániel / Staféta)

Mint egy sztereotípia?

Persze,

Tényleg?

Ez csak egy vicces teóriám, de ki tudja? Olyan szempontból fontos a szőke paróka, hogy egyértelműen jelzi, hogy az eljátszott figura nem én vagyok. Ugyanakkor nagy segítség a játékban, és vizuálisan is jó kontraszt. Szeretnék onnan, hogy ciki MILF-nek lenni, eljutni odáig, hogy MILF-nek lenni menő.

De mi van emögött? Halálfélelem?

Igen. Hogy nyugi, még van időd, nem kell még kiteljesedni. Egy olyan rendszernek látom, ami saját magát eteti, és nincs visszaút. Mindenkit bántanak, aki kiáll a nyilvánosság elé smink és plasztikai műtét nélkül. Nagyon félelmetes, és ebben nem akarok részt venni.

Világunk úgy van berendezve, hogy elfedje a halált, és inkább az életre fókuszál. Máshol az elmúlás sokkal inkább az élet szerves része. Ott talán kevésbé is félnek tőle.

Kicsi volt még a fiam, amikor egyszer kipukkadt a kezében egy lufi. Rám nézett, és láttam a szemében azt a pillanatot, amikor fölfogta, hogy ez most nincs, ezt már nem fogjuk fölfújni. Ugyanazt a rettenetet, félelmet és egyben hatalmas kíváncsiságot láttam a tekintetében, amit én is éreztem korábban. Onnantól kezdve mindkét gyerekemmel gyakran beszélgetünk az elmúlásról. Janó korán elkezdett kérdezősködni, hogy mi lesz velünk, ha te meghalsz, anya? Azt feleltem, hogy majd őzikék leszünk. Azt mondta, az neki nem jó, mert ez nem igaz, és többé nem fogunk találkozni, mert amikor ő bemegy azon az ajtón, akkor én pont ki fogok lépni rajta. Mindig úgy beszélgetek velük, hogy biztos, hogy ez meg fog történni, csak ne féljünk tőle.

Pető Kata a Kurázsi és gyerekei című előadás próbáján (Fotó/Forrás: Hevesi-Szabó Lujza)

Jelinek műve, az Árnyék is boncolgatja a halál témakörét, és valamiképp a MILF is, hiszen az öregedéstől való félelem az elmúlástól való félelem is egyben.

Igen, és izgulok, mert a MILF egy picit olyan, mintha az Árnyéknak egy közérthetőbb változata volna. Maga a téma nincs leegyszerűsítve, de a szóhasználat és a beszédstílus jóval közvetlenebb. Van bennem egy remény, hogy ugyanazt talán többekhez el tudom juttatni. Ebben az előadásban is sok zene lesz, Matisz Flóra Lilinek köszönhetően. 

Már megbékéltél a szomorúsággal?

Valószínűleg igen, de mostanában nem kapok ilyen visszajelzést magamról.

Mióta?

Lehet, hogy pont Barni óta. Korábban úgy érezhettem, a szomorúságon keresztül tudok a legjobban megnyilvánulni, és nem vettem észre, hogy ennek nincs mindig helye vagy jó energiája. De azt éreztem mélynek és őszintének. Amúgy tényleg szomorú az arcom? Te is úgy látod?

Ha azt szeretném látni, akkor igen, de nem ez az első, ami eszembe jut.

Nem ő uralkodik rajtam, és ha kell, használom, hogy igen, ilyen az arcom.

Öregedésről és elmúlásról is szól a MILF, de mintha az ízléses és ízléstelen között is egyensúlyozna.

A darabban azzal próbálok játszani, hogy ezt pellengérre állítom, és ide-oda billegek rajta. Azért félelmetes, mert nem tudom, meddig lehet fönnmaradni a penge élén. Biztos, hogy el fogok ide-oda billenni, és nem tudom, mennyire visszarántható a dolog. Mindaz, amit te is mondasz, hogy használt nő gyerekkel, abban van némi ízléstelenség, ugyanakkor egy mély fájdalom is. Hiszen valaki megpróbál azonosulni azzal a bélyeggel, amit ráraknak. Abban létezni, és ennek az értelmét vagy értelmetlenségét kifejteni.

Jelenet a Kurázsi gyerekei című előadásból. A fotón Hajduk Károly és Pető Kata látható (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba / Jurányi Ház)

Mit szeretnél elérni ezzel az előadással?

Szeretném, ha szeretnék, és sokat tudnának nevetni közben. Ez olyan, mint a fehér bohóc, ahol azon nevetnek, hogy ő sír. Neki ez a mestersége, és ez az a hatás, amit szeretne kiváltani.

Tudsz is azonosulni a fehér bohóccal?

A darab kapcsán igen. Én, mint Kata, inkább váltogatni szeretem. Vagy jó volna azt hinni, hogy tudom váltogatni, de most ez egy fehér bohóc. Nyugodtan odarajzolhatnék magamnak még egy könnycseppet is a bajusz mellé.

Adott újfajta perspektívákat, hogy az előadás segítségével egy másik nézőpontból közelíted meg a múltad?

Lefejtem róla a fájdalmat, az emlékezést, a haragot, és akkor látom csak magában a történetet, ami jelenleg nem tölt el semmilyen érzéssel. Egy képeskönyv, amit nézegetek. Az is nagyon érdekes, hogy Barni nem úgy játssza el a szerepeket, amilyen az adott ember az emlékeimben, és ezt jó hagyni, hogy teljesen más, ami így egy másik valósággá válik.

Gergye Krisztián koreografálja és rendezi az előadást. Vele az Árnyékban színpadi partnerek vagytok.

Láttam Krisztián korábbi előadásait és tudtam, milyen csodálatos produkciókat hoz létre. Már korábban is szerettem volna együtt dolgozni vele, de alig volt merszem odamenni hozzá. Annyira örülök, hogy végül föl mertem kérni az Árnyékra! A közös munka során nagyon közel kerültünk egymáshoz és szinte természetes volt, hogy ezt az előadást is vele csinálom. A jelenléte olyan erőt és biztonságot ad, mintha a bátyám volna. 

Mit hoz be az előadásba az ő tekintete?

Krisztián egy erős és szentimentális férfi. Tud női lélektant képviselni, de férfiasságot is. Nagyon érzékenyen nyúl akár a megbélyegzéshez, akár ahhoz, miként gondolkodhat egy nő.

Nyilván kérdezősködtél, hogy a MILF-téma mennyire csapja ki a biztosítékot, és mennyire érdekes.

Igen, ugyanakkor annyira erősen bejött az életembe, hogy nem tudtam volna elképzelni, hogy ne keltse föl az érdeklődést. Egy olyan kapu, ami mögé, ha bemegyünk, egy olyan birodalom nyílik meg, ami nagyon sok mindent rejt magában. De vakmerően vágtam bele.

Ami egy igencsak rád jellemző kifejezés. Zuhanás a semmibe?

A semmi nagyon félelmetes! Szerintem

Mint amit Jelinek ír az Árnyékban: „Nyújtott testtartással hátrazuhanni úgy, hogy senki se veszi észre.”

Volt olyan, hogy valaki azt mondta neked, ne félj, ha zuhansz, mert én figyelek rád és majd elkaplak?

Volt. És hogy elkapott-e? Nem… De nem gonoszságból, csak úgy véletlenül: mert elfelejtette. Ha koncerten vagyok, a közönség közé vetem magam a színpadról, és nem kapnak el, az kínos. De ha az életemet bízom valakire, és úgy nem kap el, az már végzetes. Ez is csak nézőpont kérdése.

Fejléckép: Pető Kata (fotó/forrás: Gordon Eszter / Jurányi Ház)