Színház

Visszatekintő játék – a 4. Kárpát-medencei Színjátszótábor margójára

2021.08.24. 15:15
Ajánlom
A táborlakók élete nem csak játék és mese… valahogy így kezdődött, aztán augusztus 14-16-ig óriási sikerrel folytatódott. A Rákóczi Szövetség diákoknak megrendezett színjátszótáborába idén huszonketten érkeztek a Felvidékről és Erdélyből (Temesvárról és Nagyváradról). A gyerekek az elmúlt évek Koronázási Szertartásjátékaiban vehettek részt mellékszereplőkként, idén azonban övék volt a főszerep.

A diákok az elmúlt nyolc év Koronázási Szertartásjátékaiból összeállított Visszatekintő játék című előadást adták elő több estén keresztül a Bartók Béla téren. Az Árpád-házi királyok életét felelevenítő darabot Lőrincz Zsuzsa írta és rendezte, Egyed Attila beszédtechnikát tartott, a koreográfusa Molnár G. Nóra volt.

De hogy milyen volt belülről nézve a munka, arról maguk, a táborlakók beszéltek:

Csáky Máté az Ipoly mentéről, Felvidékről érkezett, idén már negyedik alkalommal vesz részt a Rákóczi Szövetség által rendezett színjátszó táborban, mondhatjuk úgy is, már „öreg róka”.

„Betekinthetünk kicsit a színház világába, hogy hogyan is néz ki egy színész élete, egy próbafolyamat, hogyan dolgozik egy rendező vagy egy koreográfus.”

Szakács Kata Nagyváradról érkezett, harmadik alkalommal vesz részt a táborban, mert tavaly sajnos nem tudtak eljönni a csapattal.

„Az előző években a Koronázási Szertartásjátékban játszottunk, most viszont egy visszatekintőt állítottak össze, ráadásul itt nem a színészek a főszereplők, hanem mi, ami még izgalmasabbá teszi a munkát.”

Egyed_Attila_es_a_diakok-130344.jpg

Egyed Attila a táborlakókkal (Fotó/Forrás: Torma Sándor / Vörösmarty Színház)

Kuglis Albert Temesvárról érkezett ötödmagával második alkalommal vett részt a táborban, tavaly sajnos a koronavírus miatt nem jöhettek. Ő egyebek mellett Julianus barátot alakítja a visszatekintő játékban.

„Második Bélát is alakítom, szerintem az összes király között ő a legkülönlegesebb, hiszen nem lát. Így a színpadon olyan embernek kell kísérnie, akiben megbízom.”

Vasi Nélia Ipolyságról érkezett a második alkalommal vesz részt a táborban. Idén elég sok szerepet kapott, hiszen kikiáltóként ő indítja az előadást… „Aztán rohanás átöltözni, táncolunk, énekelünk, beöltözök Anonymusnak, majd Ilonaként térek vissza a színre.”

Persze a munka mellett a táborlakóknak jutott elég idejük szórakozásra is. Például

ellátogattak Székesfehérvár egyik leghíresebb nevezetességébe, a Bory-várba, ahol a kövek beszélnek, amit országszerte, határon innen és túl is csak a hitvesi szeretet jelképeként emlegetnek.

A Rákóczi Szövetség színjátszótáborának diákjainak szűk egy hét állt rendelkezésükre, hogy színpadra állítsák Visszatekintő játékukat, amit a Koronázási Szertartásjáték vetítései előtt mutattak be. A produkció premierje augusztus 14-én volt, a diákok óriási vastapsot kaptak.

kirandulas_a_Boryvarban-131129.jpg

A táborlakók ellátogattak a Bory-várba is (Fotó/Forrás: Torma Sándor / Vörösmarty Színház)

A Visszatekintő játékot követően, 20.30 órakor kezdődött a vetítés, a Koronázási Szertartásjátékok elmúlt éveiből született válogatás: augusztus 14-én, szombaton III. Béla – Az aranykor trónusán című, augusztus 15-én, vasárnap II. András – Csillaghullásban álmodó, augusztus 16-án, hétfőn IV. Béla – Az élet magja

 A negyedik Kárpát-medencei Színjátszó Tábor záróeseményét ismét a székesfehérvári Városházán tartották meg augusztus 16-án.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke szerint egy kisebbfajta csoda, ami itt, a koronázóvárosban történik. Gratulált a produkcióhoz, és köszönetet mondott a színháznak, a fiatalokkal foglalkozó művészeknek, a városnak a befogadásért és a hagyományteremtésért, ami valóban színfolt a szövetség nyári rendezvényei között.

„Abban hiszünk, hogy ami veletek középiskolás korban, 14-18 éves korotokban történik, arra évtizedek múlva is szívesen fogtok visszaemlékezni.

És ha ezt össze tudjuk kötni élményekkel, értékekkel, a magyar kultúra értékeivel, akkor az a ti felnőtt korotokban is segít abban, hogy amit szüleitek nektek átadtak, azt ti is továbbadjátok. Ez a közösség megmaradásának is a záloga.”

eloadas_02-131129.jpg

Jelenet a Visszatekintő játékból (Fotó/Forrás: Torma Sándor / Vörösmarty Színház)

A táborzáró ünnepséget a Városháza Dísztermében tartották, ahol először egy a táborról, a próbákról szóló kisfilmet vetítették le. Dr. Cser-Palkovics András polgármester a köszönet szavai mellett a reményét fejezte ki, hogy a program jövőre is visszatér, és visszatérnek a résztvevők is a táborba, valamint folytatódik az együttműködés a szövetség, a színház és a város között. A jó táborhoz hozzátartozik úgy a vidámság, a jókedv, ahogy a megfáradt pillanatok is – reflektált a kisfilmben látottakra. A Díszteremben tartott ünnepségen az Aranybullát ábrázoló falfestmény mellett a magyar államiság kialakulásának a fővárosában így fogalmazott: „Amit csináltatok az előző években, és amit most csináltatok, az nem szól másról, mint a leghitelesebb helyen megidézni a történelmet. Ez értékeket hordoz magában, és üzen vele a mának is, a jövőnek is, aminek ti az alkotói részét vállaltátok. Köszönöm szépen!”

Dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója a záróünnepség apropóján azt fogalmazva meg, hogy valami igazából csak most kezdődik el, hiszen hagyomány teremtődik ezzel az előadással. A szertartásjátékoknak egy fontos mondatát idézte: „A leromboltat építsd fel, a felépítettet őrizd meg!” – amit évszázadokon keresztül mondott ki a koronázó érsek, és ismételt utána a koronázandó király, egy óriási szellemi stafétát átadva. A szertartásjátékok fantasztikus sorsokat mutattak be a közönségnek, és nagyon sokan voltak kíváncsiak az előadásokra, idézte fel a kilenc éves történetet. A megjelent fiatalok a magyarságnak azt a részét képviselik, akik ugyan az országhatárokon kívül élnek, de a nemzeti kultúrát képviselik, és a régió élő reprezentánsai, a gyökerek hagyományainak továbbadói.

Taborzaro_Szikora_Janos_MolnarArturkepe-130344.jpg

Táborzáró ünnepség (Fotó/Forrás: Torma Sándor / Vörösmarty Színház)

A találkozó résztvevői az ünnepséget követően közösen nézték meg a koronázási ékszereket, a limoges-i korpuszt, majd betértek a polgármester dolgozószobájába is.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: A színjátszótábor záró előadása (fotó: Torma Sándor / Vörösmarty Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Vámos Miklós: Régi szöveg, leporolva

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatából William Somerset Maugham Színház című regényét ajánlja. Gondolataira kötet fordítója, Schmal Alexandra reagál.
Vizuál

Élje át újra nagyvásznon Milos Forman filmjeit!

Február 12. és március 26. között a cseh újhullám emblematikus rendezője, a kétszeres Oscar-díjas Milos Forman legismertebb filmjeit vetítik eredeti nyelven a Puskin moziban.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Színház hír

Megszűnik a Vádli Alkalmi Színházi Társulás

Tizennégy évi működés után beszünteti tevékenységét a Vádli Alkalmi Színházi Társulás – jelentette be a Facebook-oldalán Szikszai Rémusz, az alapító-rendező. Előadásaik között olyan nagy sikerű és emlékezetes produkciók voltak, mint az I. Erzsébet, a Caligula helytartója vagy a Kutyaharapás.
Színház hír

Színházigazgatók közleménye: „Minden esetben tiszteletben tartjuk a fenntartó döntését”

„Elfogadhatatlan kollégáink felelősségteljes döntésének megkérdőjelezése” – közös nyilatkozatot adott ki több színházigazgató, melyben kiállnak azok mellett a munkatársaik mellett, akik a közelmúlt igazgatói pályázatainál bírálóként, javaslattevőként tevékenykedtek.
Színház interjú

 Vizi Dávid: „Vannak esték, amikor nem én követem a nézőket, hanem ők engem”

Bár fiatalon azt gondolta, színésznek lenni sokkal egyszerűbb, mégsem bánja, hogy ezt a hivatást választotta – Vizi Dáviddal, a Katona József Színház színészével a zenés színházról, saját hangja megtalálásáról, a Karsai Dániellel való találkozásról és a közösségi médiáról beszélgetettünk.
Színház ajánló

A szem nem öregszik – először tartottak felnőttbábfesztivált Veszprémben

Árnyjátékkal a mindennapi szorongásokról, szemgolyókkal az evolúcióról mesélni – mostanra talán tudatosodhatott a hazai nézőkben, hogy a báb műfaja nem csak gyerekeknek szól, a hétvégén az I. Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál is ezt igazolta. Négy előadáson jártunk. Beszámoló.