Színház

Vitéz László a BÁBU középpontjában

2015.03.16. 15:34
Ajánlom
Hét előadást, közte öt Vitéz László-történetet ismerhet meg a közönség a Budapest Bábszínházban március 17-től 20-ig tartó VI. BÁBU Fesztiválon, amelynek középpontjában a vásári bábjáték áll.

A Budapest Bábszínház bábfesztiváljának célja hatodik éve változatlan: izgalmas, új utakat kereső társulatok gyerekeknek, ifjúsági közönségnek vagy felnőtteknek készült kamara-bábelőadásainak bemutatása a fővárosban.  A rendezvény első alkalommal kap tematikus fókuszt, amelyben a talán legismertebb magyar hős, a piros sapkájáról és furfangos észjárásáról felismerhető Vitéz László áll.

Idén ünnepeljük Kemény Henrik születésének 90. évfordulóját, így rá emlékezve a fesztivál négy napja alatt ötször hangzik el a jól ismert köszöntés: Szervusztok, Pajtikák! Öt Vitéz László-történetet és öt Vitéz László-játékost ismerhet meg a közönség. Látható lesz a Kemény Henrik-díjjal frissen kitüntetett Pályi János, valamint Gyurkó Henrik, akinek elsőként engedélyezte Kemény Henrik, hogy Vitéz László-darabot játszhasson. A művész utolsó alkalommal adja elő a produkciót.

A legfiatalabb nemzedéket Takács Dániel és Fabók Mariann képviseli, de a fesztiválon debütál Vitéz László-játékosként a Budapest Bábszínház művésze, Tatai Zsolt is. A fesztiválon látható lesz a kaposvári BábSzínTér, a budapesti CsirIbi Bábszínpad, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház, a zsámbéki Fabók Mancsi Bábszínháza és a budapesti Bábrándozók Társulat előadása. Rajtuk kívül a fesztivál közönsége láthatja Écsi Gyöngyit is, aki Az élet és a halál vize című palóc népmesét adja elő: a gömöri Árgyélus Színház produkciójában ötvöződik a bábjátékos, népdalénekes, mesemondó szerep.

A fesztivál legtöbb produkciója a Játszó-tér elnevezésű helyszínen lesz látható. A színházteremben a kecskeméti Ciróka Bábszínház Vidovszky György rendezte produkcióját, a Hamupipőkét tekinthetik meg az érdeklődők. Szintén újdonság, hogy a fesztivál keretében minikonferenciát és könyvbemutatót is rendez a színház. Láposi Terka, a téma legavatottabb hazai ismerője, a Korngut-Kemény Alapítvány elnöke Kemény Henrikről; Ács Norbert, a Budapest Bábszínház művésze, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója pedig a vásári bábjátékban szereplő női karakterekről fog előadást tartani. Emellett a fesztiválon mutatják be a Vaskakas Bábszínház dráMAI mesék sorozatának legújabb kötetét, A halhatatlan Vitéz László című művet.

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint szintén a bábfesztivál kísérőrendezvényeként mutatják be Lőrinc László kötetét is az OSZMI körtermében péntek délután. A Blattner - Egy bábos életútja című kötet bemutatóján a szerzővel Nánay István színikritikus beszélget.

A könyvbemutatóhoz kapcsolódóan kamara-kiállítás is nyílik az OSZMI körtermében az Arc-en-Ciel Színházról és Blattner Géza bábművész pályájáról. Bemutatják a Bábtárban található legértékesebb archív filmanyagokat, kéziratokat, terveket és fényképeket - köztük André Kertész üvegdia sorozatát -, valamint Blattner Géza speciális billentyűs marionettjének rekonstrukcióját is. A kamara-kiállítás március 23-tól április 30-ig látogatható az intézet szolgáltatási idejében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.