Színház

Vitrinbe zárt sorsok

2020.12.07. 20:50
Ajánlom
A SzínházTV december második hetében két rendkívüli nő történetét hozza el, akik bátorságukkal és erejükkel példát mutathatnak mindnyájunknak.

December 10-én az orléans-i szűz, Jeanne d’Arc figurája elevenedik meg, akit Hegymegi Máté vitrinbe zár, és múzeumi tárgyként állít példaként a ma embere elé.

A 19 éves lány mártírhalála, megégetésének története számos alkotót megihletett már, legyen szó a művészet bármely területéről.

Most a Katona József Színház meséli el Jeanne inkvizíció elé kerülését, az ideológiák mentén erejét fitogtató hatalom túlkapásait és a kirekesztettséget. Az előadás címszerepét Mészáros Blanka játssza, akik pedig megmenekülését vagy halálát kívánják: Dankó István, Elek Ferenc, Kocsis Gergely, Máté Gábor, Mészáros Béla, Rába Roland, Tasnádi Bence és Vajdai Vilmos.

 

Másféleképpen szólal meg Tenki Réka az Egyasszonyban. Az Orlai Produkciós Iroda darabja a fájdalomból és elfogadásból született és táplálkozik. A 2015-ben bemutatott előadás Péterfy-Novák Éva blogjából – illetve az abból megjelent könyvből – merít, amely 30 év után meséli el az írónő tragédiáját. És a kislányáét, aki a szülés során vált súlyosan mentálisan sérültté és csupán hét év adatott neki.

A megrázó őszinteségű visszaemlékezés – és az ebből életre hívott monodráma – tragikus és egyben felemelő példázat, hiszen a rettenetet meséli el, de életöröm sugárzik belőle.

 

A Jeanne d’Arc előadása december 10-én (csütörtökön), az Egyasszony pedig 12- én (szombaton) 19:00 órától látható élőben a SzínházTV oldalán, aki pedig lemaradna, a stream után 24 órán keresztül visszanézheti egy alkalommal.

Fejléckép: jelenet a Jeanne d'Arcból (fotó: Dömölky Dániel / Katona József Színház)

Harminc év visszafojtott könnyei

Kapcsolódó

Harminc év visszafojtott könnyei

Péterfy-Novák Éva Egyasszony című blogjával az ismeretlenségből robbant be a köztudatba. Története sok magyar nő története is. A blogból könyv, majd színházi adaptáció született, amelyet október 21-én mutatnak be a Füge és az Orlai Produkciós Iroda szervezésében, Tenki Rékával a főszerepben. A szerzővel beszélgettünk.

In vitro – Kritika a Katona új bemutatóiról

In vitro – Kritika a Katona új bemutatóiról

Két önzetlen lázadó, valamint egy mindenéből kiforgatott kisember a Katona József Színház legutóbbi bemutató-dömpingjében, amelyekről kritikusunk, Zappe László írt pro-kontra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Könyv

Szombathelyen újra életre kel az Ulysses

Június 12-13-án, illetve 16-án rendezik meg idén Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt, amely James Joyce munkássága előtt tiszteleg. Az eseményre gazdag zenei, képzőművészeti és irodalmi programkínálattal készülnek a szervezők.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Színház

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.
Színház magazin

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Színház ajánló

A Tovább című előadással zárul Márfi Márk önvallomásos sorozata, a Telik-trilógia

Február 18. és 22. között, egy bemutató hétvége keretében debütál Márfi Márk harmadik drámája a Lóvasúton. A Telik-trilógia befejező része a Tovább címet kapta.
Színház ajánló

Sötétben mindent látni – Black Comedy a Thália Színházban

A vaksötét ellenére látványos belépővel érkezett meg a Thália Színház utolsó nagyszínpadi bemutatója, a Black Comedy a nagyközönség elé. A vígjáték már az első estén bebizonyította, hogy garantáltan sodró lendületű színházi élményt kínál.
Színház magazin

90 éves lenne Sztankay István – fia, Sztankay Ádám beszélt róla a Hír13-nak

Sztankay Ádám újságírót a Hír13 kereste meg, édesapja, Sztankay István Kossuth-díjas színművész ugyanis február 14-én lenne 90 éves. A Nemzet Színésze, a József Attila Színház örökös tagja, a XIII. kerület díszpolgára 1936. február 14-én született, és 2014. szeptember 12-én hunyt el.