Színház

Vízcseppek a forró kövön - Garzonszínház

2010.03.05. 15:45
Ajánlom
A tavalyi, A torta című előadás után március közepén ismét garzonszínház a Nyugatinál.

Tavalyi - A Torta című előadásuk után újra vendégül látja a nagyérdeműt Kiss-Végh Emőke, Ördög Tamás és Tóth Máté. A "helyspecifikus élő színház" műfaji megjelölésű előadás címe Hogy lehetnék egyszerre szép és gazdag, avagy Vízcseppek a forró kövön

"Okosabban kéne élni, annyit mondhatok, nem az a bolond, ki megbámul egy csillagot. Gyere ki a zöldbe, menjünk együtt holnap délután beleharapni a levegőbe óraszám! Okosabban kéne ezt is, azt is tenni még, ha örül az ember, meg nem árthat semmiképp. Kell a szerelem, de kell még más is, tavaszi virág és napsugár is. Okosabbá kéne tenni egymás életét! Forrón isszuk meg a kávét, nincs időnk, menni kell, sürgünk-forgunk, mint a hangyák, nincs időnk, tenni kell. És a táncunk is már szinte gépies, közben mit szalasztasz el?" (Apostol)

Helyszín: Budapest, a Nyugatinál

Időpontok: március 9., 11., 12., 13., 14., 16. minden este 19.00

A hely korlátozott befogadó képessége miatt előzetes bejelentkezés szükséges az: atorta@windowslive.com e-mail címen. A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadják. A sikeres regisztációt visszaigazoló levél egyben belépőként is szolgál és minden további információt tartalmaz az előadás pontos helyszínéről és a minden szükséges tudnivalóról.

Bővebb információ: www.ittvagyunk.blog.hu 

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Elzavarták a Szent Márk térről a festményeit áruló Banksy-t

A Biennále miatt május eleje óta az egész művészvilág Velencére figyel, mégis mindenki elsiklott az ismert street artist felbukkanása felett. Pontosabban elsétált mellette, ahogy ez a most posztolt videójából kiderül.
Vizuál

13 éves magyar fiú nyert díjat Cannes-ban

Százados Ábel mobiltelefonnal forgatott kisfilmjéért nyerte el a Legígéretesebb Fiatal Filmes díját a rangos francia filmfesztiválon.
Tánc

„Ha valaki harisnyában is férfi tud maradni, az igazán férfi”

Balázsi Gergő Ármin, a Magyar Nemzeti Balett szólistája kapta a Tánc Világnapján Az évad legjobb férfi balettművésze-díjat. Ennek apropóján kérdeztük őt hivatásról, szerepálmokról, stresszkezelésről.
Színház

Tiltakozik a Kritikus Céh az állami támogatások elosztása miatt, veszélyben az Átrium

A Katona és az Örkény Színház nem ad be pályázatot idén az NKA-hoz új produkció létrehozására, hogy ezzel segítse a független és befogadó színházak pénzhez jutását. Közben a Színházi Kritikusok Céhe arról ír, mind a szakma, mind a közönség lehetőségei kárt szenved a pénzosztók döntése nyomán. - CIKKÜNK FRISSÜLT!
Vizuál

Egy kis napfény – Budapesti életképek 1945–1949

Budán még javában zajlott az ostrom, amikor Pesten már megnyílt az első mozi, a következő napon megindult az első villamosjárat, majd Buda felszabadulása után öt nappal fogadta vendégeit az első kávéház is. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársai ezúttal az 1945 és 1949 közötti néhány békés évből válogattak fotókat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Kovács Patrícia százötvenszer a Játékszínben

A Legyen a feleségem! című produkció 150. előadását ünnepelte a Játékszín május 23-án. Edward Taylor vígjátékát öt éve mutatták be.
Színház tao

Tiltakozik a Kritikus Céh az állami támogatások elosztása miatt, veszélyben az Átrium

A Katona és az Örkény Színház nem ad be pályázatot idén az NKA-hoz új produkció létrehozására, hogy ezzel segítse a független és befogadó színházak pénzhez jutását. Közben a Színházi Kritikusok Céhe arról ír, mind a szakma, mind a közönség lehetőségei kárt szenved a pénzosztók döntése nyomán. - CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház ajánló

Például Te…

…lehetnél a szerelmem. A József Attila Színház Irodalmi Kávéházának idei, utolsó önálló estje Holczinger Szandra zenés szerelemkeresése volt egy részben.
Színház átrium

“Kasszasiker” az Átriumban!

Új bemutatóra készül az Átrium, a Kasszasiker című vígjátékát június 17-én mutatja be színház.
Színház jótékonyság

Színházjeggyel segíthetünk a nehéz sorsú gyerekeknek

Az Orlai Produkciós Iroda számára mindig is fontos volt a társadalmi felelősségvállalás. Színházjegy akciójukkal most a Pitypang Gyermekotthon lakóinak nyújtanak segítséget. A cél: a gyerekek balatoni nyaraltatása.