Színház

Vízcseppzuhatag

2014.07.21. 08:00
Ajánlom
Egy fesztivál életében a tizedik alkalom megkülönböztetetten szép és jó pillanat. Már bejáratottság és megállapodottság, de még nem megfáradtság és ellaposodás. KRITIKA

Ennek részleteibe most nem is megyünk bele, tisztában lévén avval, hogy úgyis (szinte) minden a pénzen, az anyagi lehetőségeken múlik. A Gyulán megrendezett X. Shakespeare-fesztivál nyolc ország harminchárom produkcióját kínálta, és 4600 nézőt fogadott. Volt koncert és kiállítás, Fringe fesztivál és kétnapos szakkonferencia. Záróközleményükben a szervezők az eseménysorozat művészi csúcspontjaiként a Nemzeti Színházzal közös Szentivánéji álom-bemutatót, a szentpétervári Balti Ház Macbethjét és a szabadkai Népszínház Macbethjét jelölték meg. Jómagam a londoni Globe Színház Sok hűhó semmiért-előadását és a pétervári Macbethet láttam a fesztivál két egymást követő, legkurrensebb estéjén, amikor is közel ötven újságíró posztolt a városban, a más foglalkozású fesztiválvendégekről nem is beszélve. Pechükre a két előadás közti 24 órában szinte egyfolytában esett az eső.

A londoni Globe Színház turnézó társulata, ha kérhetné, nyilván máshol is szívesen venne ilyen környezetet a produkciójához, mint ami a Várszínházban rendelkezésre áll. Ha nem is kör alakú a Vár, de körbeölelő, ódon, vöröstéglás, és még egy szerény, oldalsó, felső erkélysorral is rendelkezik. Szemre jól illik ide a Globe klasszikus díszletét mintázó faépítmény, a három, bársonyfüggönyös járással. (Van szerencsénk ismerni ezt a szcénát legalábbis a Szerelmes Shakespeare című filmből.)

A híres londoni színház néhány hete a Hamlettel szerepelt Pesten, Gyulára pedig a Sok hűhó semmiérttel érkezett. Szórakoztató cselvígjáték, de csak amíg jobban bele nem gondolunk. Mert ha esetleg igen, akkor rögtön az elején fennakadunk azon, hogy Don Pedro herceg - aki a Jók csapatát erősíti - felajánlja: álarcban meghódítja barátja kiszemeltjét, majd meg is kéri a lány kezét az apjától, azután átengedi barátjának. További fennakadásokon átvergődve - közben odaköszönve néhány ismerős motívumnak például a Makrancos hölgyből, az Othellóból vagy a Rómeó és Júliából - eljutunk a boldog végig. A boldog vég kettős esküvő: a halálba alázott Hero feltámad és feleségül mehet szerelméhez, vagyis korábbi vádlójához-sértőjéhez, Claudióhoz. Benedetto és Beatrice pedig megtudják ugyan, hogy ismerőseik becsapták őket az információval, miszerint egyikük szerelmes a másikukba, de ha már így alakult, hátha valóban ez van vagy lesz.

A Globe Színház Max Webster rendezte előadása nem tör nagyra. Kicsit sem akarja magát többnek mutatni annál, mint ami. Könnyedség, alkalmazkodó készség, profizmus. Nem tartozik a korszakos színházművészet kategóriájába. Sőt, hová tartozik egyáltalán. Hasonlít ismeretterjesztéshez, kultúrturizmushoz, színháztörténeti beavatáshoz, bárha a produkció nem Shakespeare-korabeli világot teremt a színen. De bármi legyen is ez, nem bánja meg az ember a vele való találkozást.

Nyolc színész alkotja a csapatot, férfiak és nők, fehérek, feketék, szőkék, fiatalok, idősebbek, változatos alkatok és karakterek, a szende széplánytól a fiús bonvivánon át a kopasz intrikusig. Eljátszanak tizenöt szereplőt a darabból, egyikből a másikba menet énekelnek, zenélnek, ki bendzsózik, ki tangóharmonikázik, ki harsonát fúj. Tartásuk van, kedélyük és szakértelmük. A Hero csöppet sem hálás szerepét adó Gemma Lawrence a napszemüvegében és az ujjatlan ruhájában simán beülhetne egy cabrióba valamely hatvanas évekbeli amerikai filmbe. Sam Phillips szőke és meggyőzően ostoba, felindult Claudiót formál. Emma Pallant olyan Beatrice, aki talán hamvas korában sem volt szép, s mire a vénlányság szele megérintette, addigra megkeseredés helyett egészséges humorérzéket fejlesztett magának. Simon Bubb (Benedetto) hórihorgas, szakállas fiatalember, aki különösen mulatságos, amikor észrevétlenül óhajt hallgatózni. Van egy halvány fejlődési vonala az alakításának: Benedettója érzékenynek bizonyul Hero megszégyenítésére, s ennek nyomán átáll barátaitól, katonatársaitól a nők oldalára. A további szereplők közül még a Leonatót adó Robert Pickavance-et emelem ki, aki avval vált személyes kedvencemmé, hogy láthatólag minden pillanatát élvezte és kiélvezte a színpadi létnek. Idős, ősz színész, de egy percig nem volt kétséges, hogy volna kedve akár a taps után azonnal újra lejátszani az egész előadást.

A Globe után azonban a Macbeth következett (másnap), amely az idei gyulai Shakespeare-fesztivál vezérműveként funkcionált, ahogyan pár éve A vihar. Három különböző, nagyon is egyéni verzió szerepelt a programban: a Maladype Macbeth/Anatómiája, a szabadkaiak Hernyák György rendezte Macbethje és a szentpétervári Balti Házé. Ez utóbbit május végén mutatták be a belga rendező, Luk Perceval első oroszországi munkájaként. (Ugyanakkor Pétervárral nem voltak ismeretlenek egymásnak: a Balti Házban Percevalnak jó néhány rendezése megfordult. A Macbeth pedig már kétszer is megvolt neki.) A produkció - ez az idevágó kifejezés - érdekes. Olyan Macbeth-értelmezés, amely... innentől nehézségekbe ütközöm, némiképp bizonytalanná és gyanakvóvá válok.

Annyi bizonyos, hogy Perceval Macbeth lelkét világítja (sötéten), s ott benn a bűnt, a szenvedélyt, az értelmet kutatja. Az előadás világa leginkább egy nyomasztó, lidérces álomra hasonlít. Macbeth álmodja persze, akivel az összes többi szereplő felszínesen érintkezik csak. (Illetve van egy hű szolgája Lennox, aki bármiben a rendelkezésére áll, de neki könnyű. Mert ez az elegáns fekete ruhás férfi - Jurij Jelagin játssza - mégiscsak kívül van. Egyszer úgy jön el urától, hogy könnyedén abszolvál közben egy ugróiskolát.)

A címszerepet megformáló fürtös, testes, fehér inges Leonyid Alimov jószerével el sem hagyja a színpad elejét, a rivaldát, ott járkál, kiabál, háborog, meríti vödör vízbe a fejét és emelgeti szájához sűrűn a borosüveget. Rajta kívül mindenki halkan, mikroportba beszél, ami erősíti azt az érzetet, hogy Macbethünk fejében szólnak a hangok. A létet, amibe a férfi kivettetett, néhány hosszú, keresztbe-kasul függő rúd képviseli - mintha óriások játszanának marokkót e pálcikákkal -, ezeken gubbasztanak artisztikus biodíszlet gyanánt a vészbanyák, akik a szokottnál többen vannak és egy szót sem szólnak. (Markáns kezdete az előadásnak, ahogy a színpad hátuljában, füstben, ellenfényben egyenként behátrálnak a színre a térdig érő hajú, mezítelen boszorkányok, majd az összes további szereplő.) A hosszú, lassú csendek után az események menetében az előadás idegtépő zajokból összeálló hangzavarrá fokozódik majd. (Zeneszerzők: Lothar Müller, Pavel Mihejev.) Macbeth dúlt, önmagával eltelt ivászata és az abból cselekményileg fakadó tettek voltaképp csupán egyetlen ponton érintkeznek a színpadi valósággal: a Lady nyomán.

Alimov Macbethje nagy, tohonya test, ösztökélni kell. Történetesen épp iszik és monologizál akkor is, amikor a feleségét Duncan király megerőszakolja. Az asszony ziláltan érkezik színre, tűsarkas cipőmagasságát már korábban elvesztette, ruhája tépett, harisnyanadrágja a bokájára lóg. Van ezután egy furcsa, nyers, zakkant kacagása. Jóval később Macbeth ráneveti a rímet erre a hisztérikus kacajra. A borzalmas éjszakán a Lady szeretkezve veszi rá férjét a gyilkosságra, a bosszúra. (Hm.) Az asszonyt a pétervári akadémián nemrég végzett Maria Sulga játssza erős nőiességgel. Fejét belemeríti ő is a vödörbe, s ahogy kiveszi, hosszú hajával látványos vízcseppzuhatagot képez a levegőben.

Perceval balladisztikus hangvételű Macbethje a sötét misztikumot a lét abszurditásáig igyekszik kiterjeszteni. Nem véletlenül keverednek a szövegbe Samuel Beckett-darabok részletei. A Lady kézmosás helyett az Ó, azok a szép napokat idézi, Macbeth pedig A játszma végéhez konkludál. Perceval Thomas Brasch német fordításából-átiratából dolgozott, ennek orosz változatát készíttette el Maria Korenyevával. Nyers, sallangtalan, hétköznapi az oroszul elhangzó szöveg (ellentétben a kivetítőn megjelenő Szabó Lőrinc-fordítással).

Amikor a Lady már túl van a dolgon, az arcát eltakaró hosszú hajával hasonlítani kezd a színpadon egyfolytában jelenlévő, izgő, mozgó, vonagló, táncoló vészbanyákhoz, akinek egyike erősen állapotos. Ha a végén a Lady maga is odavonulna közéjük, tudnám, hol vagyunk. Talán a Kékszakállú herceg várának hetedik ajtaja mögött.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

A végzet asszonya élete végéig díva maradt

A magyar femme fatale emigráns éveiben ritkán mutatkozott, nem járt társaságba - saját, régi filmjei viszont hipnotikus erővel hatottak rá.
Plusz

Megalakult a Nemzeti Kulturális Tanács

Megtartotta alakuló ülését az Országgyűlés által tavaly decemberben kihirdetett törvény alapján életre hívott testület.
Klasszikus

Hegedűn játszott az agyműtétje közben, a sebész elveszett Mahlernél

Egy 53 éves brit muzsikus agyműtéten esett át. A hangszerét is vinnie kellett az operációra, hogy az orvosok ellenőrizni tudják, ne sérüljenek az agy más részei a beavatkozás közben.
Tánc

Elbűvölte a Jacqueline du Pré életéről szóló balett Daniel Barenboim karmestert

Bemutatták a legendás csellista életéről szóló balettelőadást a brit Királyi Operaházban. Özvegye, Daniel Barenboim is pozitívan nyilatkozott a produkcióról.
Klasszikus

Egy életet kell végigélni ahhoz, hogy valaki így tudjon zongorázni

Kurtág Márta emlékére szólt a zene szerdán a BMC-ben, a 94 éves Kurtág György játékát pedig videofelvételen hallottuk. Feleségének tett ígérete volt, hogy ezt a Mozart-szonátát adja elő.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház interjú

„Lámpagyújtogató vagyok” – Interjú Spolarics Andreával

Decemberben elnyerte a legjobb epizodistáknak járó Aase-díjat, ő Kocsma Jenny a Koldusoperában, szívügye a tanítás, legközelebb az Aliz! c. ifjúsági előadásban láthatjuk Spolarics Andreát, a Budaörsi Latinovits Színház alapító tagját.
Színház magazin

Hogyan lett nagy író Bereményi Géza?

Mitől lesz valaki nagyformátumú író? Van rá recept? Vagy ez egy eleve elrendelés? Bereményi Géza esetében a legnagyobb játékos, maga az élet determinálta a sikert. Vagy a Teleki téri piac. Önmagáról, az Eldorádóról mesélt Huszárik Katának a JaSzalonban.
Színház interjú

„Érződik a darabon, hogy színész írta” – Interjú Brasch Bencével

Zach Braff fekete komédiáját, a Minden nagyon jó lesz című darabot tűzi műsorra az Átrium. Idegenek az éjszakában, egy elhagyott tengerparti nyaralóban. Poénos bemondásoktól, egymás zrikálásától jutnak el odáig, hogy színt valljanak magukról. A harmincötödik szülinapján végzetes lépésre készülő „házigazda” szerepét Brasch Bence alakítja.
Színház hír

Házastársi pingpong a Belvárosi Színházban

Stefan Vögel fordulatokban gazdag párkapcsolati vígjátéka Rába Roland rendezésében, Debreczeny Csaba, Szávai Viktória, Mészáros Máté és Járó Zsuzsa előadásában látható február 19-től.
Színház interjú

Ki milyen jövőt képzel el a Szabad Tér Színháznak? – Az aspiránsokat kérdeztük

Hárman adtak be pályázatot a Szabad Tér Színház vezetésére: Bán Teodóra jelenlegi ügyvezető mellett Benkő Nóra színművész és Somogyi Szilárd rendező. Lapunk megszólaltatta a három jelöltet.