Színház

Vonó Ignác-bemutató és Verebes István-kiállítás a Karinthy Színházban

2024.01.17. 10:40
Ajánlom
2023 decemberétől Verebes István is újra a Karinthyban rendez. Fejes Endre ikonikus művét, a Vonó Ignácot állítja színpadra, főszerepben Balázs Andreával és Előd Álmossal. A bemutatóval Verebes István önálló kiállítását is megnyitja a színház.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A Karinthy Színház 2024. január 19-én mutatja be Fejes Endre ikonikus művét, a Vonó Ignácot. Kiss Manyi és Garas Dezső legendás előadásában 1970-ben láthatta a közönség. Végtelenül kedves és szívszorító történet, amely azóta sem vesztette aktualitását.

„Volt szerencsém százhúsz előadást rendeznem életemben, és ebből talán kettő volt, ami ilyen komoly feladat:

nagy kockázat, nagy munka, nagy odafigyelést, koncentrációt és érzékenységet követel”

 – mondta Verebes István rendező, aki azt is hozzátetette, hogy a Vonó Ignác egy hatalmas, nagyon érdekes szerelemről szól, ahol a társadalmi determináció nem teszi lehetővé, hogy a két ember szimbiózisban élje le az életét. A főhős azért nem, mert az illúziók megszállottja, az asszony pedig eltűri ezt a kompromisszumot, és nem mond le a férfiról.

VONO_1980x800-103744.jpg

A Vonó Ignác című előadás plakátja (Fotó/Forrás: Karinthy Színház)

A bemutatóval Verebes István önálló kiállítását is megnyitja a Karinthy Színház: a rendező festményeit február 18-ig tekinthetik meg az előadásokra látogatók.

„Színházunk igazán büszke az itt dolgozó művészek sokoldalúságára. Új eseménysorozatunkkal ezt a sokszínűséget szeretnénk nézőinknek is megmutatni” – tette hozzá Olt Tamás igazgató.

Az előadásról további információ itt olvasható! >>>

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Verebes István a Vonó Ignác című előadás olvasópróbáján (fotó/forrás: Forgács Bea / Karinthy Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.