Színház

Wéber Kata: "Szeretek kétlaki lenni"

2011.06.01. 09:00
Ajánlom
Európai sikerkörútját követően Budapestre is megérkezett Mundruczó Kornél - Bíró Yvette: Nehéz istennek lenni című produkciója. A kelet-európai prostitúciót brutális kegyetlenséggel bemutató kőkemény valóságshow egyik szereplője Wéber Kata. Vele beszélgettünk a színház szembesítő erejéről, az átjárásról a társulati lét és a kísérletező alkotómunka között.

- Helyszínek, fogadtatás szempontjából milyen élményeid vannak a Nehéz istennek lenni külföldi turnéjáról?

- Az első nagy élmény a brüsszeli bemutató volt. Egyrészt bravóztak, álló tapssal fogadták, másrészt azzal is szembesülnünk kellett, hogy annyira provokatív az előadás, hogy többen kimentek a nézőtérről. Emlékeim szerint a legjobb fogadtatáss Portugáliában volt, ahol kifejezetten értették a brutalitás mellett a darab furcsa humorát, groteszkségét. Tallinban épp ellenkezőleg. Nem érezték a humort, csak a sokkolást. Amiben más ez az előadás, amiért támadják, és ami a legjobb benne, hogy nem reflektív, hanem szembesítő. Nincs intellektuális ködmönbe vonva, nincs egy hagyományosan megszerkesztett dramaturgiája. Lehetetlen elvárni tőle egy hagyományos illusztratív színházi megközelítést.

- Mundruczó modern kori rabszolgaságnak nevezte a prostitúciót, az emberkereskedelmet. Milyen háttéranyagokból, valós történetekből dolgoztatok?

- A Nehéz istennek lenni állítása az, hogy a huszonegyedik században középkor van. Sok, a témához kapcsolódó dokumentumot, vallomást elolvastunk, amatőr videófelvételeket néztünk, amik nagyon erősen hatottak ránk. Ezek maguk brutalitásában egyszerre nagyon szánalmasak és groteszk módon viccesek is voltak. Annyira hasítottak, hogy az ember nem tud mit kezdeni az élménnyel. Az anyagokból kiderül, hogy a történetek nagyrészében a legkisebb árnyéka sincs annak, hogy kurvoid hajlamú lányokkal történik meg a prostitúció. Az általános sokkal inkább az, hogy rossz anyagi helyzetben élő lányokat csábítanak el, akik olyan körbe kerülnek, amiből aztán képtelenek kiszállni. Elindulnak kevés pénzzel, amit befizetnek, vagy megveszik őket egy összegért, amit törleszteniük kell. Utána elkezdődik a meghurcoltatásuk, a megkínzásuk, a kihasználásuk. Soha nem tudják a pénzt törleszteni, esetleg droggfüggővé válnak, verik, kínozzák őket. Paradox módon a legnagyobb vágyuk az lesz, hogy visszakerüljenek arra a szintre, ahonnan elindultak.

83903D28-DA7C-4F77-AC03-8A42C4875BDB

Nehéz Istennek lenni - Wéber Kata, Láng Annamária

- Hogyan zajlott a konkrét színészi munkafolyamat, a szerepek elosztása a régi krétakörösökkel?

- Mi színészek verziókat csináltunk arra a story- line-re, amit Kornélék megírtak. Mindenki választott belőle magának egy történetet. A Madame szerepére Láng Annamari lett kijelölve, Tóth Orsi, Kiss Diána és én pedig három prosti sorsát választottuk. Az eredeti történet szerint, ami végül jelenet szinten nincs az előadásban, engem Dubaiba vittek, ahonnan megszöktem a kitartómtól, így kerültem a kamionra. Gyerekem is van, akivel zsarolnak. „Ha kinyitod a szádat, otthon meghal a gyereked." - mondják. Szívszorítónak tűnt számomra, hogy valaki a gyerekéért csinálja ezt, miközben teljesen feladja a saját személyiségét.

- Még főiskolásként léptél Mundruczó filmes világába az Aftával. Bizonyára érzitek - értitek egymást, közös nyelvet beszéltek.

- Igen, egy időben sokat dolgoztunk együtt, aztán kevesebbet. Örültem, hogy megint hívott dolgozni, ráadásul a régi Krétakörösök társaságában. Mindig vágytam velük dolgozni.

- Egyszer csak felhívott és azt mondta, igényt tart a közreműködésedre?

- Már előtte beugrottam a Frankenstein-tervbe. Nagyon jó volt látni, ahogy Kornél a színészekkel ott is egyenrangú partnerként dolgozott. Együtt működtetjük az előadás szövetét, mi is hozzuk a történeteket. Kornél két fő alkotói területe a témafelvetés, ami mindig nagyot szól, továbbá a rendezés, a vizualitás, a hatás, a stílus. Azt hiszem ő az egyik legnyitottabb rendező ma Magyarországon.

- A Szép napokért Tóth Orsival közösen kaptátok meg a legjobb női alakítás díját a Filmszemlén. A továbbiakban akár te is lehettél volna a Mundruczó filmek emblematikus nőalakja...

- Orsi mint színésznő nagyon jól áll Kornélnak. Fel sem merülhet az a kérdés, hogy miért pont én vagy miért pont a másik. Szerintem az embert mindig megtalálja az, amit csinálnia kell.

- Jelentős év áll mögötted: a Nehéz istennek lenni külföldi turnéja mellett a Yerma címszerepét alakítod anyaszínházadban, a Radnótin.

- Soha nem gondoltam, hogy megformálhatok egy meddő anyát. Mégis így lett. Sokkal inkább a Nehéz istennek lenni kapcsán kaptam olyan visszajelzést, hogy nem hihető rólam, hogy prostinak visznek el. Pedig én pont ennyire nem odaillő lányokat láttam a dokumentum felvételeken. Mindig nehéz két lovat befogni egyszerre. Két irányba megfelelni. Mégis nagyon szeretem a kőszínházi létet is, hiszen a színészet mesterség részét a Radnótin tanultam, tanulom.

- A kétlakiság könnyen megfér benned?

- Az élet egyensúlyozás, olyan, mint a libikóka. Szeretek kétlaki lenni, mindamellett azt gondolom, hogy az embernek egy szíve van. Őszintén hálás vagyok a Radnótinak, hogy tolerálja ezt, és nagyon fontosnak tartom az ottani munkáimat. Hál' Istennek még nem vagyok annyira öreg, hogy ezt ne tehessem meg, hogy bírjam a tempót. Talán meg is szoktak így, én már a főiskolán is a kicsit kívülálló kísérletező státuszba kerültem.

- Milyen irányban szeretnél a továbbiakban kísérletezni?

- Jelenleg DLA-ra járok az egyetemen, meg akarok szerezni egy posztgraduális fokozatot. Nem mintha színházigazgató vagy rendező szeretnék lenni. Én sokkal inkább második embernek érzem magam. Mást is szeretnék csinálni a jövőben, de hogy pontosan mit, az még nem manifesztálódott. Amellett, hogy a színészet szerelem, nem tudom elképzelni, hogy egész életemben csak ezt csináljam.

(Az interjú elkészülte után egy héttel derült ki, hogy a kollégák szavazatai alapján Wéber Kata kapta a legjobb színésznőnek járó MasterCard-díjat a Radnóti Színházban.)

(A videó a nyugalom megzavarására alkalmas képeket is tartalmaz.)

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Plusz

Lemondott Lőrinczy György az NKA alelnöki posztjáról

Az Origo értesülései szerint Kásler Miklós miniszter elfogadta Lőrinczy György indokait a lemondást illetően.
Klasszikus

Bencze Máté döntős a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyében

A Magyarországot képviselő fiatal szaxofonos az öt döntős közé jutott a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén Edinburghben.
Vizuál

Réz András: Az utolsó mozielőadás

Nem kell pánikolni, ez az írás nem Peter Bogdanovich azonos című 1971-es filmjének elemzése. És nem is apokaliptikus vízió, amelyben az utolsó mozielőadást a világvége miatt nem követik továbbiak. Hanem Réz András elmélkedik a mozi jövőjéről.
Klasszikus

Jelenleg ez a tizenkilenc éves fiú a világ legtöbbet hallgatott csellistája

Már ami a lemezeladási adatokat illeti. Sheku Kanneh-Mason fellépett a brit királyi esküvőn, és 100 ezer példányban adták el a debütáló lemezét. Még nem töltötte be a huszadik életévét.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Évadvégi kavalkád Zsámbékon

Hinták, Woyzeck, Álom újratöltve. Szerdától szerdáig három előadás látható a Zsámbéki Színházi Bázis egyik legizgalmasabb játszóhelyén, a Műemlék Rakétabázison.
Színház nagyvárad

220 éves a nagyváradi magyar színjátszás

Két bemutatóval, színháztörténeti beszélgetésekkel, nyílt társulati gyűléssel, megemlékezésekkel eleveníti fel Nagyvárad magyar nyelvű színjátszásának kezdeteit augusztus 21. és 26. között a Szigligeti Színház.
Színház interjú

„Egy fantasztikus korszaknak bukkantam a nyomára” – interjú Szikora Jánossal

Idén már hatodik alaklommal rendezi meg a Koronázási Szertartásjátékot a Vörösmarty Színház igazgatója. Az augusztus 18-i bemutató apropóján Szikora János beszélt a kezdetekről, az idei év újdonságairól és a darab nemzeti öntudatformáló szerepéről.
Színház börtönszínház

Újra börtönszínházi társulatoké a József Attila Színház színpada

A produkciókat a színjátszó fogvatartottak hozzátartozói is megtekinthetik.
Színház vidék

Vidéki előadások Budapesten

A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg idén szeptember 3–9. között a népszerű színházi fesztivált, amelyen hét nap alatt nyolc előadás várja majd a közönséget.