Miután múlt héten Wunderlich József a közösségi médiában több, később eltávolított posztjában is bírálta a Vígszínház vezetőségét. Először, mivel nem voltak hajlandók tesztelni őt a Covidból való felgyógyulása után, másodszor pedig azt rótta fel, hogy egy színésznő azért veszítette el a szerepét, mert nem volt hajlandó levetkőzni egy produkcióban, a Színház Online értesülései szerint a Vígszínház belső vizsgálatot indított, és a színészt két hétre felfüggesztette. Szerepeit már a héten is mások játszották. December 3-án a színház közleményben reagált a történtekre.
A Vígszínház közleményét változtatás nélkül közöljük:
Wunderlich József bocsánatkérését elfogadtuk és tudomásul vettük. Egyértelműen szeretnénk állást foglalni abban a kérdésben, hogy jelenleg a Vígszínházban nem uralkodik félelem és antidemokratikus légkör. A színház dolgozói és igazgatósága a megfelelő protokollokat követve azon fáradoznak, hogy estéről estére felmenjen a függöny. A színházban működő Üzemi Tanácsot, Szakszervezetet sem járványkezelési problémákkal, sem hatalmi visszaélésekkel nem kereste sem Wunderlich József, sem más. A színház elfogadott Etikai Szabályzata szerint senki nem tett bejelentést a mai napig.
Szeretnénk hangsúlyozni, hogy Wunderlich József kommunikációjának módját és annak tartalmát nem valamiféle bátor kiállásnak, hanem egy, a színház jóhírét és rangját, tagságát és vezetőjét sértő, a tények pontos ismeretét nélkülöző megnyilatkozásnak tekintjük. Félelmét és szorongásait megértve, őszintén sajnáljuk, hogy indulatai ilyen formában jelentek meg.
Fejléckép: Wunderlich József (forrás: Vígszínház / jegy.hu)