Színház

Zárt ajtók mögött

2012.11.29. 07:00
Ajánlom
Hogy néz ki belülről egy javítóintézet? A FÜGE és a Rákospalotai Leánynevelő Intézet jóvoltából most nem csak ezt tudhatjuk meg, hanem azt is, milyen rettentő erős színészi potenciálok rejtőznek odabent.

Nehéz a Kérem vigyázzanak...-ról úgy értekezni, mint általában az előadásokról szokás. Nem mintha a színrevitel bármiféle hiányosságban szenvedne (nem szenved), sokkal inkább a végtelen közhely miatt, ami valahogy úgy hangzik, hogy az előadás már jóval az első színpadon elhangzott szó előtt elkezdődött. Leválaszthatatlanul válik az est részévé a néhány sarokkal odébb kitelepített vöröslámpás negyed (már ha negyednek lehet nevezni a helyi szemétégető mellett futó bekötőutat), a javítóintézetet körülbástyázó három méteres, szögesdróttal végigszőtt betonfal, vagy épp az est alkalmából váróteremmé előléptetett intézeti katedrális, oldalában két iskolatáblával, rajtuk gyöngybetűkkel írt szöveggel: „hiányzik a családom." (Ez vajon kinek szól?) A Rákospalotai Leánynevelő Intézet olyan erős térélményt nyújt, amit legutóbb talán Mundruczónál tapasztalhattunk. Turistaszemektől gondosan elzárt világ ez, ami most néhány alkalom erejéig mégis megnyílt, hogy a lakók, a színészek, valamint Schwechtje Mihály és Kia Corthon egy politikailag fajsúlyos darabbal feladják a leckét társadalmi szolidaritásból.

Persze, amikor politikai fajsúlyt emlegetünk, korántsem valami bipolarizált, eldudvásodott nyelvi eszköztárra kell gondolnunk, hanem olyan világos és közérthető fogalmakra, mint fenntartható fejlődés, esélyegyenlőség, ökológiai egyensúly. Kia Corthon tragikusan optimista harlemi családtörténetében Thyme, a fiatal leányanya, és férje, a tizenéves Erry sorsát kísérhetjük végig, körülbelül a terhesség harmadik hónapjától a gyermek megszületéséig. Sokszor csak néhány mondatos, jelzésértékű jeleneteken keresztül kapjuk meg a fogyasztói társadalom precíz kritikáját, a lehető leghitelesebb forrásból, a társadalom perifériájára szorítottak szájából.

Hogy Schwechtje Mihály biztos kézzel nyúl a kényes témákhoz, az legkésőbb a szemledíjas Hideg Berek óta tudható. Színpadi rendezését ezúttal is a már ismerős empátia hatja át: kozmetika nélkül, a darabba kódolt giccsfaktorok ügyes kiaknázásával mutatja fel a kívülállók által csak legendákból ismert Harlem-leányotthon tengely (túl)élhetőségét.

Színpad természetesen nincsen, helyette egy közösségi térbe torkolló folyosón foglalhat helyet a közönség. Baloldalt számozott szobákat látunk, rajtuk a lakók nevével, szemközt pedig egy nappalivá alakított szobát, benne a legfontosabbakkal: ágy, asztal, tévé. Nehéz lenne megtippelni, hogy mindebből mennyi az állandó berendezés, és mennyi Kálmán Eszter díszlettervező alig-alig érzékelhető, éppen ezért rendkívül okos munkája. A nézők számára kijelölt szűkös kis sarokkal szemben például egyből ott a Roueni katedrális olcsón printelt, keretezett mása, a földön pedig szerteszét mindenhol könyvek és lexikonok: az előadás egyetlen percig nem engedi, hogy beinduljanak a néző sztereotíp reflexei.

A több irányból nyitott tér kiváló lehetőséget ad a rendezőnek, hogy már-már filmbeillően durva vágásokkal terelje egységbe Corthon időben és térben meglehetősen szabadon ugrándozó drámastruktúráját. A mindvégig jellemző feszes tempó megtartásának érdekében Schwechtje gyakran iktat be szimultán jelneteket a folyosó és a nappali helyszínei között, amikor pedig egy-egy gyors átkötés megoldhatatlannak bizonyul, egyszerűen sötétben kezdi játszatni színészeit. Így például a nyitójelenet első öt perce fény nélkül zajlik, ami alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy egy átlagos család átlagos párbeszédének vagyunk fültanúi. Gyanút csak akkor fogunk, amikor a várandós feleség váratlanul a pattanásaira tereli a témát.

Felesleges lenne arra szót fecsérelni, hogy különbséget tegyünk a produkcióban színre lépő képzett és kevésbé képzett szereplők között, mert amit látunk, az elejétől végéig elsőrangú színészi munka eredménye. Laki Eleonóra, az intézet egyik lakója maximálisan érzékelhetővé teszi a leányanya Thyme ambivalens alakját: még gügyögésre hajló, bújós kislány a felszínen, de egy-egy váratlanul érett megnyilvánulásával mégis képes tisztázni, hogy nem az infantilizmus, hanem a túl korán elveszett gyerekkor iránti nosztalgia dolgozik benne. Érett nő, amikor a gyermekvállalás kerül szóba, és kamasz, amikor könyvekbe bújva, félinformációkra támaszkodva prédikál a globális felmelegedésről.

A Vígszínházból kölcsönkért Józan László Erry szerepében mintha tudatosan igyekezne háttérbe szorítani magát. Az egykor energikus, túlmozgásos fiatal srác mozgástere a történet előrehaladtával folyamatosan szűkül, szemei alatt karikák jelennek meg, míg végül az ágyból is képtelen lesz kikelni. Tragikus leépülésének stációit szépen, és alig látható módon rajzolja fel Józan. Börcsök Enikő és Kardos Róbert hasonlóképp jelzésértékű szerepet kapott. Thyme szüleiként mindketten amolyan megfáradt working class heroként vannak jelen, végtelen melankóliát csempészve az előadás egészébe. Ezzel ellentétes intenzitással tölti fel a színpadot az intézet másik lakója, Jákovics Krisztina, Shaneequa szerepben. A szabadszájú barátnő ő, zsebében keretezhető szentenciákkal, számtalan futókalanddal a háta mögött, és még több gyerekkel az oldalán. Jákovics minden színpadon eltöltött pillanatából az egészséges életöröm sugárzik: a legváratlanabb pillanatban kezdi el kerekedő pocakjának hurkáit gyűrkészni, közben pedig hol teli szájjal nevet, hol vérbő szitokáradatot zúdít a barátnőjére. A szó legjobb értelmében véve játszik, és közben kivételes színházi energiákat mozgósít.

Olyanokat, amikért elvileg színházba szeretünk járni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Vizuál

Színekkel keltették új életre Pompeii-t és Herculaneum-ot

Nemcsak a színpompás panelek érdekesek, de a helyszínek is, ahol kiállították őket. Az igazgató szerint mindez remek módja a múlt a jelen összekapcsolásának.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Színház lázár kati

Lázár Katinak ítélték a színikritikusok az idei életműdíjat

A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ismer el életműdíjjal a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művészt.
Színház Radioaktív

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Színház interjú

Gyerekek tragédiája – valóságos túszdráma, színházi köntösben

2004-ben a beszláni I. számú iskolát terroristák rohanták le, ezernél is több embert ejtve túszul. A holland Carly Wijs Mi és Ők című kamaradarabja ezen elbeszélhetetlen napok emlékéről szól.
Színház hírek

Ők a Színikritikusok díja várományosai

A Színházi Kritikusok Céhe 39. alkalommal adja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.