Színház

„Zöld” színház leszünk – ígéri a Miskolci Nemzeti Színház

2019.09.09. 10:15
Ajánlom
Az új évadtól kezdve a Miskolci Nemzeti Színház elkötelezi magát, hogy nem csak az ország első kőszínháza, hanem az első környezettudatos színházi intézménye, úgynevezett zöld, öko-tudatos színháza legyen.

Bizalmat szavazott a városvezetés a Miskolci Nemzeti Színház jelenlegi vezetésének, ahogy azt mi is megírtuk, Béres Attila vezeti tovább az intézményt. A színház szeretné, ha részt venne fontos társadalmi kérdésekben, így jött az ötlet: „zöld” színházzá válnak. Amennyire csak lehet.

A vállalkozás üdvözlendő, még akkor is, ha az intézmények és vállalatok széles palettáján a színházak ökológiai lábnyoma elhanyagolható. De ahogy a színház közleménye írja, céljuk a példamutatás is.

190821_MNSZ_Evadnyito_GMS_15_resize-094737.jpg

Béres Attila a Miskolci Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülésén (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu / Miskolci Nemzeti Színház)

Részlet a közleményből:

Ehhez a nyílt projekthez egy összefogást hirdetünk meg, amihez bárki hozzátehet: lehet ez egy ötlet, egy hatékonyabb eljárás, anyagi vagy tárgyi támogatás, ami által ez a színház, az ország egyik legnagyobb színházi intézménye, hatékonyabb és mindemellett környezetbarát lehet a következő hónapok vagy évek során.

A nyár folyamán már felvettük a kapcsolatot ezzel foglalkozó cégekkel, alapítványokkal, szervezetekkel, elhivatott művészekkel, akik mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a környezettudatosság irányába tudjunk minél nagyobb lépéseket tenni.

Terveink között szerepel, hogy együttműködünk helyi szervezetekkel és termelőkkel, víztakarékos rendszereket építünk ki, az újrahasznosítást és újrafelhasználást is előtérbe helyezzük, legyen szó akár hulladékgazdálkodásról vagy jelmezek és díszletek újrafelhasználásáról.

Törekedni fogunk arra, hogy megújuló energiaforrásokat használjunk, ezen kívül pedig társulatunk minél több „zöld” programban kíván részt vállalni (faültetés, „te szedd” akció, stb.).

Célunk, hogy példát vehessen teátrumunkról minden magyarországi színház, és együtt tehessünk a jövő nézőiért is!

Béres Attila marad a miskolci színház igazgatója

Kapcsolódó

Béres Attila marad a miskolci színház igazgatója

A miskolci közgyűlés egyhangúlag szavazta meg Béres Attilát, aki így újabb öt évig vezetheti a miskolci teátrumot.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Bodrogi Gyula, Szinetár Dóra és Nagy Ervin is fellép a SzíDoSz jótékonysági estjén

Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapota következtében rászoruló, szakmabeli háttérdolgozó kollégák megsegítéséért. A nagyszabású műsornak június 19-én a Vígszínház ad otthont.
Színház ajánló

Júniusban is Radnóti Színház

Júniusban három utazásra hívja önöket a Radnóti Színház: tartsanak velük a '80-as évek Amerikájába, egy horvátországi esküvőre és egy meg nem nevezett, ám mégis oly ismerős országba, ahol egy választás kellős közepébe csöppenhetnek!
Színház hír

Korodi Janka és Pálffy Tibor kapták idén a Gábor Miklós-díjat

A legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat ebben az évben két sepsiszentgyörgyi színész vehette át: Korodi Janka és Pálffy Tibor, akik Ariel és Prospero szerepét játsszák a Tamási Áron Színház Bodó Viktor rendezte A vihar-előadásában.
Színház interjú

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.