Első közös munkájuk Maár Gyula Töredék című filmje volt, amelyben mindketten szerepeltek. „Lakásukon olvastuk a forgatókönyvet. És szóba állt velem. És beszélgetett később a Nemzetiben. Így képtelen bátorsággal elhívtam a Maladype együttes lakásszínházába játszani Figaro mamáját” – idézte fel a rendező.

Arról szólva, hogy hogyan próbált Törőcsik Mari elmondta: „az idegrendszere feltépte a szobát. A partnert. Hozzászólhatatlan volt egy darabig. Provokálta az instrukciót. Én leginkább dadogtam. Amilyen minitornádó-szerűen dolgozott, úgy hagyta abba. De minden nyom felismerhető volt, ahogy Handke írja, azoknak, akik tudják. Azoknak, akik figyeltek”.

Törőcsik Mari és Zsótér Sándor a Galilei élete olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház)

Mint mondta, munkáját a kommersz megoldások és az általános színészet teljes hiánya jellemezte. Megfigyelései tűpontosak voltak. Törőcsik Mari nem akart szórakoztatni. Mint a legnagyobbak, szórakoztatta magát. De véresen próbált – fogalmazott a rendező, hozzátéve: „nem tűrte, ha a partner nem fürdik meg ezekben a »mini homokviharokban«.

A rendező arra a kérdésre, hogy melyik az a pillanat, ami mindig eszébe fog jutni Törőcsik Mariról, elmondta: Brecht Galileijének – amiben az idős Galileit játszotta – a végén a Töredék című film utolsó hosszú snittjét vetítették rá. „Ahogy a ködbe lépdel, hosszan, hosszan, miután rágyújt. Julius Fucik zenéje szól. Ez jut eszembe. Meg Déryné a ködben. És ahogy Majornak Júliát mondja. Nincs kitüntetett pillanat, mert ő kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem. Kitüntetés” – zárta visszaemlékezését a művész.