Furcsa dolog a nézői emlékezet, mert képes utólag a penetránsan rosszat is megszépíteni. Miután túlélte az előadást vagy éppen elmenekült róla, elfogadóbbá, megértőbbé válik az ember; persze, azért annyira nem, hogy még egyszer beülne az előadásra. Márpedig az utóbbi napokban jócskán kaphatunk a gondatlanságból, de leginkább gondolattalanságból elkövetett rendezői önmegvalósításból.

Túl a fesztivál egyharmadán, még innen a felén. Liliomfi, Kicsik és polgárok, Yerma, Az ajtó, Godspell, A Janika, Háztűznéző, Elektra, Szomorú vasárnap, Nick Carter, Nóra, A bor. Tíz nap, naponta legalább három versenyelőadás. Szerelmi három- és többszögek, színházi önvallomások, jelentések közállapotokról. A zsűrinek tényleg nehéz a dolga.

Határon Túli Magyar Színházak XX. Fesztiválja. Ez a hivatalos elnevezése annak, amit a színháziak egyszerűen csak Kisvárdának neveznek. Ide mindig örömmel jön az ember. Most ebbe azért, ha üröm nem is, azért csöppnyi keserűség (nagyon rossz poénként ide lehetne illeszteni, hogy nem hiába, hisz Várda a Keserű városa is) vegyül.

Ezt már az utolsó nap délutánján írom, ma már nincs is előadás, csak a gála meg a díjkiosztó. Teljesen vége-hangulat, bár még nagyon sokan vannak. Legalábbis így délelőtt.

Kiosztották a VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjait. A döntés tegnap éjfél körül született meg. A díjakat gálaműsor keretében ma este adják át a Pécsi Nemzeti Színházban.

A mai napom egy dologról szólt. Vártam az estét. De erről később. Hajnalban, miután föltettem a naplót a netre, még olvastam egy kis Esterházyt, jól esett. A Semmi művészet után (is, mert mondjuk a Rubens éppúgy témába vág) egészen más színezetet kap a Javított kiadás (is).

Ma pont ugyanaz történt, mint tegnap. Elaludtam. Csak ma 10 óra 8 perckor ébredtem. Hamarabb összekaptam magam, leértem a 10:45-kor induló buszhoz. Ami negyed órával később jött. És valami építkezés miatt csak ma, csak nekem más útvonalon közlekedett. Tehát ugyanakkor értem be a szakmaira, mint tegnap. - BESZÁMOLÓ A PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓRÓL

Elaludtam. Visszagondolva, ezen semmi csodálkoznivaló nincs. Amikor kimentem a szálloda erkélyére a meló után (írás, fényképek, hangok, feltöltés), már világosodott, csiviteltek a madarak. Igen, fél öt volt, igen erősen mallott a pity. Elgondolkoztam, hogy érdemes-e aludni, és úgy döntöttem, hogy igen. Szinte bárhol, bármikor el tudok aludni. De nem vagyok narkolepsziás! Még… - BESZÁMOLÓ AZ ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓRÓL