Írónők, bambuszrudak, sár és cunami. Ez a második nap mérlege. Délután fél ötkor kellemes tobzódás a Filatorigát és a Bejárat között. Még mindig vannak eladó hetijegyek, de már olcsóbbak. Van, aki pénzt gyűjt, hogy a barátnője is bejuthasson. Tegnap kaptunk ajándék-rágót. Ma semmit. Tegnap nem voltak kíváncsiak a táskám tartalmára. Ma igen. - KÉPES BESZÁMOLÓ A SZIGET FESZTIVÁLRÓL

A legjobb 30 év alatti színész egyik Fidelio Súgó-különdíját a POSzT-on Bartsch Kata kapta, a másikat pedig egy egész társulat. A KoMá-ról tavaly decemberben már olvashattak egy írást, most a társulat vezetőjét, Zrinyi Gál Vincét kérdeztem az elmúlt hónapokról. INTERJÚ

Bartsch Kata röpköd, ezt kár tagadni. Ő kapta meg a POSzT-on a legjobb 30 év alatti színésznőnek járó Fidelio Súgó-díjat a székelyudvarhelyi Nézőpont Színház Love and Money című előadásában nyújtott alakításáért. Se túl keveset, se túl sokat nem tudok róla. Láttam egyetemi vizsgáiban, tudtam, hogy Kaposvárra szerződött, olvastam, hogy egy évre kiment Londonba, ahonnan tavaly jött vissza. INTERJÚ

Közeleg a fesztivál vége, még az edzett színháznéző is fárad. Kevés az előadás, ami benntart a teremben, egyre többször adom fel, és empátia ide, empátia oda, kijövök az előadásról. Általában nem vagyok egyedül.

Furcsa dolog a nézői emlékezet, mert képes utólag a penetránsan rosszat is megszépíteni. Miután túlélte az előadást vagy éppen elmenekült róla, elfogadóbbá, megértőbbé válik az ember; persze, azért annyira nem, hogy még egyszer beülne az előadásra. Márpedig az utóbbi napokban jócskán kaphatunk a gondatlanságból, de leginkább gondolattalanságból elkövetett rendezői önmegvalósításból.

Túl a fesztivál egyharmadán, még innen a felén. Liliomfi, Kicsik és polgárok, Yerma, Az ajtó, Godspell, A Janika, Háztűznéző, Elektra, Szomorú vasárnap, Nick Carter, Nóra, A bor. Tíz nap, naponta legalább három versenyelőadás. Szerelmi három- és többszögek, színházi önvallomások, jelentések közállapotokról. A zsűrinek tényleg nehéz a dolga.

Határon Túli Magyar Színházak XX. Fesztiválja. Ez a hivatalos elnevezése annak, amit a színháziak egyszerűen csak Kisvárdának neveznek. Ide mindig örömmel jön az ember. Most ebbe azért, ha üröm nem is, azért csöppnyi keserűség (nagyon rossz poénként ide lehetne illeszteni, hogy nem hiába, hisz Várda a Keserű városa is) vegyül.

Ezt már az utolsó nap délutánján írom, ma már nincs is előadás, csak a gála meg a díjkiosztó. Teljesen vége-hangulat, bár még nagyon sokan vannak. Legalábbis így délelőtt.