Színház

2019 szeptember 6., 13:20
Színház hír Szerző: Fidelio

10 éves az egyik legtöbbet turnézó magyar társulat

A jubileumi évadban a Proton Színház a repertoáron szereplő összes darabot igyekszik műsorra tűzni. Elsőként a Frankenstein-terv látható szeptember 21-22-én a Trafóban.
2019 szeptember 5., 13:05
Színház ajánló Szerző: József Attila Színház

Új diákprogrammal erősít a József Attila Színház

Ahogy azt már megszokhatták a nézők, a József Attila Színház kiemelten nagy figyelmet fordít a színházi nevelésre, az ifjúsági programokra, a beavató színházi eseményekre. Minden évben valami újdonsággal igyekeznek tenni a megszokások ellen; ez évben a Diák-Érzékenyítő Programmal.
2019 szeptember 4., 10:45
Színház hír Szerző: Fidelio

Minden a titkokról szól majd a Rózsavölgyi Szalon új évadában

Öt új bemutatóval készül a 2019/2020-as szezonra a Rózsavölgyi Szalon, mindegyiknek itt tartják majd a magyarországi ősbemutatóját. Székely Csaba Semmit se bánok című darabja lesz az első premier szeptember 12-én Schneider Zoltán, Sztarenki Dóra és Elek Ferenc főszereplésével, Sztarenki Pál rendezésében.
2019 szeptember 3., 14:40
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Megvan az idei Színházak Éjszakája programja

Harmincnégy színház várja izgalmas programmal a közönséget az idei Színházak Éjszakáján. Szeptember 21-én lehet majd versenyt futni az idővel, és minél több eseményen begyűjteni az élményeket.
2019 szeptember 3., 12:00
Színház díj Szerző: Fidelio

Székesfehérvári a legjobb előadás, Alföldi a legjobb rendező: díjakat osztott a Budapesti Nyári Fesztivál

Budapesti Nyári Fesztivál 2019. évi évadzáró eseményén idén is kiosztották a Városmajori Színházi Szemle díjait. A legjobb előadás a Black Comedy, Mohácsi János rendezése Székesfehérváron.
2019 szeptember 2., 17:20
Színház Film Szerző: Fidelio

Elhunyt az Abigélből ismert Gelecsényi Sára

A filmsorozatban vele együtt szereplő kollégája tudatta a hírt Facebook-posztban.
2019 szeptember 2., 14:15
Színház hír Szerző: Fidelio/MTI

A Táncórák mindkét szereplőjét díjazták a Vidor Fesztiválon

A Játékszín Életrevalók című darabja kapta meg a legjobb nagyszínpadi előadásért járó díjat. Az előadás a legjobb rendezésnek járó elismerést is elhozta - közölte a Móricz Zsigmond Színház.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Martha Argerich nem mondta le, hálistennek

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén az argentin zongoraművésznő ragyogó Beethoven-zongoraversennyel mutatta meg, hogy nem lehet megunni egy darabot akkor sem, ha 70 éve játssza.
Klasszikus

Szüts Apor: „A tökéletességet nem lehet, és nem is kell elérni”

Szüts Apor számára korán jött az ismertség a komolyzene világában. Több interjúban is beszélt eddigi munkásságáról, most viszont a belső munkafolyamatokról és szemléletmódjáról tudhatunk meg részleteket, amelyekről talán a lámpalázzal vagy maximalizmussal küzdő fiatal zenészek is szívesen olvasnának. Így került szóba a fejlődés, az önkritika vagy a tökéletesség nemlétének témája is.
Jazz/World

Zeneművet írt a „napalmos lánynak”, most végre élőben is előadhatta neki

1972-ben járta be a világot a vietnámi háború legsokkolóbb fotója, amin gyerekek menekülnek a bombázás elől. Tiszteletükre Hannibal Lokumbe még 1973-ban szvitet komponált, amit most élőben is előadhatott a képen meztelenül szereplő lánynak, Kim Phuc Phan Thi-nek.
Vizuál

Megfilmesítik a Mester és Margaritát

Bulgakov regényének mozis változatát A nagy Gatsby-t is rendező Baz Luhrmann forgatja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében