Bakacsi Alice évtizedeken át intézte, szervezte a Pesti Színház ügyeit. A nézők is ismerték és szerették, hiszen estéről estére mosolyogva fogadta őket, és azonnal megoldott minden problémát. Bakacsi Alice-t a Vígszínház saját halottjának tekinti.
Nagy Cilit, Csankó Zoltánt, Fehér Lászlót és Fila Balázst jelölték 2023-ban a Kaszás Attila-díjra. A négy színművészre november 30-án éjfélig szavazhat a közönség, az elismerést december elején, ünnepélyes keretek között adják majd át a Vígszínházban.
Egy baráti szalonnázáson hangzott el a szándék, majd azt követően született meg egy levél, aminek a címe ez volt: „Mert kell egy színház” – mondhatni, ebből nőtte ki magát a jövőre huszonöt éves Gózon Gyula Kamaraszínház. A teátrum megalakulásának történetéről beszélgettünk Szabó Ágnessel, a teátrum alapító igazgatójával.
A színésznek járó elismerésről szóló döntést a szakmai kuratórium javaslata alapján a makói képviselő-testület szerdai zárt ülésén hozta meg. A díjátadóra januárban kerül majd sor.
A Rózsavölgyi Szalon meghívására nemrég Budapestre látogatott a Válásguru című előadás francia sikerszerzője, Tristan Petitgirard, akivel kivételes életutakról, valamint a színházról mint az igazságtétel eszközéről beszélgettünk.
A Csokonai Nonprofit Kft. Játszó Terek elnevezésű pályázatára három kategóriában jelentkezhetnek az előadó-művészeti területen működő, referenciával rendelkező színházi társulatok, alkotóműhelyek és művészek. A nyertesek nevét november 17-én jelentik be.
Bereczky Dávid az évad első Haydn-Mozart koncertjén Mozart Esz-dúr kürtversenyének szólóját adja elő. A kürtművészt hangszerválasztásról és a bolondozó Mozartról kérdeztük.
A székesfehérvári Vörösmarty Színház évadának első nagyszínpadi bemutatója az Úri muri lesz október 19-én. Horváth Csaba rendezővel az íróval való alkotói viszonyáról, a regény színpadra állításáról, emberismeretről és magyarságról is beszélgettünk.
Hagyományainak megfelelően ismét Bartókkal indítja évadát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, ám a nyitókoncert ezúttal más okból is különleges lesz: most először játssza ugyanis az együttes Vashegyi György vezényletével a zeneszerző egy művét
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Rekordszámú, több mint 900 jelölés érkezett az immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. Közülük választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető díjat.
A közelmúltban hosszú idő után először lépett egyedüli szereplőként színpadra Kulka János. A Halál Velencében című előadást a Jurányi Házban mutatták be, a színművészt ennek apropóján kérdezte az RTL.
Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.
A Staféta pályázaton Fidelio-díjat nyert Túlságosan vékony falak című előadás alkotóival, Bódi Zsófiával, Gerorgita Máté Dezsővel és Horváth Pannával a social media jelenlétről, influenszerekről és az előadás létrehozásának körülményeiről beszélgettünk.