színházak éjszakája

2014 június 5., 15:01
Edu-Art állás Szerző: (kki)

Önkénteseket vár a Színházak Éjszakája

Idén szeptember 20-án rendezik meg Budapest egyik legnagyobb színházi eseményét, a Színházak Éjszakáját. A rendezvény önkéntes segítőket keres a programban résztvevő színházakba, valamint a szeptember elsején nyitó fesztiválközpontba.
2014 május 9., 09:30
Színház fesztivál Szerző: (va)

Szeptemberben ismét Színházak éjszakája

A szokásos tavaszi időpont helyett idén szeptember 20-án, a budapesti színházi évad nyitányaként rendezik meg az eseményt, a korábbinál több színház részvételével.
2013 május 6., 14:00
Színház budapest Szerző: Krupa Zsófia - Frauenhoffer György - Várhegyi András

Színházba járók Éjszakája

Kiváló döntésnek bizonyult az idei Színházak Éjszakáját a tavalyival ellentétben bő egy hónappal a színházi világnap után, május 4-én rendezni meg, hiszen a meleg, nyárias estén – szerencsére még az ernyőket sem kellett kinyitni – hajnalig kitartó lendülettel járt színházról színházra a lelkes közönség – köztük mi is. MAGAZIN
2013 május 4., 13:30
Színház mti Szerző: (va)

Ma este van a Színházak Éjszakája!

A Budapesti Operettszínház művészei egyebek mellett dalparádéval és tánctanítással, a Városmajori Szabadtéri Színpad koncerttel, a József Attila Színház és az Újszínház a kulisszák titkainak megismerésével várja az érdeklődőket május 4-én, a Színházak éjszakáján Budapesten.
2013 május 2., 11:30
Színház bogyó és babóca Szerző: Várhegyi András

Pogány Judit meséket olvas fel a Színházak Éjszakáján

Május 4-én a főváros tizennégy színházában várják az érdeklődőket hajnalig tartó, színés programkínálattal. Az Örkény Színházban felolvasással, filmvetítéssel, kulisszajárással, beszélgetéssel és zenés műsorral készülnek. A sort Pogány Judit nyitja. HANGOSCIKK
2013 április 30., 09:00
Színház interjú Szerző: Várhegyi András

Kulcsár Viktória: "Most kezdtünk el újra éledezni"

Fél év telt el a független csapatokat befogadó Jurányi Inkubátorház megnyitása óta. A FÜGE és a FESZ elnökét az eddigi tapasztalatokon túl arról is kérdeztük, megkapták-e már a tavalyi támogatási összegeket a társulatok, és hogy alakult eddig az idei pályáztatás. INTERJÚ
2013 április 29., 11:00
Színház regisztráció Szerző: (x)

Mindenhova be lehet jutni!

Lezárult a regisztráció a május 4-i Színházak Éjszakája programjaira, ám szabad helyek még biztosítottak! Az érdeklődők 100 előadásból válogathatnak, a kezdési időpont pedig korábbra került: akár már 12 órakor is el lehet kezdeni a színházi kalandozást, és a kitartóak hajnali háromig találhatnak maguknak programokat.
2013 április 27., 09:00
Színház interjú Szerző: Várhegyi András

Szente Vajk: "A saját történelemkönyvünket írjuk"

Nagy várakozásokkal tekint a közelgő Színházak Éjszakája felé a Madách Színház, ahol prózai- és zenés produkciókkal, felolvasással, vetítéssel és kvízműsorral várják az érdeklődőket május 4-én. A részletekbe a színház készülő új előadását, a Betörő az albérlőmet is rendező Szente Vajk avatott be. INTERJÚ

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Rudolf Péter ismertette a Vígszínház következő évadának terveit

A Vígszínház új igazgatója kilenc bemutatót tervez, köztük egy zenés produkció premierjét az intézmény alapításának 125-dik évfordulója alkalmából, jövő májusban.
Színház

Ragályi Elemér, Cserhalmi György, Molnár Piroska és további hetven művész emelt szót az SZFE ügyében

Az Emmy- és Kossuth-díjas operatőr, filmrendező, Ragályi Elemér kezdeményezésére született nyílt levél aláírói arra kérik Semjén Zsoltot, hogy vonja vissza a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításáról szóló törvényjavaslatot. FRISSÍTVE!
Vizuál

Hét kedvenc Walter Matthau vígjátékunk

Ezt a hét filmet bármikor újranéznénk. Szubjektív lista szigorúan időrendben és nem rangsorolva – hisz utóbbi gyakorlatilag lehetetlen. Az apropó pedig: húsz éve, 2000. július 1-jén hunyt el az Oscar-díjas amerikai színész, a 20. század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau.
Színház

Újabb nyílt levél az SZFE modellváltásáról szóló törvény kapcsán

Több mint hetven színész, rendező, színházi művész támogatta aláírásával a Színművészeti Egyetem modellváltását lehetővé tevő törvényt.
Klasszikus

Elhunyt Ida Haendel, az egykori csodagyerek, akinek Sibelius gratulált

Lengyelországban született, háromévesen felfedezték zenei tehetségét. Kanadában élte le élete jelentős részét. Sibelius levélben gratulált neki a hegedűversenyének előadásáért.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében