szobrász

2013 július 27., 06:58
Vizuál interjú Szerző: Horváth András Dezső

Arcok a homokban

Olimpiai bajnokkal kajakozott, portugál kikötőben jegyet árult, Lettországban politikust épített. Monostori Ferenc szobrászművésszel beszélgettünk a homokról, a Kalevaláról és az emberi arcról. INTERJÚ
2013 március 15., 18:10
Vizuál kossuth-díj Szerző: (va)

Kossuth díj: Csíkszentmihályi Róbert szobrász

Csíkszentmihályi Róbert érem- és szobrászművészt váratlanul érte a Kossuth-díj híre, mert már teljesen letett róla. Az alkotó pénteken vehette át az elismerést a Parlamentben.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Gothár Péter a nyilvánosság elé lépett a Katona zaklatási ügyében

A budapesti Katona József Színház közösségi oldalán jelent meg a színházból kitiltott rendező közleménye.
Színház

Egy ideje már szóbeszéd tárgya volt a zaklató kolléga a Katonában

A Katona József Színház tegnap közleményben tudatta, hogy egyik munkatársát kitiltották a teátrumból, mert "erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett". Többen úgy tudják, a Katona egyik ismert tagjáról van szó, akivel máshol is akadtak problémák.
Színház

Schilling Árpád: „Csak az áldozatok tudják leleplezni a tettest”

A budapesti Katona József Színház zaklatási ügye kapcsán tette közzé véleményét Schilling Árpád rendező közösségi oldalán.
Klasszikus

„Az ember csak játszik és játszik” – interjú Lakatos Györggyel

A Partiúra kalocsai adásában vendégeskedett Lakatos György fagottművész, aki szülővárosában alapította meg a beteg gyerekek gyógyulását segítő jótékonysági Kék Madár Fesztivált. Kortárs zenéről, fagottról és Vivaldiról is beszélgettünk.
Klasszikus

Ők lettek a zeneművészet Junior Primái

Tíz fiatal zenész vehette át a 2019-es Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában november 21-én a Müpában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében