születésnap

2019 március 4., 15:10
Zenés színház magazin Szerző: Albert Mária

Művészi hitvallása nem üres szólam – Kalmár Magda 75

A Fidelio köszönti a 75 éves Kalmár Magdát, Kossuth-díjas operaénekest, a Magyar Állami Operaház örökös tagját és mesterművészét. Az említetteken túl még egy tucat érem és oklevél birtokosa, amelyek közül talán érdemes kiemelni a Melis György-díjat, hiszen az alapítót – bár játékostársa volt – mesterének tekinthette.
2019 március 3., 13:15
Színház magazin Szerző: Fidelio/MTI

„A személyes élményt, amit a színház nyújtani tud, semmi nem pótolja” – Ascher Tamás 70

Neve összeforrott a kaposvári színház fénykorával, amikor néhány rendezőtársával igazi művészszínházat hozott létre. A Katona József Színház főrendezője március 3-án ünnepli 70. születésnapját.
2019 január 20., 15:20
Zenés színház magazin Szerző: Albert Mária

Feladat sosem találja készületlenül – Misura Zsuzsa születésnapjára

A Liszt Ferenc-díjas szoprán, Misura Zsuzsa 1973-ban kezdte pályafutását a Magyar Állami Operaházban, amelynek örökös tagja. A napokban ünnepelte 75. születésnapját, ennek alkalmából köszöntjük őt.
2019 január 17., 13:50
Színház józsef attila színház Szerző: József Attila Színház

Így ünnepelték Láng József színművész 85. születésnapját

A József Attila Színház a Feketeszárú cseresznye január 10-i előadásán ünnepelte mindenki Dodi bácsiját.
2019 január 8., 10:20
Klasszikus beszámoló Szerző: Csabai Máté

Ez volt Kurtág György születésnapi ajándéka Eötvös Péternek

Miről árulkodik Kurtág ajándéka, és miért nem akar Eötvös Péter a múltról dicsekedni? Sok minden kiderült, és sok minden homályban maradt a 75 éves zeneszerző születésnapi koncertjén.
2019 január 2., 07:50
Klasszikus születésnap Szerző: Fidelio

A nyitottság zeneszerzője – Eötvös Péter 75

Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a kortárs zene kiemelkedő alakja hetvenöt éves.
2018 november 23., 10:45
Színház születésnap Szerző: Fidelio

Öltözője jelképes kulcsával köszöntötte a Nemzeti Színház Törőcsik Marit

A társulat tagjai és Vidnyánszky Attila Velemben látogatta meg a születésnapját ünneplő színésznőt.
2018 november 7., 12:40
Könyv születésnap Szerző: Fidelio

"Mikor a szokásos nyolc óra helyett hetekig tart az éjjel" - Takács Zsuzsa köszöntése a Katonában

Életrajz-változatok Takács Zsuzsára címmel irodalmi esten köszöntik a 80 éves költőt a Katona József Színházban, november 23-án. A vers és próza részletek mellett szó lesz Takács Zsuzsa életpályájáról is, az ünnepelttel Forgách András író és esztéta beszélget.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
Jazz/World

Szívbemarkoló énekléssel mondott végleg búcsút a színpadnak a 93 éves kubai ikon, Omara Portuondo Budapesten – VIDEÓ

A kubai zene élő legendája, a 93 éves Omara Portuondo az előzetes tervek szerint Budapesten adta volna élete utolsó koncertjét október 6-án a Papp László Sportarénában, ám egészségügyi állapota miatt erre végül nem kerülhetett sor.
Vizuál

„A mozgókép megőriz egy sajátos energiamintázatot” – Enyedi Ildikó laudációja Wim Wenders FIAF-díjához

Wim Wenders a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) díját. Az eseményen Enyedi Ildikó méltatta a díjazottat, laudációját a Fidelio felületén olvashatják először.
Zenés színház

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.

Nyomtatott magazinjaink