támogatás

2019 március 1., 16:10
Színház örkény színház Szerző: Fidelio

Hospice adománygyűjtő oszlopot állítottak az Örkény Színházban

Március végéig a színház közönsége egyetlen pittyenéssel támogathatja egy beteg étkezését, válthat számára 20 perc szakápolást vagy egy otthonápolási visitet.
2019 január 4., 14:50
Színház tao Szerző: (va)

Malacuk lesz? – Kreatív túlélési technikák az Átriumban

A kultúrtao eltörlésével bizonytalan helyzetbe került színház azt kéri nézőitől, támogassák őket egy-egy kaparós sorsjeggyel.
2018 október 24., 11:05
Színház hírek Szerző: Fidelio

Megszűnhet az előadó-művészetek tao-támogatása

Az Index információi szerint jelenlegi formájában biztosan megszűnik, de akár teljesen el is törölheti a kormány az előadó-művészetek tao-támogatását. Erről ma születik döntés.
2018 február 5., 16:13
Színház támogatás Szerző: Fidelio

Színházi tervek megvalósításának támogatására írtak ki pályázatot

A Nemzeti Kulturális Alap Színházi Kollégiuma megjelentette a 2018/19-es évadra szóló nyílt pályázati felhívását. A beadási határidő: március 1.
2016 június 11., 11:16
Klasszikus támogatás Szerző: (ja)

Nyílt levélben üzennek Tarlóséknak

Továbbra is élénk a Budapesti Fesztiválzenekar támogatásának csökkentése miatt keletkezett felháborodás. Zenerajongó budapesti polgárok most arra kérik a Fővárosi Közgyűlést, hogy állítsa vissza a BFZ támogatását.
2016 június 10., 10:30
Vizuál támogatás Szerző: Fidelio/MTI

Bipoláris depresszió, roma bokszoló és Tisza cipő a támogatottak között

Huszonhét film kap támogatást első körben a Médiatanácstól. Köztük van többek közt a bipoláris depressziót Babarczy Eszter publicista és fia szemszögéből bemutató film, egy ismeretterjesztő mozi magyar kutatók amazóniai papagájexpedíciójáról és egy portréfilm Horváth József fiatal magyar roma molekuláris genetikusról.
2016 május 24., 16:32
Klasszikus támogatás Szerző: (um)

Októberben marad el az első BFZ koncert

A Fővárosi Közgyűlés jelentős forrásmegvonása miatt a Budapesti Fesztiválzenekar nem tudja megtartani az október 29-31-re tervezett koncertjeit.
2016 május 19., 11:49
Klasszikus támogatás Szerző: (um)

Európai méretű flashmob az EU ifjúsági zenekaráért

Európa fővárosaiba, köztük a budapesti Zeneakadémia előtti Liszt Ferenc térre szerveznek flashmobot május 20-án 12 órára, ahol az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának magyar tagjai és a szimpatizánsok együtt éneklik majd az Örömódát.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Mezítláb vagy sportcipőben a színpadon – Kaposfest-napló

A Kaposfest harmadik napján egy különleges Martinů-kvartett, egy Sosztakovics-szonáta, illetve Schumann, Brahms és Dietrich közös alkotása örvendeztette meg a fesztivál közönségét. Kritikai beszámoló.
Klasszikus

Magyarul is megjelenik Fischer Ádám életrajzi könyve

A karmester 70. születésnapjára jelenik meg Oplatka András életrajzi könyve szeptember elején. Természetesen német nyelven is kiadják.
Könyv

Raktárvásárral zárja a nyarat a Libri

Hat napig várja váltakozó akciókkal és folyamatosan frissülő készlettel vásárlóit a Libri Kiadó a Szentendrei úton.
Jazz/World

Coltrane újabb meglepetése az utókornak a Blue World című album

Szeptember 27-én újabb, eddig kiadatlan Coltrane-album lát napvilágot. Hallgasd meg a cikkben a címadó dalt!
Tánc

A tánc az emberi faj lételeme, mondják az antropológusok

Azt gondolhatjuk, a tánc csak szórakozás és nem tartozik az emberi faj legfontosabb létfunkciói közé. Az antropológia azonban mást mond. VIDEÓ!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében