támogatás

2013 december 12., 09:05
Színház támogatás Szerző: (va)

Emelkedik a határon túli magyar színházak támogatása

Több támogatás jut jövőre a határon túli magyar színházaknak: az idei 40 millió forinttal szemben a következő évben 50 millió forintot fordítanak a határon túli magyar színházi produkciókra, emellett 32 millió forintos keretösszeggel új pályázatot is meghirdet az Emberi Erőforrások Minisztériuma - mondta el s kultúráért felelős államtitkár szerdán az MTI-nek.
2013 október 7., 11:10
Edu-Art támogatás Szerző: Fidelio

Támogatott tehetséggondozás a Bartók Konziban

A Nemzeti Tehetség Program több témakörben írt ki nyári táborok megvalósítását segítő pályázatokat. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola országosan egyedülálló módon szerepelt ezeken: összesen 8 millió forintot nyert el úgy, hogy az oktatásért felelős miniszter minden beadott programjukat támogatta, minden esetben a kért teljes összeggel.
2013 augusztus 20., 15:54
Edu-Art támogatás Szerző: Fidelio

Már lehet pályázni a MOL Tehetségtámogató Programra

A program művészeti-tudományos kategóriája tehetséges fiatal művészek és ifjú tudósok szakmai fejlődését segíti, akik országos és nemzetközi megmérettetéseken kiemelkedő eredményeket értek el. Ezek a gyerekek a fejlődésükhöz szükséges eszközökre, pl. hangszerre, festő- és rajzeszközökre tudnak támogatást igényelni. A pályázat benyújtási határideje: 2013. szeptember 30.
2013 július 8., 15:10
Színház támogatás Szerző: (va)

Csaknem 160 millió forint támogatás előadó-művészeti programokra

Több mint 200 pályázó összesen 158 millió forint támogatást nyert a színházak és táncegyüttesek számára meghirdetett, kiemelt művészeti célok támogatását célzó. A döntést Halász János kultúráért felelős államtitkár a határidő lejárta előtt három héttel hozta meg.
2013 július 4., 09:35
Vizuál london Szerző: (va)

Tízmillió font adományt kapott a Tate Modern

Átszámítva közel 3,5 milliárd forintot adományozott a londoni galéria új szárnyának építéséhez Ejal Ofer izraeli hajómágnás. Ezzel a teljes összeg 85 százaléka áll már rendelkezésre.
2013 május 25., 10:23
Tánc támogatás Szerző: (kzs)

Botrány volt Markó Iván bemutatóján

Incidens zavarta meg Markó Iván Az ember tragédiája című táncszínházi adaptációjának bemutatóját május 24-én péntek este a Magyar Színházban. VIDEÓ
2013 május 23., 10:00
Színház támogatás Szerző: (va)

Megkapták a tavalyi pénzeket a függetlenek

Mintegy 450 millió forintot utalt át a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 205 előadóművészeti szervezet 314 pályázata alapján a 2012-es működési támogatás eddig elmaradt részeként.
2013 január 15., 15:33
Színház támogatás Szerző: (va)

Ascher Tamás: "Mind elmentünk a falig"

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rektora szerint az elvonások nyomán rendkívül nehéz körülmények közé kerültek a művészeti egyetemek. Az Ódry Színpad fennmaradása is veszélybe került.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 
Vizuál

Rejtett zugok, elzárt helyek, megőrizni való szépségek – szeptemberben jönnek a Kulturális Örökség Napjai

Idén szeptember 19-én és 20-án kerül sor a rendezvényre, amely során közel ötszáz különleges program és épületbejárás várja az érdeklődőket. Olyan helyek is megnyílnak, amelyek máskülönben nem vagy csak ritkán látogathatók.
Klasszikus

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.
Klasszikus

Klukon Edit és Ránki Dezső is a negyvenéves Liszt Múzeumot ünnepli

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel is várja az intézmény az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.
Klasszikus

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.

Nyomtatott magazinjaink