A globalizáció fogalma már a 2010-es és 2011-es listán is az első helyen szerepelt, és most is ott található. A 2012-es év végére a globalizáció a tánc területén nem számít majd új trendnek, hanem egy állandó létezési formává válik. Vagyis minden intézménynek tudatosan kell majd törekednie nemzetközi stratégiájának kialakítására, főleg, ha ez idáig üzleti szempontból még nem tervezett messzebb saját városánál. Karácsonykor négy Diótörőt is közvetítettek élőben a világ több száz mozijában, köztük Budapesten is, és csak a moszkvai Bolsoj balettközvetítései akkora kasszasikert arattak, ami túllépte az összes többi bevételét. Az élő közvetítésekkel egy olyan lehetőség nyílt meg az intézmények számára, amellyel az egész világról szerezhetnek közönséget maguknak. A kérdés tehát az: lehetséges, hogy egy több ezer kilométerre fekvő művészeti intézmény lekörözze egy hazai szervezet közönségtoborzó akcióját? Úgy tűnik, nagyon is lehetséges.
A múlt évi lista a 3D-ben vetített mozifilmek - Wenders Pina Bausch-filmje óta a táncfilmeknél is mérvadó - jelentőségére is rámutatott a fogyasztói elfogadás tekintetében, és az idei fogyasztói elektronikai kiállítás ennek a technológiának lehet egy fontos fordulóköve. Noha volt néhány technikai bukkanó az ide vezető úton, a változás elkerülhetetlen, és akár akarjuk, akár nem, a következő TV, amit vásárolni fogunk, várhatóan már 3D-s lesz.
Amíg a balettrajongók keménymagjának sosem elég a klasszikusokból - Giselle, A hattyúk tava, Don Quijote, Csipkerózsika - nehezen elképzelhető azonban, hogy a tánc műfaja képes életben maradni úgy, hogy folyamatosan ugyanazokat a történeteket meséli el újra és újra. Egy pont után a leglelkesebb nézőnél is beáll egy tartós érdektelenség. Ezt a helyzetet összetettebbé teszik még a nemzetközi színházi közvetítések azzal, hogy több változatban is kínálják a jól ismert klasszikusokat.
A saját szellemi termékek fontossága kapcsán már a korábbi listák is kiemelték az intézmények jogainak kérdését. A táncintézményeknek fontos lesz figyelnie a saját promóciós videóikra, különös tekintettel a legnépszerűbb videómegosztón, a YouTube-on találhatókra. Mert amikor egy produkció vagy társulat turnézni megy, több tucat verzióban bukkanak fel az egymással versenyző videók az interneten. Jellemzően a legrégebbi és a legújabb videó kapja a legtöbb kattintást, de ezekkel a kalózvideókkal nem járnak jól sem az intézmények, sem az előadók, de gyakran a minőség miatt a közönség sem.
Nagy igény mutatkozik a különböző támogatói innovatív projektek iránt, de ugyanakkor problémát jelent, hogy a pályázatok elbírálói gyakran nem rendelkeznek a megfelelő technikai felszereltséggel. Egy esetben például nem tudtak egy HD minőségű pályamunkát megtekinteni, mert nem volt hozzá blu-ray lejátszójuk. A szükséges értékelésekhez tehát le kell küzdeni - meg kell könnyíteni - a folyamatokat, hogy technikai korlátok miatt fontos munkák ne kerüljenek elutasításra.
A listán szerepel a klasszikus balett világát sokként érő "átrendeződés". Idén ősszel több balettsztár hagyta el társulatát és szegődött más intézményekhez. David Hallberg volt az első amerikai balett-táncos, aki távozott az American Ballet Theatre-ből és a nem sokkal előtte (újra) megnyílt moszkvai Bolsojhoz szerződött le. Hallberg rögtön vezető szerepet kapott a Csipkerózsikában, amit világszerte vetítettek a mozikban. Míg az örömtől elalélt közönség Hallbergnek a Bolsoj női csillagával, Natalia Osipovával közös táncát várta, pár héttel később robbant a hír, hogy a „banánkirály"-ként is emlegetett gyümölcsmágnás Vladimir Kehman vezette szentpétervári Mikhajlovszkij Színház elcsábította a Bolsojtól két nagy sztárját, Osipovát és vőlegényét, Ivan Vasilivet. Kehman, aki hatalmas vagyonából saját, üzleti alapú balettszínházának kiépítésén munkálkodik, azt sem titkolta, hogy az amerikai Hallberg szintén a „megvásárolandó" sztárok listáján szerepel.
Olyan időkben, amikor egyre több társulat akar előadást létrehozni, miközben pedig egyre kevesebb forrás áll rendelkezésre, az intézmények igyekeznek összébb húzni magukat, de alapvetően a „többet csinálni kevesebbel" elvét követik a „kevesebbet csinálni többel" helyett. Sajnálatos módon a túl sok hiányt leginkább maguk a táncosok érzik meg, főleg kisebb intézményeknél. A táncosok azok, akik még többet dolgoznak, küzdenek a megfelelő teljesítmény eléréséért, és ezzel profi atlétákhoz hasonló fizikai munkával - és olyan intenzitással - használják testi tartalékaikat. Ezeknél a művészeknél a rekreáció hiánya az egyik legnagyobb hiba, amit a társulatok elkövethetnek.
Azt is fel kellett ismerni, hogy a táncszakmának égető szüksége van olyan szakírókra, akik elindítanak egy párbeszédet ezen a területen és megbízható információt szolgáltatnak az olvasók számára. Ennek egyik útja lehet a 2011-ben New Yorkban alapított, nagyjövőjű Collective for Dance Writing and New Media nevű kezdeményezés, amely a tánccal foglalkozó szakembereket kívánja összekötni, valamint támogatni az interdiszciplináris törekvéseket a művészetek és az új médiatechnológiák között.
A novemberi amerikai elnökválasztások okán számítani lehet több olyan tárgyalásra is, amely a központi finanszírozás pazarlásáról szól a művészeti területen. Habár az amerikai Nemzeti Művészeti Alapítvány 147 millió dolláros éves költségvetése még mindig kevesebb, mint a legutóbbi kulturális szférában tett megszorításoknak a fele Hollandiában. Itt volna az ideje befejezni az aprópénzért való küzdelmet, és valódi művészeti finanszírozást kiépíteni, amelyre fejenként csupán annyit kellene költeni, amennyi egy gallon gázolaj ára.
Nem jó hír a táncszakma népszerűsítése szempontjából az sem, hogy újév napján az egyik legnagyobb tévés tánc-valóságshow, a legjobb táncosokat kereső és bemutató amerikai So You Think You Can Dance producere bejelentette, hogy a tévétársaság megszűnteti a népszerű műsort. A produkció jelentősége a mi szempontunkból abban állt, hogy a közönséget a legnagyobb amerikai tánctársulatokkal is megismertette, köztük például a New York City Ballet, akiket valójában többen láttak ezen a műsoron keresztül, mint élőben a színpadon az elmúlt pár évtizedben összesen. Ennek a jelentősége pedig tagadhatatlan.
hírlevél
