Megható jelenettel indult a tanév a Magyar Táncművészeti Egyetemen (MTE). A hazai táncművészet egyik nagyságát, köztünk élő tanúját köszöntötték 100. születésnapján.
Mák Magda 1936-tól 1940-ig az Operaház balettiskolájában tanult Nádasi Ferencnél, ezt követően az Opera társulatának tagjaként alkotott egészen 1976-ig. A Magyar Táncművészeti Egyetem jogelődjét, az Állami Balett Intézetet 1950-ben alapították.
Az első végzős évfolyamot 1954-ben bocsátotta útjára az iskola, amelynek Mák Magda is tanára volt.
A művésznő 1950 és 1971 között oktatott az Állami Balett Intézetben. Közben, 1959-ben megszerezte balettmesteri diplomáját. 1980-tól 1990-ig a hollandiai Brabants Conservatorium balettmestere volt, de tanított Németországban is.
2016-ban megkapta a Magyar Táncművészek Szövetsége életműdíját.
Mák Magda 100 évesen is folyamatosan figyelemmel követi a táncvilág alakulását. Az MTE tanévnyitóját követően kötetlenül beszélgetett az elmúlt évtizedekben végzett hallgatókkal, és minden témában naprakész volt.
Korábban Mák Magda a Fidelionak elmondta, hogy a viharos huszadik század gyakran görgetett nehézségeket az útjába, amiken azonban képes volt átlendülni és kiteljesedni a művészetben: „Játszottunk még a háború alatt is, a legrosszabb időket a dalszínház pincéjében vészeltük át. Az újjáépítést követően pedig tele voltunk élni akarással, tettvággyal. Mindig mindenben benne voltam. Az ostrom alatti opera- és balettéletben, az újjáépítésben, az éledezésben, az orosz táncosok hozta új korszakokban, az Állami születésében.
Ma is örülök, hogy a tánc volt az életem.
mondta lapunknak 2016-ban.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: 100. születésnapján köszöntik Mák Magda balettmestert (fotó / forrás: Csillag Pál / MTE)





hírlevél
