A kormányhatározat a beruházást Nemzeti Cirkuszművészeti Központ néven említi. Ennek értelmében a Fővárosi Nagycirkusz az Állatkert mellől a Nyugati pályaudvar melletti Eiffel tér és a Podmaniczky utca, illetve a Ferdinánd híd és a vasúti pálya közti területre költözne, amely jelenleg a MÁV ipari területe, rajta több rossz állapotú, elhagyott épülettel.
Két évvel ezelőtt a Liget átalakításával összefüggésben döntöttek arról, hogy a Fővárosi Nagycirkusz új helyszínen működjön tovább. Akkor 2017. november 15-i határidőt adtak a javaslattételre. A mostani határozat értelmében Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének ezután kell javaslatot tennie a beruházásnak a Beruházás Előkészítési Alap terhére történő előkészítési feladatairól, az előkészítés forrásigényéről és ütemezéséről – írja a hvg.hu.
A határozat arra is kitér, hogy mivel a cirkusz bevételei csökkenni fognak a változások miatt, működését a Liget Projekt költségvetéséből is lehet finanszírozni.
Az RTL Híradónak a cirkusz szakmai vezetője, Graeser József azt mondta, régóta várják a költözést, de az új helyszínről ő is csak a hírekből hallott. „A világ túlhaladt ezen a Cirkuszon. Ennek a légtere egy picit kicsi, az elrendezése egy kicsit más, mint a nagyobb cirkuszoké.”
(via hvg.hu, RTL Klub)
Fejléckép: Repülőcirkusz a Fővárosi Nagycirkuszban (fotó: Urbán Ádám / Fővárosi Nagycirkusz)