A különös, Slow Pixel című showműsorról, amely hat órán át tart, a Guardian ír. Az előadás ötletgazdái, Elizabeth Saint-Jalmes és Cyril Leclerc úgy vélik, hogy a gasztroproduktumként tenyésztett haslábúakat nem csak bevezették életük legizgalmasabb korszakába, de meg is mentették őket attól, hogy a gonosz csigazabáló emberek tányérján végezzék. A nyálkás kispajtások ugyanis a gros-gris (zsíros szürke éticsiga) fajtájából valók.
Az előadásban mindegyik csiga egy ledlámpát kap a háza tetejére, de a két performer szerint ezek nem zavarják őket. Ezt onnan tudni, hogy máskülönben visszahúzódnának a házukba. Egyébként a csigákra időnként nedves permetet fújnak, amit, ugye, kedvelnek.Az interaktív előadásban a nézők szabadon járhatnak a félárnyékos szobában, szemügyre vehetik a kisállatokat.
A performerek remélik, hogy a csigabalett nézői újfajta, békésebb kapcsolatot létesítenek az idővel és térrel a befogadás aktusa során.
Emlékszel, amikor gyerek voltál, és órákig képes voltál rovarokat bámulni? Vagy végignézted, ahogy egy csiga átkel egy úton?
– kérdezi Elizabeth. Cyril pedig reméli, hogy a show látogatóira rátör egy valamiféle prousti emlékroham, vagy néhány keserédes gondolat a hétköznapi türelmetlenségről és az elvesztett időről.
Egy kóbor csigabalett-táncos a százhetvenhatból (Fotó/Forrás: Cyril Leclerc / Vimeo)
A két művész egyébként nem először dolgozik ilyen állatokkal. Egy korábbi performanszukban ehető, különböző színű papírt adtak nekik. Abban a showban az volt az érdekes, hogy ha kék és sárga papírt evett az egyik példány, akkor zöldet ürített.
És az élet értelme, ugye.
hírlevél
