Szilárda

Maestoso e gioviale

2007.12.08. 00:00

Programkereső

Adyról talán kijelenthetjük, hogy nem volt az a kimondottan érzelgős típus. Az örök háborgó, békétlen poétának Erdély közepén, jó száz évvel ezelőtt, az A Kalota partján fogantatásának pillanatában mégis úgy tűnt, hogy a templomból kijövők látványa az univerzum nyugvópontját, az idők folyásának lassú, állandó és megkérdőjelezhetetlen biztonságát jelképezi.

Az örök Kalotaszeg (foto: Dusa Gábor)

A kalotaszegiek az örökkévalóság ígéretével, az emberi kultúra természetes önazonosságának üzenetével megindították a szívét. Elnézte őket, s elmerengett: "Mily pompás vonulásuk a dombon, / Óh tempós vonulás, állandóság / Biztosság, nyár, szépség és nyugalom". És azóta is, ezen a vidéken valahogy megérinti az embert az az esszenciális szépség, amely mintha zenében, táncban, öltözékben, faragványban, minden emberi kifejezésben, minden üzenetben a nagy, láthatatlan karmester egyetlen instrukcióját visszhangozná: "Maestoso. Fennségesen." Nekünk, "táncházas" muzsikusoknak Kalotaszeg a Salzburgunk, Firenzénk és Bayreuthunk. New Orleansunk és Cannesunk. Olyan hely, ahova mindenkinek, aki számít, vagy legalábbis azt akarja, hogy A kalotaszegiek az örökkévalóság ígéretével, az emberi kultúra természetes önazonosságának üzenetével megindították a szívét. Elnézte őket, s elmerengett: "Mily pompás vonulásuk a dombon, / Óh tempós vonulás, állandóság / Biztosság, nyár, szépség és nyugalom". És azóta is, ezen a vidéken valahogy megérinti az embert az az esszenciális szépség, amely mintha zenében, táncban, öltözékben, faragványban, minden emberi kifejezésben, minden üzenetben a nagy, láthatatlan karmester egyetlen instrukcióját visszhangozná: "Maestoso. Fennségesen."


Az örök Kalotaszeg (foto: Kanyó Béla)

Nekünk, "táncházas" muzsikusoknak Kalotaszeg a Salzburgunk, Firenzénk és Bayreuthunk. New Orleansunk és Cannesunk. Olyan hely, ahova mindenkinek, aki számít, vagy legalábbis azt akarja, hogy banda elé és elkiáltja magát, hogy: "Davaj Sedmohrad!" ("Erdélyit csinálj!") – akkor a prímásnak kalotaszegi legényest kell muzsikálnia (a menőbbje tud is olyat, illik tudnia). És az sem véletlen, hogy a Magyar Állami Népi Együttes első olyan produkciója, amely egy szűk, egységes tájegység folklórját mutatja be, éppen ezt a vidéket célozza meg.


Az örök Kalotaszeg (foto: Kanyó Béla)

Az Örök Kalotaszeg először egy népzenei lemez formájában jelent meg. Kelemen László, az összeállítás megálmodója és szerkesztője ezzel a lemezzel a "Csipásoknak", azaz a bánffyhunyadi Varga cigányzenész-dinasztiának kívánt emléket állítani. Összeboronálta Magyarország legkiválóbb muzsikusait, és a fiúk a különös műgonddal kiválogatott dallamokat oly hitelességgel vitték fel a korongra, hogy attól még maga az öreg Csipás Feri is elcsodálkozott volna, ha megéri. A lemez zömében tánczenéket sorakoztat fel, így magától kínálkozott arra, hogy zenei anyagára tánckompozíció is alkottassék. A feladat ugyanakkor egyáltalán nem volt könnyű, hiszen a felvétel adott tartalmi keretei a színpadi műnek is kijelölték a határait. Farkas Zoltán vállalkozott a táncbéli tartalmak hozzáadására, s munkájának eredménye bizonyítja, hogy az együttes aligha találhatott volna a kihívás nagyszerűségéhez méltóbb szakembert. Az Örök Kalotaszeg színpadra állított anyagának nem csak az az értéke, hogy benne az alkotók (zenében, táncban, viseletben egyaránt) kötelezően hagyománytisztelő, világcsúcs-precíz, magas szintű szakmai képzettsége tükröződik. Jól átgondolt, szépen felépített, hatásosan kidolgozott darabról van szó. Ez azt jelenti, hogy a táncosok a legényesben vagy a csingerálásban (amelyek pont ott vannak elhelyezve a műsorban, ahol a legjobban kívánjuk) "lerúgják a mestergerendát", a zenészek pedig a juhait kereső pásztor keserveseiben kicsipkézik a levegőt. És a műsorban a kalotaszegi magyarok folklórja mellett a román és a cigány tradíció is a súlyának, jelenlétének megfelelő arányban van képviseltetve. Ez pedig azt jelenti, hogy a Magyar Állami Népi Együttes egyenlő mércével mérve, ország s világ színe előtt a magyar mellett felvállalja a román és a cigány kultúra képviseletét. És ez nekünk így természetes. Sajnos, ehhez hasonló odafigyelést, érzékenységet mai, román alkotók darabjában nehezen lehetne elképzelni. És ha körülnézünk, rá kell döbbennünk, hogy ebben a fene nagy, egymás keblére boruló európai testvériségben, bizony, ezzel a tulajdonságunkkal – legalábbis a szűkebb környéken – mi, magyarok egyedül vagyunk. Mert ott van a másik darab, a Kincses Felvidék. Az együttes ezzel a műsorával Magyarországon elsőként állít színpadra egy, a történeti Felföld tánc-és zenefolklórját bemutató, egész estét betöltő produkciót. Itt is egy, az Örök Kalotaszeghez hasonló szellemiségben, a magyar kanásztáncok, dudanóták, asztali nóták és rítusénekek, csárdások, karikázók és verbunkok mellett, mindezek szlovák, gorál-lengyel és ruszin párhuzamai is megjelennek. Nekem ez így természetes (így írom, egyes szám első személyben, hiszen a darab zenéjét jómagam válogattam össze, nagyrészt saját gyűjtéseim alapján). Nyolc évvel ezelőtt a SL’UK, azaz a Szlovák Népművészeti Társulás (a MÁNE egyik ottani megfelelője) is színpadra állított egy hasonló, az ország nemzetiségi folklórját is bemutatni szándékozó darabot Strom [ennyit jelent: Fa] címmel. És tényleg, ebben is volt szlovákiai ruszin, gorál, cigány, német és zsidó anyag is. Csak a hatszázezres felvidéki magyarság népművészete nem kapott helyet ebben a műsorban. De nem lehet tisztem egymással szembeállítani a két produkciót, annál is inkább, mert a jegek – legalábbis a mi szakmánk területén – megtörni látszanak. A mai szlovák táncházakban nem csak a kalotaszegi legényes, de a gömöri vasvári verbunk vagy a magyarbődi csárdás is helyet kap, és pont a SL’UK az, amely mostanában a Magyar Állami Népi Együttessel egy közös turnéról egyezkedik. Sokkal érdekesebb egy összefoglaló jellemzést kikanyarítani arról a kulturális közegről, amelynek bemutatására a Kincses Felvidékben mi, magyar és szlovák alkotók közösen vállalkoztunk. Ha az erdélyi folklór ízét és benne Kalotaszeg hangulatát föntebb a méltóság hangsúlyozásával próbáltam érzékeltetni, akkor a "Felvidékfeeling" talán így írható le a legtalálóbban: Kedélyes. Gioviale. Igen, ez az a legkisebb közös többszörös, amely párhuzamba állítja az itt élő népek hagyományos kultúráját. Igaz, ez egy többszólamú párhuzamosság, de mégis: a zempléni szlovák verbunk (ők egyes falvakban így mondják: "sólo mad’ar") motívumkincsében, a sárosi krucena (értsd: "forgatós") dallamvilágában vagy a Felső- Garam menti "hajduk" (igen, ez amúgy hajdútáncot jelent) lépéseiben nincs több eltérés a magyar megfelelőik jellegzetes vonásaitól, mint amennyit két távolabbi magyar régió folklóranyaga között tapasztalhatunk. És mind-mind végtelenül oldott hangulatot és kirobbanó erőt sugároz magából. Egy másfajta, ujjongó biztosságot.


Kincses Felvidék

A Kincses Felvidék egy, az egész Kárpát-medencét átölelő Bartók-trilógia első részeként lett színpadra állítva. Az anyagot megpróbáltuk olyan területek mentén felépíteni, amelyek Bartók Béla kedvenc gyűjtőhelyei voltak. Ebben a műsorban, de az Örök Kalotaszegben is igyekeztünk megfelelni annak az instrukciónak, amely szerint "…a lényeges az, hogy a parasztzenének azt a szavakkal le sem írható benső karakterét vigyük át zenénkbe, sőt nem csak azt, hanem az egész paraszti muzsikálásnak, hogy úgy mondjam, a levegőjét".


Kincses Felvidék

De ha a két produkciót így egymás mellé tesszük, rá kell döbbennünk, hogy az egészben nem is az a bizonyos szakmai magyarázatot, folklorisztikai sorvezetőt igénylő töltés a legfontosabb. Rá kell döbbennünk, hogy a leglényegesebb, amit ilyen műsoraink színrevitelénél megélhetünk, egy felismerés, amelynek mentén őszintén, pátosz és negéd nélkül ki tudjuk mondani: itt és most Bartók vezéreszméje a népek testvérré válása vezérelt minket is.

(2007. december 15. 19:00 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház - Az örök Kalotaszeg / Kincses felvidék - a Magyar Állami Népi Együttes előadása)