Aladár, Álmos

Kortalan szenvedély a tánc kortalan nyelvén

2008.04.19. 00:00

Programkereső

Maurice Ravel Bolero című monumentális zeneműve és Georges Bizet Carmenje már régóta a táncművészet legtöbbször játszott darabjainak gerincét alkotja.

Részlet a Carmen című előadásaból

A közismert és közkedvelt művek azonban sok esetben magukban rejtik a kétélű fegyverré válás veszélyét: népszerűségük okán egyszerre bizonyulnak hálás feladatnak és kemény kihívásnak az őket újra meg újra leporolni vágyó alkotók számára.

A szóban forgó művek természetesen nem annyira "leporolásra", mint inkább közhelyektől és ismétlésektől mentes újragondolásra, vérfrissítésre szorulnak; a Magyar Balettszínház Gödöllő fiatal társulatának pezsgő vérrel teli kémcsövei pedig alighanem magabiztosan sorakoznak a "vérátömlesztés" feladata előtt. A klasszikus alapokra épülő, modern táncnyelvű Magyar Balettszínház ars poeticájának egyik legfontosabb pontja ugyanis a táncnak mint önálló színházi műfajnak a reprezentálása: balett és színház egyensúlyra törekvő harmóniája pedig tökéletes táptalajnak bizonyul a kísérletezés számára. A társulat igazgatójának és koreográfusának, Egerházi Attilának bevallása szerint már rég dédelgetett terve, hogy színpadra állítja a Bolerót. "Ezt a darabot általában sztereotip módon szokták feldolgozni, de mi nem standardmódon szeretnénk hozzányúlni" – mondta a Harangozó Gyula-díjas koreográfus, részleteket azonban nem árult el. A 2006-ban alakult, alapítványi keretek között működő együttes különlegessége többek közt, hogy sorait hazai és külföldi művészek egyaránt erősítik, emellett külön hangsúlyt fektet a hazai és kintről érkező neves vendégkoreográfusok műveinek színpadra állítására.


Egerházi Attila

Egerházi Attila elmondta: a Magyar Balettszínház Markó Ivánnal közös produkciójának mindhárom eleme önálló alkotásként értékelhető, de természetesen nem véletlen, hogy ezek a művek egymás mellett kerülnek bemutatásra. "Mindháromban a szenvedély a közös, hiszen ezek nagyon markáns, fűszeres zenék" – tette hozzá. A koreográfus monumentális erejű és ívű zenei gobelinhez hasonlítja Ravel Boleróját: "Ahogy a zeneszerző szőtte – egy zenei szálból kiindulva –, és ahogy egyre terebélyesedik a szövet, úgy kerülünk egyre mélyebbre labirintusában. Mígnem beteríti az egész teret, és mint egy örvény, elnyel, magába fogad. Rítus – a vágy ritmusára". A Bolerónak lényegi eleme a fokozás: folyamatosan ugyanazokat az akkordokat, ugyanazt a ritmust és dallamot halljuk, a hangszerelés azonban állandóan változik, a hangerő fokozódik, míg végül a leheletfinom fuvolától a teljes nagyzenekar fortissimójáig jutunk. A művet Ravel 1928-ban Ida Rubinstein táncosnőnek írta, aki eredetileg Albeniz Ibéria című zongoraciklusának meghangszerelésére kérte fel a zeneszerzőt, ám ez szerzői jogi problémák miatt nem valósulhatott meg. Ahhoz azonban épp elég volt, hogy Ravelt egy saját spanyolos zenemű megírására sarkallja. A balett bemutatójának 1928 őszén a párizsi opera adott otthont, az igazi sikertörténet viszont csak egy évvel később, az Arturo Toscanini által vezényelt New York-i Filharmonikusok előadásával kezdődött. A bemutató idején többen felrótták a komponistának, hogy a mű tempója majdnem kétszer lassabb az igazi spanyol bolero-táncénál, ennek ellenére ő ragaszkodott saját tempójához, és elvárta ezt a művet előadó zenészektől is. Egy alkalommal Toscanini nem vette figyelembe Ravel kérését, és egyre gyorsított, a tiltakozó szerzőnek pedig csak annyit mondott: "Magának fogalma sincs a saját zenéjéről, ez az egyetlen módja annak, hogy tűrhető legyen." A zeneszerző barátai nógatására végül mégis kezet fogott a karmesterrel, de kimérten hozzáfűzte: "Ön! De senki más" – és sietve elhagyta a helyszínt.

Minden műnek megvannak a maga történetei, amelyek finom szálakkal szövik át az alkotás folyamatát, és olykor végzetesen meghatározzák az adott szerzemény későbbi sorsának alakulását. Georges Bizet korszakalkotó és megunhatatlan operáját, az 1875-ben bemutatott Carment Rogyion Scsedrin komponálta szvitre a hatvanas években felesége, Maja Pliszeckaja balett-balett- táncos számára. A táncosnőt Carmenként nem csak a színpadon perzselte meg a szerelmi szenvedély ellobbanó lángja: a Don Josét alakító Alekszandr Godunov a valóságban is reménytelenül beleszeretett a jóval idősebb, férjes asszonyba. Godunov és Pliszeckaja viszonya akkoriban nyílt titoknak számított, Scsedrin ennek ellenére béketűrő szelídséggel vette tudomásul felesége fellobbanását. Godunov elhagyta az országot, Don José színpadon innen és túl is veszített… A Carmen a Bolero-Déjá-vu-Carmen hármasának talán legszenvedélyesebb darabja, nem véletlen tehát, hogy hangsúlyos helyen utolsóként illeszkedik a kompozícióba. A produkció a Magyar Balettszínház repertoárjának egy korábbi darabja, az áprilisi bemutatón ennek felújított változatával találkozhatunk. Egerházi Attila elmondta: különösen örül annak, hogy az előadásnak egy olyan impozáns és a táncnak nagyon kedvező hely ad otthont, mint a Művészetek Palotája. A megfelelő helyszín ugyanis lehetőséget ad arra, hogy a darab ki tudjon nyílni, és kibővített, felújított formában mutathassa meg magát a közönségnek. Carmen szerepében Linda Schneiderovát láthatjuk, aki nem csak a spanyol cigánylány megformálása révén került kapcsolatba az Ibériai-félszigettel: 2001-ben a lisszaboni Companhia de Danca de Lisboa szólistája, tanára és koreográfus-asszisztense, 2002-ben pediga barcelonai Lanónima Imperial szólistája és a lisszaboni Ballet Gulbenkian ösztöndíjasa volt.

(2008. április 22. 19:00 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest) - Bolero/Déjá-vu/Carmen – a Magyar Balettszínház Gödöllő előadása; I. Bolero (zene: Maurice Ravel, rend., kor.: Egerházi Attila); II. Déjá-vu (km.: Linda Schneiderová, Svidró Viktor, kor.: Peter Zuska); III. Carmen (km.: Popova Aleszja/Linda Schneiderová , Svidró Viktor, Szirmai Irén, Kéri Nagy Béla, Bitó Sándor, zene: Bizet–Scsedrin, rend., kor.: Egerházi Attila) - további előadások: április 24. a Táncfórum – A Tánc Világnapja tiszteletére keretében, május 15. Fesztivál Színház, 19:00)