Júlia, Rita

Épített örökség

2008.04.25. 00:00

Programkereső

Emberekkel és hófehér, hatalmas fatuskókkal berendezett, tiszta tér, tiszta táj tárul elénk Horváth Csaba Fortedanse Társulatának új bemutatóján. A Kalevala magával ragadó, izgalmas kísérlet: soknézetű, sokszínű, eredeti és egységes munka: roppant energiákat mozgósító társulat kivételes produkciója.

Jelenet az előadásból (foto: Máthé András)

A produkció színlapján a finn szimbolizmus nagymesterének, a Kalevala alakjait megannyi művében megörökítő Akseli Gallen-Kallelának 1899-ben született remeke, az Átkozódó Kullervo látható. Szikár, izmos, szőke férfi áll egy földön heverő fatörzsön, mögötte tó kékje, smaragdzöld erdő és habos felhők. Kullervo lábánál kutyája szimatol nyom után, mögötte háncsból font táska és egy fiatal, zsenge fenyő a kidőlt faóriások között. A hófehér, jellegzetesen skandináv fényözönben álló alak bal öklét a magasba tartja, arcát szinte eszelős indulat torzítja el.

A festett Kalevala-hős révült dühét is felfedezhetjük egyéb rejtelmes, elemi indulatok mellett Horváth Csaba tizenhárom alakjának játékában. A kétrészes, beszélő-táncszínházi előadás kiváló alakítások egész sorában ragad magával. Az író Szálinger Balázs – aki a Trafónak a bemutató előtt mintegy két hónappal kiadott programfüzetében még dramaturgként szerepel – különös szövegszövetet hozott létre a Kalevala alapján (az eredetiből néhány apró szilánk hangzik csak el). Mindenki táncol és mindenki megszólal: a táncos és a színész közti határvonal szinte teljesen eltűnik. Szálinger izgalmasan töredezett írásműve tizenhárom szereplő szájából hangzik el. A Kalevala cselekményének megannyi kulcsjelenetével találkozunk, ám a szövegben rengeteg a mai kiszólás és kortársi utalás, bővítés és lábjegyzet, az ősi, eposzi posztóba szőtt profán, szlenges, jófélén humoros szál. Megtudjuk, miféle hatása van a globális felmelegedésnek a jegesmedvékre, milyen mérgek jutnak a testükbe a szennyezett tengervízből. Hallunk egy roppant izgalmas kezdeményezésről, a Norvégiához tartozó Spitzbergákon létrehozott, katasztrófáknak ellenálló növényi (vetőmag) génbankról (forrás: National Geographic), s elhangzik egy lexikonszócikkes precizitással megírt szampó-ismertetés is.

A játék terét (díszlet: Antal Csaba) egy, a szín széltében húzódó, áttetsző tüllfal vágja ketté: remek arányú, egyszerű térforma ez, egyfajta átjáró vagy diadalkapu, melynek hatalmas nyílását váltakozó színekben felgyúló fénycső-lénia keretezi. A térben a már említett, hófehérre festett, óriási, félmázsás tuskók állnak – ezeket a játékosok mozgatják, rendezik át – melyek megannyi funkciójuk mellett elsősorban a szereplők, s a belőlük alkotott, különleges test-kompozíciók posztamensei (mint az olajoshordó volt Horváth A testek felszínének esetleges állapotairól című produkciójában, Lőrinc Katalin felejthetetlen alakja alatt). A csak kisnadrágot, illetve melltartót viselő játékosok testén (jellegzetessé lett, horváthi jegyként) finom mívű, gyönyörű, a vállakat, felkart, combokat borító, egyszínű festés, mely fokozatosan lekopik, leolvad a bőrről.

Különös összevetni a debreceni Modemben tartott ősbemutató fényképeit a Trafóban látottakkal: mit tesz a tér megváltozott színe: a Kalevala a Modem steril, éteri hófehére után Budapesten fekete falak közt, fehér padlón egészen másfajta összképet mutatott.


Mucsi Zoltán (foto: Máthé András)

A Budapesten is több helyszínen bemutatott A tavasz ébredése három órájában már bizonyságot nyerhettünk a fiatal debreceni színészgárda rendkívüli képességeiről, erejéről és teherbírásáról. Földeáki Nóra (Louhi), Mercs János (Jegesmedve), Varga Gabi (Louhi lánya), Kádas József (Szauna), Krisztik Csaba (Lemmikejnen, Fejsze)Mészáros Tibor (Kullervo) nem csupán életre-halálra játszik – olyan színvonalon, olyan odaadással, amilyennel itthon sokévente egyszer ha találkozunk – de valóságos hőstettet is végrehajt. A fizikai színház című (szak)nyelvi bicebóca (hiszen milyen is lehetne a színház? De persze tudjuk, miről beszélünk) kvintesszenciája tárul fel előttünk. Akrobatikus bravúrpillanatokban, a manézs ördögeit megszégyenítő képek során szólalnak meg tökéletesen, szívburok- és izomrost-szaggató mozgásfutamok után szabatosan. Fizikai és művészi teljesítményük döbbenetes. A fiatal színészek mindegyikének jut egy-egy mesterfutam: Földeáki Nóra és Krisztik Csaba játéka azonban az előadás egészét aranyozza be.

Horváth Csabával első ízben dolgozó Mucsi Zoltán (Vejnemöjnen) és A tavasz ébredésében már feledhetetlent alakított Horváth Lajos Ottó (Csapos, Sör) játéka egyenesen mérföldkőnek tűnik. A szálkás, inas testű Mucsi, és a nagyerejű, korpulens Horváth Lajos Ottó olyan kihívásoknak felel meg, olyan mértékben tud partnere lenni a mozgásszínészként magasan képzett játékosoknak és az előadásban szereplő táncosoknak, hogy az ember szinte a szemének sem hisz.


Vati Tamás (foto: Máthé András)

És a táncosok: Barta Dóra és Blaskó Borbála érzéki, bölcs szépsége, roppantul koncentrált, összetett játéka, Túri Lajosnak a játék rendszerébe remekül szervülő, kivételes ügyessége, testi tudása, finom rebbenékenysége és Vati Tamás (Nap) sokarcú tehetsége, kivételes ereje, szerepformálása egyaránt emlékezetes.

A Fortedanse Kalevalájának hősei a játék második felében könnyűfém-szerkezetes házat emelnek, különös-groteszk munkatáncot bemutatva közben. Az építmény küszöbén állva pöröl Vejnemöjnen a tetőgerendán ülő Nappal. Hitvalló mondataival a ma dilemmáira felel az eposzi hős. A játék végén a színészek a vázépítmény alapjaiul szolgáló tuskók mellé kuporodnak-fekszenek. Alappá vállnak, a földdé, a múlttá, amelyen a ma nyugszik.

(2008. április 18., 19., 20. 20:00 - Trafó - Kalevala. Fortedanse - Horváth Csaba Társulatának előadása; író: Szálinger Balázs; rend., kor.: Horváth Csaba; díszlet: Antal Csaba; jelmez: Benedek Mari; dramaturg: Gyulay Eszter; zene: Nils Petter Molvaer; fény: Albuczki István; szereplők: Mucsi Zoltán, Andrássy Máté, Földeáki Nóra, Mercs János, Varga Gabriella, Kádas József, Krisztik Csaba, Mészáros Tibor, Horváth Lajos Ottó, Vati Tamás, Blaskó Borbála, Barta Dóra, Túri Lajos)