Lázár, Olimpia

Test-határátlépő

2009.03.03. 00:00

Programkereső

Ladjánszki Márta civilben konszolidált egyetemista látszatát kelti. Kimért karaktere, szépen tagolt beszéde, a szeméből áradó nyugodtság elkendőzi a munkájában, kísérleteiben megtalált szabadságot. A meztelenség - vagy ahogyan ő fogalmaz: pőreség- eszközét használó előadásai mégsem nevezhetőek lázadónak. A koreográfus, a test és lélek kapcsolatának egyéni hangon való megnyilatkozásait világszerte, számos külföldi fesztiválon bemutathatta már. Ladjánszki Márta állandó közege hazánkban az L1 Független Táncművészek Társulása, ahol saját alkotói pályáját sem zártan képzeli el, hanem akár a más együttesben való együtt gondolkodásban és koreografálásban is lát jövőt. INTERJÚ

TestTérKép (fotó: Kozár Edit)

Fidelio Est: A közelmúltban az Egyesült Államokban jártál egy amerikai-magyar kortárs projekt keretében. Mi volt ez pontosan?

Ladjánszki Márta: A Műhely Alapítvány tavaly azzal keresett meg, hogy lennék-e egy amerikai-magyar nemzetközi exchange program művészeti koordinátora. Örömmel elvállaltam a feladatot, és végül Talló Gergellyel választottuk ki későbbi alkotótársaimat, Hód Adriennt és Gold Beát. Három New York-i és három magyar koreográfus vett részt a programban, a New York-i koordinátor Miguel Gutierres volt. Két hetet töltöttünk Budapesten, két hetet pedig New York Cityben. A program maga nem volt termékorientált, sokkal inkább a koreográfus-szemléletmódok találkozásáról szólt, mintsem egy-egy előadás létrehozásról, bár egy informális bemutatót, egy demonstrációt, mégiscsak tartanunk kellett. Annak keretében mi New Yorkban, ők pedig a Millenárison mutatkozhattak be. Én a silence is okay! című koreográfiámat készítettem erre az alkalomra.

FE: Hogyan fogadta az amerikai közönség a demonstrációtokat?

LM: A tapson és a gratuláción kívül nem volt alkalmam igazából megbeszélni az érdeklődőkkel a bemutatót, mert még aznap éjjel továbbindultam Szöulba egy kortárs versenyre.

FE: Bizonyára érdekes volt belelátni egy ilyen távoli ország tánckultúrájába. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél a dél-koreai megmérettetésen? Hogyan sikerült a verseny?

LM: A koreai együttesek táncosai technikailag rendkívül felkészültek és sokféle stílusban képesek táncolni, ám a kortárs koreográfiák szerkezete és mozdulatanyagának összeállítása meglehetősen iskolás. A legmeghökkentőbb számomra mégis inkább a rendezvényszervezési szisztéma volt. Egy nagy fesztiválon belül rendezték meg a koreográfus versenyt, ahová tíz produkciót hívtak meg és ebből mi, magyarok voltunk az egyetlen külföldi társulat, a másik kilenc hazai együttes volt. A fesztivált ennek ellenére nemzetközinek titulálták. Egy izraeli fiú kapott még meghívást, de ő végül nem tudott eljönni. A nézők visszajelzései azt tükrözték számunkra, hogy általunk valami izgalmas, szokatlan, új dologgal találkoztak. A formanyelvem túlságosan távol esett az általuk ismert koreográfiai világtól, így díjat nem hoztunk el.

FE: Nagyon sokat utazol, külföldön is kezdenek megismerni és talán jobb feltételeket is kínálnak, mint amit hazánk tud nyújtani. Mindig vissza fogsz térni Magyarországra?

LM: Igazából én nagyon ide tartozom. El sem tudom képzelni, hogy hosszabb ideig külföldön éljek… Igaz, nem könnyű itthon sem. Annak ellenére, hogy érzem a támogatást, az érvényesülés komoly próbatétel, és kissé belefáradtam abba, hogy bizonygatni kell, amit csinálok, az jó. Anyagi problémáink nekünk is vannak, de ezzel nem vagyunk egyedül.

FE: Külföldön bevett forma, hogy egy adott együttes széles műfaji palettát kínál a klasszikus balettől a kortársig a fennmaradás és az anyagi gondok kiküszöbölése érdekében. El tudod képzelni, hogy valaha így működj?

LM: Egyetlen alkalommal magam is elvállaltam egy cég megkeresésére egy rövid etűdöt. Életem legjobban fizető fellépése volt, igaz, később vissza nem hívtak. Mégis azt gondolom, egyfajta misszió is lehetne az effajta kooperáció. Azon a fellépésen azt éreztem, hogy a sablonos műsorokhoz szokott emberek felfigyeltek a koreográfiámra, és ezt eredménynek könyveltem el.

FE: A céges meghívást talán épp a meztelenséggel foglalkozó színházi munkádnak köszönhetted. Mitől másabb, egyáltalán másabb az általad használt színpadi meztelenség? Hiszen kissé cinikusan fogalmazva szinte már minden kortárs (tánc)előadásban kötelezően megjelenik a meztelenség mint színházi eszköz.

LM: Még sosem ért az a vád, hogy öncélú lenne előadásaimban a fedetlen test látványa. Nagyon érdekel, hogy a testen keresztül a lélek hogyan mutatkozik meg. A test határait nyitogatom. Ha elfedném a testet ruhadarabokkal, akkor nem lehetne hiteles az a kísérlet, amit folytatok, nem tudnám láttatni, mi történik a fizikummal. Nem a polgárpukkasztás a célom, mindig van egy elmélyült költőisége a darabjaimnak.

FE:Egy alkalommal különös közegben játszottatok. Meztelen közönség sorai előtt zajlott az - azóta is példátlan - előadás.

LM: Igen. Felkeresett bennünket a naturisták egyesülete, azzal a kéréssel, hogy egy zártkörű rendezvény keretében maguk is ruhátlanul jelennének meg a Bakelitben. A társulatból néhányan eleinte ellenezték az ötletet, de - megismerve a naturistákat - később belátták, hogy ez számukra nem populáris divat, hanem életforma. A fedetlen testek gyűrűjében lenni viszont komoly kihívás volt a szereplőknek. A meztelen testnek más a hőleadása és a kör alakban elrendezett nézői széksor felől csak úgy áradt a forróság és energia a játéktér közepére. Táncosaim életük legjobb előadását játszották, mert hihetetlenül elkezdtek koncentrálni a szokatlan helyzet miatt.

FE: Nem felejtkezhetünk meg arról, hogy a test folyton változik, öregszik és úgy gondolom egyfajta esztétikumnak meg kell felelnie a színházi közegben a lecsupaszított testnek. Ha körültekintünk, általában fiatal táncosok vetkőznek le az előadásokban. Idős korodban, 50-60 évesen is vállalod majd a színpadi meztelenséget?

LM: Én nagyon szeretem a testet, bármilyen korában, formájában… A Lankadó extázisban például olyan szereplővel is dolgozom, akinek még kevesebb a tapasztalata a tánc terén, és ezért a fizikuma is más, mint egy táncosé, de épp ettől hiteles és élő az előadás. Több ’védtelen’ test megjelenése egyszerre, egy szintén csupasz fal előtt hihetetlen energiákat szabadít fel. A magam számára készített koreográfiákban a saját testemet teszem meg eszközzé.

FE: Adódik a kérdés: meztelenül próbálsz?

LM: Nem. Ez nem szükséges, mert a saját testemet jól ismerem, mindig vizsgálom. Már a próbaidőszakok előtt is sokat foglalkoztam a testemmel, a változásaival, a benne zajló folyamatokkal. A próbateremben nincs szükség a vetkőzésre.

FE: Hogyan tekintesz művészként az emberi testre?

LM: Számomra minden test, minden emberi forma tökéletes. Úgy tökéletes, ahogy van. Csodálom és tisztelem. Nem megváltoztatni akarom, hanem dolgozni vele.

Ladjánszki Márta márciusi előadásai:
márc. 14-15.: BodySpacePicture - L1 danceLab
márc. 17-18.: Emily & AlicE - L1 danceLab
márc. 20-21.: Still - L1 danceLab
márc. 22.: shelter - L1 danceLab
márc. 29.: a mi madre - Bakelit M.A.C.