Pandora, Gabriella

Szárny-szupermarket

2009.03.18. 00:00

Programkereső

"Célunk, hogy a balett eszköztárában eleve megtalálható szépséget felhasználva alkossunk olyan táncot, amely tisztán és autentikusan fejezi ki az emberi emóciókat és az élet méltóságát, miközben a közönség átélheti a művészi alkotófolyamat élményét is" – Trey McIntyre napjaink egyik legfoglalkoztatottabb koreográfusa így fogalmazta meg társulata ars poeticáját. És valóban: az ő balettje a műfaj megújulását és az ember repülésre való képességét képviseli.

Trey McIntyre (fotó: Jonas Lundqist)

A modern, igazán progresszív művészeti irányzatok kedvelői közül kevesen képzelnék a balettről, hogy a színpadi tánc egyik legalapvetőbb, "ősi", igen kötött formája és mesterséges alaprendszereként képes arra, hogy valódi érzelmeket fejezzen ki, elszakadjon a túlzott teatralitástól, és kövesse a felgyorsult világ valós időben zajló élettempóját, pedig ez tényleg nem a hamuban sült Hattyúk tava. Trey McIntyre koreográfiái a balettet dinamikus, felfoghatatlanul gyors, kőkemény műfajnak mutatják, ami ugyanakkor szellemes és van humora, miközben persze a mozdulatok születése, a mozgás folyamata, mint valami balettanatómiai kalauzban, tisztán látható az előadásokban.

Trey McIntyre húszévesen, 1990-ben lépett fel először a Houston Ballet társulatával, és azóta majdnem nyolcvan koreográfiát készített, ami testvérek között is valamivel több, mint évi négy produkció, vagyis kőkemény nagyüzem. Dolgozott a Washington Ballet, az American Ballet Theatre, a New York City Ballet, a Hubbard Street Dance Chicago, a Stuttgarter Ballett társulatával, a saját csapatát, a Trey McIntyre Projectet (TMP) pedig nem is olyan régen, 2004-ben alapította meg. Lia Cirio, Chanel DaSilva, Dylan G-Bowley, Jason Hartley, Brett Perry, Virginia Pilgrim, Annali Rose, John Michael Schert és Ashley Werhun – a TMP állandó táncosai a megalakulás óta – Amerika legtehetségesebbnek tartott balett-táncosai, akik nagy fesztiválokon vétették észre magukat. Persze ez egy kicsit úgy hangzik, mintha McIntyre laboratóriumi körülmények között, a legjobb hibridekkel hozna létre színházi produkciót, vagyis mintha egy nagy, és tulajdonképpen elbukhatatlan kísérlet jönne létre, ám épp ez adja a dolog pikantériáját. A táncosokat ugyanis külön-külön be lehet azonosítani a színpadon, mert mindegyikük azt a közeget képviseli, ahonnan eredetileg érkezett.

A klasszikus balett képzettségre és a műfaj hagyományaira alapozva nehezen beskatulyázható produkciókat hoznak létre klasszikus és modern zenékre vegyesen. Beethoventől a Beatlesig profin mozdulnak a lélegzetelállítóan képzett testű, jó színészi képességnek birtokában levő, természetesen mozgó, beszélő, grimaszoló táncosok. Arról, hogy a kamera sem feszélyezi őket, tanúbizonyságot tesznek a róluk/velük készült tánc- és útifilmek. Ha tetszik szórakoztató, és közönségbarát, de mégis nagyon kreatív, újító produkciók ezek.

 

Trey McIntyre
 

Már a kezdeteknél és azóta is friss, áttörő, innovatív, és előrelátó koreográfiáknak nevezték az amerikai kritikusok a TMP előadásait, és elkezdték őket meghívni a világ vezető balett-társulatai is. Már alakulásuk után nem sokkal bejárták Amerika legimpozánsabb találkozóit, fesztiváljait, felléptek a Jacob’s Pillow, a Wolf Trap National Park for the Performing Arts és Aspen Dance Festival programjában, és azóta is sokat turnézó, szinte folyamatosan úton lévő társulatnak számítanak. A tíz remek táncos, akik úgy néznek ki a prospektusokon, mint a repülő fehérneműmodellek, legalább tíz előadást tartanak műsoron, köztük olyanokat, mint a megrendítően szép, humoros, atlétikus és elektronikus mozgásmusical a Queen és Mendelssohn zenéjére készült Wilde Sweet Love, a Roy Orbison-klasszikusokra készült balettballada, az In Dreams, vagy a Jessye Normannel készült élő kooperáció, a Sacred Ellington, természetesen Duke Ellington időutaztató jazz-zenéire.

A Fesztivál Színházban a TMP három egész estét betöltő etűdöt mutat be. A Violent Femmes zenéjére koreografált Ephemeral Composition (talán Rövid életű szerzeménynek lehetne fordítani) az idő folyamatosságának, és megszakítottságának metszéspontjait tárja fel táncosan. Elvezet a fiatal felnőttkorba, amikor az ember épp maga mögött hagyja a mágikus, ám sokszor katasztrofális gyerekkort. A darab megcsillantja McIntyre filmkészítő tehetségét, és kiemeli a nyolcvanas évek amerikai rockzenéjének, itt épp a Violent Femmes, jelenkori érvényességét is. A Leatherwing Bat (Bőrszárnyú denevér) című etűd is időutazás, ám ez a gyerekkort idézi a felnőtt lét szűrőjén keresztül. A látványos szólókban a balettmozdulatokat mindennapi gesztusokkal keveri a koreográfus. A dalokat Peter, Paul and Mommy szolgáltatja, szövegeik a gyerekversekhez hasonlóak. A 18 perc hosszúságú darab egyszerre vicces és szomorú, édes és szatirikus; a mágikus és egyben melankolikus befejezést Brett Perry és John Michael Schert táncolják benne a Paff, a bűvös sárkány zenéjére. A Beatles-számokra koreografált A Day In The Life (Az élet egy napja) című, indulatos, ám üdítő, a klasszikus balett alapjain koreografált komoly darab zárja az estét, ami után abban biztosak lehetünk, hogy szárnyakat kapva távozhatunk a Müpából.

(Budapesti Tavaszi Fesztivál - Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest) - 2009. március 24., 25., 26. 19:00 - Trey McIntyre Project, I. Ephemeral Composition – zene: Violent Femmes, II. Leatherwing Bat – zene: "Peter, Paul and Mommy", III. A Day In The Life – zene: The Beatles, kor.: Trey McIntyre)