Etelka, Aletta

Hiányzik a közös élmény

2009.10.12. 16:36

Programkereső

Nemzetközi sikereket elért koreográfiái mellett lehetne sorolni Bozsik Yvette műfaji határokat átlépő rendezései sorát, és számtalan díjat, elismerést; fia születése óta pedig gyerekeknek szóló koreográfiákkal is gazdagodik repertoárja.
Bozsik Yvette
Bozsik Yvette

Az előítéletektől mentes nézőket szereti, ezért is fontos számára a gyerekközönség. Bozsik Yvette neve mára a minőségi tánc védjegyévé vált a nagyközönség szemében is, pedig volt idő, hogy szakmai berkek is megbotránkoztak egy-egy kísérleti megmozdulásán. A többarcúság jellemzi ma is, és ki nem állhatja a skatulyákat: merít a klasszikus hagyományokból, de alternatív irányokat keres, legszívesebben bőséges humorral boncolja a férfi-nő kapcsolatot táncelőadásaiban. Nemzetközi sikereket elért koreográfiái mellett lehetne sorolni a műfaji határokat átlépő rendezései sorát, és számtalan díjat, elismerést; fia születése óta pedig gyerekeknek szóló koreográfiákkal is gazdagodik a repertoár.

- Mindig a belőlem fakadó témák, érzelmek inspiráltak, így került előtérbe Milán születésekor a Glitterbird nevű, Európai Uniós csecsemőszínházi pályázat. Vajdai Vilmossal - akinek akkoriban született a lánya - lehetőségünk nyílt a Kolibri Színházban a Négy évszak című előadás létrehozására. Akkoriban még főként három év felettieknek ajánlották a gyerekszínházat, így különösen izgalmas volt, hogy rögtön tabudöntögetéssel léphetek a műfajba. Előítéleteim ugyan nem voltak, de keveset tudtam egy gyerekelőadás működéséről, így végül a fiamon teszteltem a hatásokat. Ez később is előfordult. Mikor a Varázsfuvola bemutatója után felkértek egy gyerekváltozatra, először féltem belemenni, hiszen hogyan húznék le két bőrt egy témáról. De hamar kiderült: egy mű még ugyanazon alkotó számára is rejthet több igazságot. Segítettek a Milánnal közösen megismert rajzfilmek és mesék, amelyek mindig azt tanulságot közvetítették, hogy a gonosz is megjavulhat. Így lett a Varázscirkuszban Sarastro gonosz világa egy cirkusz, ahol végül ő is jóságos fehér bohóccá változik.

- Van különbség egy táncelőadás és egy gyerekeknek szóló táncelőadás koreografálása között?

- A bébiszínházban kiderült, hogy nem lehet sötétet csinálni, mert az a korosztály még megijed tőle. Fontos volt viszont számukra az ismétlés; egy idő után a gyerekek utánozták a táncosok ismétlődő mozdulatait. Érdekelte őket az ismeretlen megmutatása is, de barátságos környezetben. A nagyobbaknál már több mindent lehet. A humor például ugyanolyan fontos a számukra, mint egy felnőtt előadásban, csak kevésbé lehet fekete. Ennek ellenére a gyerekek imádják a groteszk mozdulatokat. Az üres táncokon viszont unatkoznak. Az marad meg bennük, ami megfogja őket, amit el tudnak mesélni. A forma önmagában nem működik, nekik látvány és történés is kell, és akkor értelmesen és nyitottan követnek mindent, amíg el nem rontjuk őket. Mindig azt tapasztalom, hogy az előadásra érkező csoportok kísérői a gyerekekre szólnak, hogy ne álljanak fel, ne táncoljanak, ne élvezzék már annyira az előadást. Máskor a szülő magyarázza el, hogy miről szól az, amit láttak, pedig lehet, hogy a gyereknek egészen más élménye volt.

- Azért ábrázolsz barátságosabb világot a gyerekelőadásaidban, mert kevésbé tartod őket fogékonynak a komolyabb témákra? A Varázscirkusznak jóval pozitívabb a kicsengése, mint a Varázsfuvolának, ahol a jó és a rossz összetettebb, egymástól kevésbé elválasztható jelenség.

- Én még tizennyolc éves koromban is feketén-fehéren láttam a dolgokat. A gyereknél még nincs meg az az élettapasztalat, ami ennek a komplexitásnak a megértéséhez kellene. Persze a gyerekeknek is megvan a maguk rengeteg problémája, amit lehetne ábrázolni előadásokban, és engem érdekelnének is ezek.

- A most bemutatott, A halál és a lányka című felnőtt-darabotokból lehetne gyerekváltozatot készíteni?

- A halál-téma megjelent már az iskolásoknak készített Petruska és Pulcinella előadásunkban a Kolibriben. Szerepelt benne egy koporsó, amivel már addig is sok minden történt, például Halász Péter abban feküdt a Műcsarnokban, és amivel folyamatosan játszottunk. Lett belőle kád, gondola, asztal: folyamatosan alakult, mint valami élettér, amiben sok mindent csinálunk. Jövőre pedig az Operaházban gyerekekkel készítem el Sztravinszkij Tavaszi áldozatát, ami szintén elég komoly hangvételű mű. Nem teszek különbséget a felnőtt- és a gyerekszínház között.  Egy gyerekelőadás elkészítését még nagyobb misszónak érzem, mint amikor prózai színészekkel csinálunk mozgásszínházat.  Magyarországon a gyerekekkel való művészeti kommunikációban csak az utóbbi időben kezdődött el a változás, bár ma már a Kolibri Színház vagy a Nemzeti Táncszínház műsorában tetten érhető, hogy a gyerekelőadás művészileg egyenrangúvá vált.

- Sok esetben egy táncos gyerekelőadás egy felnőttelőadás variációja. Olyan volt már, hogy az egyik gyerekelőadásodból nőtt ki egy felnőtteknek szóló produkció?

- Még nem, de számomra a katarzist valami hasonló színház jelentené. Olyasmi, mint egy commedia dell'arte előadás, vagy egy Chaplin-film, ahol a színész mindent tud, énekelni, zenélni, táncolni, és csodákat művelni, és amin egyszerre nevet és sír a család minden tagja. Eltűntek az ilyen művek, hiányoznak a közös élmények. Ma a különböző generációk különböző skatulyákhoz igazodnak. Tele vagyunk előítéletekkel és ebből fakadó elvárásokkal. pedig valószínűleg ezzel mutatunk rossz példát a gyerekeinknek. A szemellenzős mentalitás ellenében szívesen csinálnék a Lélektánc című produkciónk tapasztalataiból kiindulva olyan előadást fogyatékos gyerekeknek, ahol őket is belevonnánk a színházi élménybe. Például a vak gyerekek nem csak végighallgatnák a darabot, hanem meg is tapogathatnák a díszletet és a szereplőket. Vagy szívesen megvalósítanék egy háromgenerációs színházat. Lenne benne gyerekeknek szóló előadás, illetve ők a játszóházban várnák, amíg a szüleik megnézik a nekik szóló darabot, éjjelente pedig varietészerű és kísérleti produkciók zajlanának.