Bernadett

"Ne meló legyen az előadás!"

2010.01.04. 14:15

Programkereső

Horváth Csaba koreográfus decemberben debütált Hamletként a József Attila Színházban, s közben új bemutatóra készül a Forte Társulattal. A premier végül januárról áprilisra tevődött át, helyette januárban a nézőket a Csak a felhők című darab várja a Trafóban.
Horváth Csaba
Horváth Csaba

- Zsótér Sándor rád bízta a Hamlet főszerepét. Milyen érzés a prózai szerep?

- Jó érzés. Jó nehéz! Téboly az egész darab, meg persze gyönyörű is. Rengeteget kell dolgoznom a szerepen, küszködöm is vele rendesen, de nagyon szeretem. Korábban egyáltalán nem gondolkoztam azon, milyen lenne prózai színészként színpadra állni: amikor Zsótér Sándor felkért, leestem a székről, bármire számítottam, csak erre nem.

- Eléggé ismer téged, nem?

- Persze, régóta ismerjük már egymást. Neki van egy határozott elképzelése az előadásról, a rendezésében a "színház a színházban"-jelleg a legfontosabb, így a döntésébe belejátszhatott, hogy társulatvezető vagyok: ő ebből a pozícióból mozgat engem a darab folyamán. Ami a legnehezebb, hogy úgy érzem, nekem őt kell képviselnem az előadásban, és persze birkózom a szöveggel is, és azzal, hogy a helyzeteket érvényesen meg tudjam teremteni.

- Mennyire vagy belemenős színész?

- Az vagyok, persze! Valami miatt csak rám esett a választás: azt gondolom, hogy az a feladatom, hogy igazi legyek, és maximálisan belemenjek abba, amit csinálok. De nem vagyok színész, és nem is akartam színész lenni soha, nincsenek tapasztalataim arról, hogy milyen az, amikor az ember úgy csinál, mintha igazi lenne, de nem az.

- Akkor csak magadat használod?

- Hát, másom nincs! De Hamletnek sincs más, csak saját maga, hiszen olyan egyedül van, mint az ujjam. Ebből a történetből nem lehet épen kijönni, ezt nem lehet feldolgozni.

- Zsótér Sándorral már dolgozott a társulatod, tanította is őket a főiskolán.

- Igen, de ettől még minden pillanat meglepetés oda-vissza. Sanyinak annyira nyitott, képlékeny szelleme van, hogy simán kérhet tőlük olyasmit, amit a főiskolai évek tapasztalatai alapján ők véletlenül sem várnának. De az ismeretség, a közös nyelv azért érződik: ez egy nagyon laza, baráti, jó hangulatú próbafolyamat volt.

- Kérlek, az új bemutatóról is mesélj, mely a Figyeljük csöndben a mozgását címet viseli.

- Beckett-szövegekkel foglalkozunk. Teljes Beckett drámákat használunk, de még szelektálnom kell a darabok között. Kedvelem őt, tetszik a darabjainak a zeneisége: egy ideje már folyamatosan arra törekszem, hogy a szöveget zeneként használjam.

- Ha nézem a prózai rendezéseidet vagy azokat a darabokat, melyekben szöveget használsz, azt látom, hogy először egy nagyon erős fizikai állapotba lököd a szereplőket, akik utána onnan, abból az állapotból beszélnek. Az első mindig a testi érzékelés, és csak a második a szöveg.

- Ez általában tényleg így van. Valóban egy adott mozdulatból, adott fizikai állapotból indulok ki, és ahhoz rendelem hozzá a szöveget. De sok múlik a pillanatnyi érzéseken, intuíción: a mozdulatokat és a szavakat egyaránt egy nyelvnek tekintem, amellyel közölni tudok dolgokat.

  

- Elárulok valamit: én sokáig azt hittem, hogy a munkáid során nagyon megkínzod a társulatod tagjait. Aztán rájöttem, hogy tévedtem, mert amikor az ember a mozgásban átlép egy határt, az nem szenvedés, hanem nagyon jó érzés.

- Dehogy kínzom őket, egy frászt! Imádom őket, mást se csinálok, csak szeretgetem mindegyiket. Annyira csalóka, hogy mit lát az ember. Például megőrülök, amikor azt hallom, hogy mekkora munka van az előadásainkban: kit érdekel, a kérdés az, hogy jó vagy nem jó?! Ha csak a munkát látja a közönség, már rég baj van. Mindig azt szoktam kérni, hogy az előadás ne meló legyen. A próba, az valóban meló, de amikor játszanak, akkor élvezzék, hiszen az jó érzés, amikor az ember mozog!

- Milyen érzés a saját társulatod élén állni? Már együtt töltöttetek néhány évet.

- Szabadabb vagyok, mint a pályám során korábban, elsősorban azért, mert nagyon jó a partneri viszonyom ezzel a társasággal, nagyon jól működik a kommunikáció köztünk. Örömmel tölt el, ahogy látom, hogy fejlődnek, változnak a társulatom tagjai egyik napról a másikra, egyik darabról a másikra. Hivatalosan most hétfős a társulat, a Fortéhez eredetileg Földeáki Nóra, Krisztik Csaba, Kádas József, Andrássy Máté és Blaskó Borbála tartozik, és most csatlakozott hozzánk Sipos Vera és Simkó Katalin. Tök jó a csapat: mind okosak, szépek, tehetségesek! Viszont képtelenség, hogy például, amikor a Kalevalát meghívták Finnországba, befuccsolt az egész, mert sem a meghívó fél, sem mi nem tudtuk előteremteni a pénzt. Lehet, hogy tényleg szükségünk lenne egy olyan menedzserre, aki elég önálló és karakán ahhoz, hogy levegye rólam a szervezési kérdések terhét, és persze ismeri és szereti a darabjainkat.

Megosztás