Mátyás

A próbateremben elengedem a fantáziámat

2010.02.10. 13:08

Programkereső

Pataky Klári február 19-én bemutatandó, új darabjának hőse Felhőman: Superman és Pókember mai, számítógépfüggő verziója.

- Igaz, hogy megjártátok a Kanári-szigeteket?

- Igen, ősszel a 14. Masdanza fesztiválon vettünk részt a Basta cosí rövidített verziójával, és bár nem nyertünk, büszkék voltunk, hogy kiválasztottak minket. Te tudtad, hogy az Artus elhozta a harmadik helyet? Kevesen tudják, pedig nagy szó! Szeretik itt a magyar táncosokat, Fehér Ferenc, Réti Anna, Nagy Csilla is járt már kint. Előtte Burgosban, Észak-Spanyolországban is voltunk kint ugyanezzel a darabbal. Jólesik a versenyzés, nem árt látni, hogy hol tartunk, és merre tartanak a többiek.

Pataky Klári: Basta cosí
Pataky Klári: Basta cosí

- És mi a helyzet itthon?

- Például, hogy megváltoztak az OKM működési támogatásának pályázati feltételei, immár nem egyéni alkotóként pályázunk, (amennyiben nincs saját közhasznú szervezete valakinek, és sokunknak nincs), hanem egy-egy szervezeten belül, mely több alkotót is magában foglalhat.  Jelenleg azért harcol a szakma, hogy a kurátorok pontosan határozzák meg az egyes alkotóknak járó támogatási összegeket, ne ömlesztve kapja a szervezet a támogatást, mert ez nonszensz helyzetet eredményez: az alkotók teljesen ki lesznek szolgáltatva, a szervezetek pénzügyi vezetői pedig kurátori szerepbe kényszerülnek. A másik dolog, ami közvetlenül érint, hogy elég rendesen beszűkült a játszóhelyek listája: a Millenárisba, a Merlinbe, a Gödörbe nem tudunk bejutni, a MU-ban most lesz bemutatóm, de a jövő évadban új koncepció szerint működnek majd, hét támogatott társulattal, és ebben nem vagyunk benne. A Tivolival hiába jó a kapcsolatom, kiderült, hogy a tér nem kifejezetten alkalmas táncelőadásokra, mert ez egy kőszínházi mozgó színpad, amiből vaspántok, vasszögek állnak ki, a Nagyon jól vagyok, lszi ne keress című előadásunkon például meg voltak jelölve a legveszélyesebb helyek a padlón, nehogy beleugorjanak a kiálló vasdarabokba a táncosnők! A Budapesti Kamaraszínházban játszottuk párszor a Pillangó balladát, remélem, erre még lesz lehetőségünk, és ami igazán jó hír, hogy a Trafó felkért egy őszi bemutatóra. Valahogy  mindig a legkilátástalanabb pillanatokban érkeznek az új felkérések, éppen olyankor, amikor már a pályamódosításon kezdenék gondolkodni. Nehéz azt feldolgozni, hogy több hónapos munka után maximum négy-öt alkalommal tudja az ember játszani a darabját. Erről éppen a minap beszélgettem egy kőszínházi rendező barátommal: számára teljesen ismeretlen ez a helyzet. 

- Beszéljünk az új darabodról, a Felhőmanről! Úgy tudom, a négy szereplő, Kántor Kata, Szász Dániel, Dányi Viktória, Egyed Bea közül Bea az, akivel még nem dolgoztál.      

- De, egyszer, a véletlennek köszönhetően igen, nyáron, Gdanskban a Nagyon jól vagyok, lszi ne keress című előadásunkba ugrott be Domokos Flóra helyett. Már akkor elhatároztam, hogy Beával mindenképpen kell még dolgoznom, mert úgy éreztem, mintha ráöntötték volna a mozdulataimat.

- Úgy tudom, hogy a Simon Balázs rendezte Katasztrófa-maratonban szúrtad ki Kántor Kata és Szász Dániel kettősét, akik az új darabodban is szerepelnek. 

- Valóban ekkor döntöttem el, hogy szívesen csinálnék nekik egy duettet. Erős élmény volt: felidézte a hajdani emlékeket, hiszen velük kezdtem a pályámat, - A katona történetében mindketten szerepeltek - és most itt volt az alkalom, hogy sokkal érettebben, de újra együtt dolgozhassunk. Valahogy nagyon hamar, már az első darabjaimban körém gyűltek azok a táncosok, akikkel kitartunk egymás mellett. Tehát eleinte duettben gondolkodtam, de közben szerettem volna a fiatal táncosoknak is munkát adni, így bővült négyre a szereplők száma. Legalább három hónapot szoktam próbálni, most ennek a fele áll rendelkezésünkre: izgalmas helyzet, meg kell oldani. Felhőman egy olyan személyiség, aki Pókember és Superman különleges képességek nélküli, lúzerebb változata, valaki, aki nem úgy látja a világot, ahogy a nagy többség. Ő egyedül a számítógépes világban sikeres, csak ott érzi magát biztonságban, és mindenben, ami ezen kívül esik - párkapcsolat, család, gyerek, munka - bizonytalan. „Szintet kellene ugrania", a való világba, de ez gondokat okoz neki. Mostanában az életünkben meghozott vagy halogatott döntések, és azok lehetséges következményei foglalkoztatnak leginkább, ez a gondolat áttételesen több darabomban is jelen van. Felhőmant Szász Dani, párját Kántor Kata táncolja: két olyan szereplő kapcsolatát akartam megmutatni, akik teljesen más játékot játszanak, más a valósághoz való viszonyuk, így természetes, hogy nem találkoznak. Ezt a furcsa párt veszi körül a kar, amit a két leányzó, Bea és Vica alkot, ők még inkább felerősítik a darab groteszkebb, ironikusabb árnyalatait. Szeretem, hogy a táncosaim szellemi partnerként is részt tudnak venni az alkotás folyamatában: számomra egyaránt nagyon fontos a technikai tudás, az érzékenység, a kreativitás és az intelligencia. Az a jó, ha az embert elvarázsolják a táncosok, akikkel együtt dolgozik.

- Te hogy állsz a valóság és fantázia viszonyával?
 
- Rám sokan mondják, hogy nem a földön járok, de ez nem így van, sokkal inkább egy alapvető kettőség van bennem, és ez a szakma éppen ezt a kettősséget kívánja meg. Bizonyos helyzetekben nagyon is praktikusan gondolkodom, de a próbateremben teljesen elengedem a fantáziámat. A legtöbb kritikában azt kapom vissza, - és örülök neki -, hogy mennyire tudatos alkotó vagyok, mennyire tudatosan szerkesztem a darabjaimat. Ezzel szemben, valójában én teljesen ösztönösen dolgozom, az érzéseim után megyek, és egyáltalán nem kontrollálok mindent olyan tudatosan, mint amit a végeredmény sejtet. Az alkotás első fázisában csak érzem, hogy egy bizonyos jelenetnek helye van a darabban, bár még nem tudom megindokolni, hogy miért. Persze, utólag már tudom, hogy mi, miért történik, de maga az alkotási folyamat sokkal inkább ösztönös csapongás számomra. Az utolsó fázisban ugyanakkor rengeteg időt töltök a tartalmat leginkább szolgáló szerkezet kialakításával és összeillesztésével. 

- Milyen volt színészeknek táncjátékot koreografálni? Nemrég mutattátok be a Hamupipőkét.

- A Szekszárdi Német Színház kért fel erre a munkára, a darabot Horváth Károly zeneszerző írta. Szép feladat volt, mert ez egyrészt ez egy komplikált, sokszereplős darab - drámai szereplők hadával, például az Éj királynőjével, szellemekkel, amit nekünk egyszerűsíteni kellett, másrészt pedig egy erős programzene, kötött dramaturgiával, és én szerettem volna tiszteletben tartani a zeneszerző szándékait is. Kifejezetten szeretek színészekkel dolgozni, és a színészek is élvezték a munkát, pedig kezdetben talán bele se gondoltak, mit vállaltak! Ez volt életem első gyerekelőadása. A bemutatón hihetetlen élmény volt, hogy a kicsik az első perctől fogva vették az előadás humorát, dőltek a nevetéstől.