Alfréd

Elágazó és összefutó ösvények

2010.02.15. 11:20

Programkereső

Kántor Kata pályája a Győri Balett növendékeként indult, majd évekig úgy tűnt, inkább biológus, grafikus vagy esztéta lesz, de az élete mégis visszakanyarodott a tánchoz. Táncol, rendez, koreografál, de azt vallja, amit eddig láttunk tőle, csak előtanulmány volt.

Kántor Kata
Kántor Kata

- Az OSZMI táncarchívumában láttam rólad egy régi fotót, a Győri Balett Álmok ura című darabjában. Én addig nem is tudtam a pályádnak erről a korszakáról!

- A Győri Balett tánctagozatos iskolájának növendéke voltam, Markó Iván meghatározó mesterem volt, a társulat számos darabjában szerepeltem. Pályaválasztáskor krízispillanatot okozott Iván megválása a társulattól, így, bár felvételt nyertem a balett-tagozatra, sok tépelődés után végül a győri Révai Miklós Gimnáziumba mentem, matematika-fizika-kémia-biológia szakra. Noha táncosként kimaradt legalább öt évem, hasznos kanyarnak bizonyultak ezek az évek. Az ELTE magyar-esztétika szak egy újabb fordulat volt az életemben. Az egyetemi évek alatt folytattam a rajzolást, ami addig is mindig jelen volt az életemben- a rajzmesterem bíztatott, hogy jelentkezzek a képzőre -, de éreztem, hogy a nagy szerelem, a tánc nem múlt el, úgyhogy újra elkezdtem tréningezni, különböző tánckurzusokra járni. A sorsom úgy hozta, hogy egy egyetemi Wagner-szeminárium kapcsán újra találkoztam Markó Ivánnal. Valami egészen érdekes dolog történt: kilenc év elteltével újra Bayreuthban találtam magam a Parsifalban viráglányként, ugyanabban a darabban, jelmezben, ugyanazon a helyen, ahol utoljára felléptem, még a kórustagok, az ügyelő is ugyanaz volt. Olyan volt, mintha visszaugrottam volna az időben, és megnyomtam volna újra a start gombot, már ami a táncot illeti. Jó megfigyelni, hogy az élet olykor elágazó, vagy más irányba mutató ösvényei hogyan futnak össze újra: Bayreuth az esztétika szakdolgozatomban bukkant fel ismét, a magyar szakdolgozatom témája pedig Milorad Pavic Kazár szótár című műve volt, ami később egy darab rendezésére inspirált.

- Sok hazai társulattal, alkotóval dolgoztál már - Természetes Vészek, Artus, Tünet Együttes, Ladjánszki Márta, Andaxínház, Dream Team, Élőkép Társulat, TÁP Színház, Meridián 42 Színház és Filmműhely -, de talán Pataky Klárival és Kovács Gerzson Péterrel a legtöbbet.

- Mielőtt elvégeztem a Táncművészeti Főiskola koreográfus szakát, egy ideig vendéghallgató voltam a Színművészeti koreográfus szakán, Klárival ott találkoztam. A Katona története volt a vizsgadarabja, melyben a királykisasszonyt táncoltam. Nagyon szeretetteljes, jó alkotó és baráti közösség alakult akkor, és ez a szoros együttműködés a mai napig tart. Kovács Gerzson Péter a Tatai Mária rendezte, Isadora Duncan emlékére készült darabot látta, és utána kérdezte meg: „Hát te ki vagy?" Elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy asztalnál, próbateremben egyaránt értjük egymást. A TranzDanz nagyon fontos az életemben. 
- Hogy állsz az Élőképpel, akikkel az első színházi rendezésedet, a Kazár szótárt készítetted?

- Bérczi Zsófi, Terebessy Tóbiás, Bársony Juli, Szarka Ferkó Guido és a többiek mellett én is alapító tag vagyok. A társulat darabjaiban meghatározó a vizualitás. A képzőművészeti síkról a színház felé való elmozdulás jelentett mindig is közös metszéspontot köztünk, de a hogyant illetően kezdenek kirajzolódni különböző irányok, ezt a társulaton belül létrejött Harmadik Hang Háza megalakulása vagy a Kazár szótár munkafolyamata során felvetődött kérdésekre adott nagyon különböző válaszaink is mutatják. De ez nem baj, sőt! Mindenki keresi a maga "hangját". A Kazár szótárral magam is ilyen keresésben voltam.

- Mesélj az aktuális munkáidról is!

- Február közepén lesz a Felhőman című, új Pataky Klári-darab bemutatója, melyben táncolok majd. Azt járjuk körül, ahogy az ember harmincon túl megkérdezi magától: ki vagyok, mi vagyok és miért. Fejlődöm-e, vagy csak vegetálok? Tudatosan létezem-e vagy csak sodródom? Megérezve az idő múlását, az embernek nem árt szembesülnie a saját gyávaságaival, élethazugságaival. Január 28-án koreográfusként volt bemutatóm a Merlinben a TakTadaMi-val, egy fiatal táncosnőkből álló társulattal, akik szinte mind a Budapest Tánciskolában végeztek. Van egy különleges ruhakölteményük, egy hatalmas anyag, melyben mindannyian elférnek, és minden évben felkérnek egy koreográfust, hogy ebből a formai elemből kiindulva alkosson számukra darabot. Persze, nem férek a bőrömbe, és azt szeretném, hogy ez az amúgy halványlila anyag változzon bordóvá, hiszen a kiindulópontom az alvilágban bolyongó asszonyok, a Danaidák története, akik Babits szavait idézve azt kérdezik folyvást kárhozottan: "mit jelent az, hogy: szeretni? mit: kívánni? és: ölelni?"