Lázár, Olimpia

Folytassa, MÁNE!

2010.09.27. 08:04

Programkereső

A Magyar Állami Népi Együttes produkcióinak köszönhetően a néptánc a táncházak falain kívülre került. A gyökereket azonban nem tépték el, mindössze az új kor új követelményeihez igazodtak, s ezáltal a megalakulás óta eltelt 49 évben létrejött néptáncszínházi előadásaikkal széles közönségrétegekhez jutottak el.

Ennek az ambíciónak legutóbbi példája az épp tíz éve bemutatott eszmeiségében és látványában is monumentális Naplegenda, amelyben a Nap ősi időktől élő kultusza, életünkben betöltött szerepe, az égitest és az emberi élet útja közti párhuzam elevenedik meg a magyar néptánc és népzene motívumainak esszenciájára. A négy kontinens közel félszáz országában járt, műfajában újszerű formavilágával hazánkban stílust teremtő, s e stílusteremtésért a koreográfus-rendezőnek, Mihályi Gábornak számos díjat hozó produkció századik előadását idén nyáron ünnepelték a Margitszigeten.

És ahogyan a Naplegendával utazta be a világot az együttes, úgy utazhat az Álomidővel a néző a Kárpát-medence, a Balkán és a magyarral rokon népek tájain. Az új előadásban - csakúgy, mint a Naplegendában - Nikola Parov zenéjére táncolnak. A több évet a Riverdance zenészeként eltöltött Parov eredeti, ám szándékoltan eklektikus muzsikájában a Kárpát-medence motívumai, a Balkán zenei világa és a magyarral rokon népek dallamkincse, valamint a jazz keveredik, így érkezzék bárhonnan a néző, egyszerre csöppen ismerős közegbe, és vár rá a felfedezés öröme.

Álomidő - Magyar Állami Népi Együttes
Álomidő - Magyar Állami Népi Együttes

A tíz évvel ezelőtt készült előadás a megjelent kritikák szerint nagyon fontos előadása a magyar színpadi néptáncművészetnek, ám a bemutató óta az alkotókban újabb gondolatok, inspirációk gyűltek össze, s ez kapott formát az Álomidőben - amelynek címe és dramaturgiai felépítése Mihályi Gábortól származik -; az előadás bizonyos szempontból folytatása a Naplegendának, hiszen a folklórra támaszkodik, ugyanakkor mai hangzású, a jelenkori elvárásoknak megfelelő, nagyszabású, látványos előadás létrehozása a cél. Mindezek mellett az alkotócsapat is összekapcsolja a két produkciót. Ám míg a Naplegendában az erős szimbolika ellenére összeáll egy kvázi-történet az emberről, a természetről, az évszakok változásáról, addig az Álomidő szavakra nehezen lefordítható, az érzelmek nyelvén beszél meg- és meg nem valósult álmainkról, a vágyainkról, a gondolatok középpontjában az emberrel, a táncoló emberrel.

Az Álomidővel tehát a Mihályi Gábor vezette koreográfuscsapat ismét egy misztikus dimenzióba repít. Bár a Freud utáni modern időkben jó okunk lehet arra, hogy emlékezzünk álmainkra, a tudatalattiból feltörő képek már jóval a pszichoanalízis megjelenése előtt is foglalkoztatták az embert, és amióta tudunk írni, azóta jegyzik le és próbálják értelmezni a laikusok, és használják a kreatív energiákkal rendelkező művészek ihletforrásul. "Az álomban minden megtörténhet. Az álom varázslat. Átjárót nyit az élet és a halál, a valóság és a fikció között. Az álom elfojtott vágyaink tükre. Az álom: utazás" - fogalmaznak az alkotók. S valóban: az álmoktól nem tudunk megszabadulni, azok megjelenését nem tudjuk kontrollálni. Talán emiatt is tekintünk rájuk különös fontossággal. Szeretünk és félünk is hinni álmainkban. Amikor álmodunk, a tudat, realitásérzékünk, az egyébként kritikus, ironikus vagy épp cinikus énünk kikapcsol, ezért vélhetjük figyelmeztetésnek, üzenetnek, jó vagy rossz előjelnek őket. Álmainkban ott a jövő, amit kívánnánk, ám bennük van az elmúlt idő is, mindaz, amire egyébként ébren lehet, hogy nem is emlékezünk. Ebből a múltélményből, a mindannyiunkban akaratlanul is élő tradíciókból táplálkozik az Álomidő.

Mihályi Gábor, aki az együttes művészeti vezetője is, vallja, hogy a MÁNE nem lehet egyetlen alkotó privilégiuma, s erre példa az elmúlt évtized rendkívül változatos, gazdag repertoárja, ami Mihályi szerint annak is köszönhető, hogy a táncosok több koreográfussal dolgozhattak, tőlük sokféle inspirációt gyűjtöttek. Ennek is köszönhető, hogy az utóbbi tíz évben felnőtt egy tehetséges generáció, amelynek tagjai a tradicionális folklórra másképp néznek. Ők már bizonyítottak a MÁNE keretein belül és kívül is, így természetes volt, hogy a művészeti vezető őket hívta maga mellé. S hogyan folyik a munka ebben a kalákában? „Hol Nikola adott olyan zenéket, amiket gondolatébresztőnek szánt, hol ő kapott tőlem egy szinopszist, és arra komponált, hol pedig elkészítettem egy koreográfiát, amit megnézett, és azt fogalmazta meg a zene nyelvén, tehát rendkívül összetett módon, egymással folyamatos kölcsönhatásban dolgozva születik az előadás. A közreműködő koreográfusok egy-egy jelenetet készítenek el, aminek az alapötletét megkapják, hiszen a történet hiánya ellenére dramaturgiai ívet követ az Álomidő, az alkotás folyamatában azonban szabadkezet kaptak. Nekem rendezőként 'mindössze' az a feladatom, hogy ezeket a jeleneteket egységbe rendezzem" - avat be a munka gyakorlati részleteibe a rendező.

Az álom - legyen a műalkotásnak akár formája, akár tartalma - hatalmat, sőt szabadságot ad, az álombeli teremtésbe belefér a valós(nak tűnő) történetektől a rémálombeli metamorfózisok fantáziavilágáig, a kellemes élményektől a horrorig, a múltidézéstől a próféciákig bármi. Miközben lesznek sötét pillanatok az előadásban, hiszen álmainkban rémisztő és komor dolgok is történnek, az Álomidő szándéka szerint humanista üzenetet közvetít, és ambíciói szerint a táncoló ember dicsérete. Az alkotók álmaiból táplálkozik, egyszerre profán és szakrális; következésképp Orza Călin, Gera Anita, Juhász Zsolt, Katona Gábor, Kökény Richárd és Mihályi Gábor koreográfusok, Nikola Parov zeneszerző, valamint az előadásban énekesként közreműködő Herczku Ágnes az előadásban egyszerre nyújtják át az interkulturális folklórsűrítményt és a zsigerből táplálkozó személyest. A tudományosan elemezhetőt és a nyerseségében közvetlent. A nemesen szórakoztatót és az absztrakt jelentéssel bírót. Mindazt, aminek elmondásához a szó nem elég, hanem a tánc és a zene nyelvén kell fogalmazni. Hiszen a szó épp olyan gyorsan illanó, mint maga az álom.

2010. október 6. 19:00 - Művészetek Palotája, Fesztivál Színház

Álomidő

Zene: Nikola Parov

Koreográfusok: Orza Călin, Gera Anita, Juhász Zsolt, Katona Gábor, Kökény Richárd, Mihályi Gábor

Jelmez: Szűcs Edit

Látvány: Kovács Gerzson Péter

Közreműködik: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara

Szólót énekel: Herczku Ágnes

Tánckarvezető: Kökény Richárd

Asszisztensek: Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Varga Péter

Rendező-koreográfus, művészeti vezető: Mihályi Gábor

További előadások: 2010. október 7., november 9., december 15.