Dezső

Cristina Blanco: "A semmiből csinálni valamit"

2011.05.24. 17:31

Programkereső

A spanyol előadóművész izgalmas konceptualista, a nyelvvel és a jelek olvashatóságával játszó performansszal érkezett Magyarországra.

Cristina Blanco előadóművész, koreográfus Madridban született 1977-ben. 2002-ben diplomázott a Madridi Színművészeti Akadémia gesztusszínházi szakán. 2001 és 2004 között flamenco, kortárs tánc, pantomim, színpadi ének és filmes kurzusokon képezte tovább magát Madridban és Granadában. Előadóként számos táncprodukcióban és színházi projektben, valamint kisfilmben szerepelt Spanyolországban.

Cristina Blanco: Cuadrado-flecha-persona que corre
Cristina Blanco: Cuadrado-flecha-persona que corre

- Cuadro-Flecha-Persona que Corre a darab címe. Ez mit jelent?

- Ez a cím az exit tábla szegmensenként való, szó szerinti interpretációja: négyszög, nyilacska, figura, aki fut.

- A cím is azt mutatja, hogy a darabban mélyre ásol a jelelméletben, a nyelvi és a nem nyelvi jelek különböző jelentésrétegeit kutatod. Volt olyan tudományos elmélet, amire felfűzted ezt az előadást?

- Nem gondoltam semmilyen elméletre, amikor ezen a darabon dolgoztam. Mindig is foglalkoztatott, hogy a jel és az értelme hogyan kapcsolódnak össze, és mindig is szerettem megkeresni a másodlagos és a rejtett értelmeket. Az volt az alapkérdés, hogy amikor valami valamit jelent, akkor vajon mit jelenthet még, mi lehet még mögötte. Ezért személyesítem meg a tárgyakat az előadásban, például ezért rajzolok arcocskát a konnektornak. Ilyen voltam világ életemben, láttam a tárgyak arcait, pl. a konnektorét, a mosolygó vagy síró szájakat láttam anélkül, hogy oda lettek volna rajzolva. Abszolút érdekel a nyelvészetnek az a területe, hogy mi indokolja azt, hogy egy tárgyat annak hívunk, aminek. Nem Saussure-ből, hanem intuícióból építkezem. Leginkább játékként fogom fel ezt az egészet, szeretek mindennel játszani, így a nyelvvel is.

- Hogyan tudod függetleníteni magad a nyelvi és a jelentésbeli konvencióktól?

- Pont ez az, amire szerettem volna az egész darabot fölépíteni, hogy megengedjük magunknak azt a szabadságot, hogy oké, vannak ezek a megállapodásszerű jelek, ezt valaki kitalálta, hogy így kell lerajzolni vagy így kell értelmezni. De nyugi, emberek, nem kell olyan véresen komolyan venni, lazuljunk el, menjünk játszani, jelenthet bármi mást is.

- A darabban csupa olyan díszletet és kelléket használsz, amelyek minden steril térben kötelező jelleggel megtalálhatóak. Miért pont ezeket a tárgyakat használod és milyen szervező elv szerint válogattad őket össze?

- Főképp a tűzbiztonsági és a biztonsági elemeket használom, amelyeknek minden hivatalos nyilvános helyen meg kell jelenniük. A történet úgy kezdődött, hogy 2004-ben részt vettem egy workshopon egy olyan madridi épületben, ami egy bankhoz tartozik. Ez a bank finanszírozza ezt a helyet, ahol alkotó tevékenységet lehet folytatni. Az ottani termek tipikus steril, hófehér falú, szürke padlójú terek, amelyek előírásszerűen föl vannak szerelve, porral oltóval, vészkijárattal és minden hasonlóval. Ezen a workshopon azt a feladatot kaptuk, hogy a semmiből csináljunk valamit. Egy kvázi üres teremben hagytak minket viszonylag sok időn át, és amit ott találtam, abból kezdtem el dolgozni.

- Hogyan jutottál el az improvizációtól addig a tökéletes kidolgozottságig, amit most az előadásban láttunk?

- Nagyon sokat játszottam azzal, hogy megvizsgáltam a különböző jelzéseket, megnéztem, hogy milyen egyéb értelmezéseket adhatnék nekik, és válogattam közülük. Az is egy fontos momentuma volt az alkotói folyamatnak, hogy eldöntöttem, hogy a nyilvános helyeken kötelezően megjelenő összes elemet szeretném használni a darabban. És ugyanez a helyzet a rajtam lévő pulcsi címkéjével is, mert a bevarrt ruhacímke szintén nagyon sok információt hordoz. És az is fontos volt számomra, hogy olyan apróságokra figyeljek, amik mellett elmennek az emberek, mint a porral oltó, vagy a konnektor szemei. Végül is ez volt a folyamat, hogy megengedtem magamnak azt a szabadságot, hogy úgy játsszak velük, mint egy gyerek.

- A darab minden kidolgozottsága ellenére mégis nagyon improvizatív hatást kelt.

- Improvizáció ebben a darabban már nincs, hiába tűnik annak. Minden az előadásmódon múlik, és ez egy komoly kihívás, valóban mindig úgy kell eljátszani ezt a darabot, mintha akkor találkoznék először az adott tárgyakkal, jelzésekkel. Igen, ez egy fontos feladat.

- Jelenleg min dolgozol?

Az utolsó darab, amit most készítettünk el, tudományos teóriákon alapul és egy kicsit koncert, egy kicsit színház. Egy nyitott alkotói folyamat volt, olyan értelemben, hogy végig követni lehetett egy blogon. Ebben az előadásban nagy jelentősége van a szövegnek, de videók és dalok is szerepelnek benne.

- Milyen tudományos elméletek szerepelnek benne?

- Az egyik a káoszelmélet, amiből írtunk egy dalt, az a címe, hogy a Káosz dala. A káoszelmélet definíciójával kezdődik, és a káoszelméletet alkalmaztuk a szövegre, lépésről-lépésre kicsiket változtattunk rajta, így a végén eljutottunk szövegileg is a teljes káoszig. A másik a multiverzum-elmélet, ami azt állítja, hogy nem egy, hanem végtelen számú univerzum van. És ebből is lett egy kis dalocska, a multiverzum dala. Ebben a darabban azzal játszunk, hogy vajon mindig működik-e a gravitáció törvénye, például mindig leesik-e az alma, ha feldobjuk. Az előadásban vicces kis hírecskék is szerepelnek, amik ezekkel a tudományos elméletekkel kapcsolatosak. Az előadás során különböző tudományos kísérletekről is játszunk be videókat, például arról, amikor az oroszok egy éven keresztül egy szimulátorban tartották azt a 6 embert, akit föl akartak lőni az űrbe.