Auguszta

Zachár Lóránd a Szegedi Kortárs Balettnél

2011.09.29. 11:18

Programkereső

Az Elektra próbáit megelőzően, Barta Dóra modern tréningje és Domsa Sorin klasszikus órái után most Zachár Lóránd dolgozik a táncművészekkel.

Zachár Lóránd Magyarországon számos főszerepet táncolt, befutott művészként először Hágába hívták, ahol a Diazz-Ex modern táncegyüttes tagja lett, majd a Danceworks Rotterdamhoz szerződött. Jelenleg a Rotterdami Táncakadémia vendégtanára és koreográfusa, de gyakran alkot és tart kurzusokat Magyarországon is.

Zachár Lóránd
Zachár Lóránd

A Szegedi Kortárs Balett hamarosan otthonában is újból műsorra tűzi repertoárjának  népzenére épülő, élő zenekaros, jellegzetes magyar sorsot ábrázoló táncjátékát. Október 1-jén és 2-án a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában láthatják a nézők a Homo Hungaricus című darabot, amely bemutatóját követően szinte azonnal lekerült a repertoárról, ugyanis a főszerepet táncoló Czár Gergely az első pár előadást követően térdsérülést szenvedett. A társulat vezető férfi táncosa már tavaly felgyógyult, a Homo Hungaricust azonban balesete óta most először táncolja az együttes otthonában.