Pandora, Gabriella

A Basse danse külföldön

2012.04.19. 10:07

Programkereső

A Lábán Rudolf-díjjal elismert Hód Adrienn koreografálta előadást több külföldi fesztiválra is meghívták.

A produkció májusban megtekinthető a MU Színházban, júniusban pozsonyi meghívásnak tesz eleget a Hodworks, augusztusban Brüsszel felé veszik az útirányt, onnan az olaszországi Bassano del Grappába utaznak (az Aerowaves fesztiválról bővebben itt olvasható), szeptemberben Vitry-sur-Seine-ben vendégszerepelnek, októberben pedig Varsóban látható a darab.

A Lábán-díj laudációja így szól: "Hód Adrienn legfrissebb koreográfiájának laudációja szerint az előadást alapos felkészülés előzte meg és ez kétségkívül belejátszik abba, hogy a koreográfus mestermunkájának örülhetünk e pontos produkcióban, amely egyébként kíméletlen tánc- és karaktertörténeti torz tükör. A Gödörben 2010-ben bemutatott, természetesen improvizációra épülő Mindennapi rutin sorozat hat része alatt, valamint egy négy hónapos berlini ösztöndíj során alakíthatta ki a társulat azt a formabontó és ugyanakkor konstruktív táncnyelvet, amelyet az előadásban már magabiztosan használ.

Basse Dance
Basse Dance

A darab a 15. századi Itália egyik fő táncstílusáról (bassa danza) kapta a nevét, amely szó szerint alacsony táncot, illetve zenét jelent, vagyis nincsenek benne kötelező szökellések, lehet rögtönözni, felülírni a lejegyzett kottát és az előírt mozdulatsorokat. Hód Adrienn koreográfus "alacsonyan szálló" táncosai roncsolt reneszánsz mozdulataikkal azért meghullámvasutaztatják a nézőt, messzire viszik, egy bénult világból a vágyott harmóniába és vissza, hogy maga sem tudja épp, hol utazik. Olyan, mintha Hód Adriennek az improvizáció is túl kötött metódus volna, ezért lázasan keresi a kiutat. A bál fő figurái, egy ártatlan ördögi négyes, a maguk megejtő módján, sok humorral (kis túlzással) az emberiség 15. és a 11. század közötti vidámparkjában tárlat vezetnek minket. Társtalan és társas táncaik egy olyan játékot idéznek, amely valaha sok résztvevős csata volt, mostanra kvartett, amelynek tagjai vagy kilökik egymást a küzdőtérből, vagy együttműködnek és mind bennmaradnak. Végig nem dől el persze, hogy mit választanak. Mizsei Zoltán korhű (reneszánsz, korabarokk) élőzenéjével és énekével szakrális jelleget kap a középkori, sötét meséket és egy metropolisz utcai találkozásait ugyanúgy idézni képes táncmű. A jórészt élőben játszott zene meghatározott stílusa miatt a táncosok vakmerő improvizációi is kínos pontossággal előre betanult mozdulatoknak tűnnek, ami persze azért is van, mert biztos a tánctudásuk és pontos a koreográfia. Így képesek tartani a szigorú táncrendet, miközben a szétbontott mozdulatokból minduntalan új formákat hoznak létre és különböző, egyéniségeikből hozott túlzó gesztusaikkal díszítve mindez, feloldódik egy végtelenített, posztmodern karneválban, amelynek egyes jelenetei fraktál-szerűen visszatérnek. Mindezt díszlet nélkül, egyszerű jelmezben, letisztult fényekkel, hogy semmi ne vonja el a figyelmet a táncról. Molnár Csaba, Garai Júlia, Marko Torrice és Cuhorka Emese pedig gátlástalanul bánnak a mozdulatokkal, nem fukarkodnak a gesztusokkal, még a gravitációnak sem engedelmeskednek rendesen. Nem nehéz őket táncba vinni, ez ebből az igazán kiválóan sikerült experimentális, önreflexív táncgroteszkből kiderült."

A koreográfus, Hód Adrienn így nyilatkozott a Fideliónak a produkcióról: "Mizsei Zoltán, akivel a kezdetektől együtt dolgoztunk, értője a reneszánsz, barokk zenének, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzenei tanszakának tanára. Már a Mindennapi rutin ötödik prezentációjában is az ő énekhangja kísérte a táncelőadást, jórészt ezt a szakaszt mutattuk be a dunaParton is. Berlinben hónapokig zene nélkül táncoltunk, kerestem a megfelelő hangzást ehhez az improvizációs alaphoz. A középkori zenétől a reneszánsz zenén át bele kapva a barokkba választottam zenét. A kiindulópont, egyfajta lépegető hangzás, egyszerre egy hang szólal meg, egyszerű dallamokat képez a leütött hangok sora. Annyira dús volt és dinamikus a mozgás, hogy a zenével nem akartam megdobni. A nyüzsgő összejövetelek hangulatát, harmóniáját adta meg a 15. században a folyamatos zenei kíséret. A létezés szép és egyszerű - ilyen ennek a zenének a hangulata. Ez kapcsolódik a mi koreográfiánkhoz, amelyben a szólók dominálnak, az ego a mozdulat központja. A basse danse az első, a legegyszerűbb reneszánsz tánc, lassú és lépegető, fogják az emberek egymás kezét, de nem néznek egymásra, kifelé hajlongnak és mutatják magukat. Ez a hangulat jellemzi a mi előadásunkat is."