Auguszta

Hód Adrienn: "A megnevezhetetlen mozdulatok érdekelnek"

2012.04.23. 08:56

Programkereső

Hód Adrienn és társulata, a Hodworks nyerte el idén a legkiválóbb előadásnak járó Lábán Rudolf-díjat. Az elismerésről és az április 23-án a MU Színházban látható Ahogy azt az apám elképzelte című új bemutatójukról Hód Adriennt kérdeztük.

- A Hodworks Basse dance című előadása nyerte el idén Réti Anna Vis a vis című koreográfiája mellett a 2011-es év legkiválóbb kortárs magyar táncelőadásának járó Lábán Rudolf-díjat. Hogyan élted meg ezt az immár csak szakmai-erkölcsi és nem anyagi elismerést?

- Ambivalens érzéseim voltak a díjátadón, de messzebbről, egy másik elismeréssel kezdeném a választ. Jelentkeztünk egy fiatal kortárs tánctársulatoknak kiírt nemzetközi megmérettetésre, az Aerowavesre, amelynek Londonban van a székhelye. John Ashford a szervezet vezetője kér fel minden évben 38 szakembert, hogy 430 koreográfia közül válasszák ki a legjobb 20 előadást, amelyek idén augusztusban, Olaszországban az Aerowaves Spring Forward fesztiválon bemutatkozhatnak. Mi is bekerültünk ebbe a válogatásba, ahogy megszületett ez a döntés máris Finnországból, Szlovéniából, Csehországból, Horvátországból érkezett hozzánk felkérés, hogy mutassuk be náluk a Basse danse-ot, pezsegni kezdett körülöttünk az élet. Emellett nagyon örültem a koreográfia hazai sikerének is, de ha őszinte akarok lenni, számítottam is erre a díjra. Idén azt hiszem ötödszörre voltam jelölve, reméltem, hogy ezúttal a díj is a miénk lesz. Mégis furcsa volt a helyzet, mert egyfelől nagyon jó érzés, mikor szakemberek, kritikusok, műértők nekünk ítélik az elismerést, másrészt nyomasztó volt a hangulat, a Trafó bizonytalan helyzete, a MU Színház anyagi nehézségei, az egész kultúrpolitikai helyzet, a gazdasági válság, úgy éreztem valahol - és ez remélem nem hallatszik hálátlanságnak, - hogy erre a díjra nincs többé energia. Pénzjutalom nem jár, rendben van, de arról sem esett szó, hogy játszási lehetőséget kaphatnánk-e esetleg, ehhez talán túl bizonytalan a helyzet. Ott voltunk együtt a Tranzitban a díjátadón, örültünk a díjnak, de úgy éreztem, hogy ez az egész egy vékonyka kis szálon lebeg, nem sok köze van már a valósághoz, egy ökörnyálon sodródik a levegőben. Míg az Aerowaves megmérettetése egy kézzelfogható elismerést hozott, addig a Lábán-díj átadása egy örömteli, de illékony pillanat volt, nincs mögötte rendszer. Egy szakmai elismerés Magyarországon szakmailag nem számít semmit, mert nincsenek kézzelfogható szakmai döntési helyzet. Ha enyém is a legjobb független táncelőadás, ez anyagilag, a támogatások elosztásakor mit sem számít. Eddig a minisztériumtól kapott egy éves támogatásunk maximuma három és fél millió forint volt.

A Basse danse ajánlója

- A külföldi meghívásokon túl Budapesten lehet-e még látni ebben az évadban a Basse danse előadást?

- Május 15-én a MU Színházban lesz látható a koreográfia. Még a nyáron Pozsonyban, Brüsszelben, az Aerowaves fesztiválján Olaszországba lépünk fel, ősszel megyünk tovább Varsóba és Párizsba.

- Az Ahogy azt az apám elképzelte című bemutatót egy nemzetközi koprodukcióban készítitek el. A Műhely Alapítvány Jardin d' Europe nevű programjában vesztek részt. Mit tudhatunk erről a programról?

- A Jardin d' Europe program magyarországi képviselője a Műhely Alapítvány. Minimum három európai uniós országból érkező alkotónak kell együtt pályáznia. A három résztvevő ország közül az egyik lesz a pályázó ország. A másik két partnerem, akikkel már a Basse danse-ban is együtt dolgoztam, az olasz Marco Torrice és a felvidéki származású Molnár Csaba. Imely Zoltán, a Hodworks menedzsere további koproducereket hozott a produkciónak, ami elsősorban pénzzel járt, másrészt megnyílt annak a lehetősége, hogy nem csak itthon tudunk próbálni. Most jöttünk vissza Groningenbő,l ott a Grand Theatre támogatta a projektet, valamint a párizsi Val-de-Marne-i biennálé is segített minket, januárban dolgoztunk a francia fővárosban. A harmadik koproducer a berlini HAU, ahol még nem voltunk, de pénzzel támogatták az előadás létrejöttét. Ez az első olyan munkám, ahol szervezetten, megfelelő anyagi fedezettel, profi menedzsmenttel, sajtózással és minden segítséggel együtt tudunk dolgozni.

- Marco Torricével és Molnár Csabával hárman koreografáljátok az előadást. Mi a munkamegosztás köztetek?

- Eleinte mind a hárman külön dolgoztunk a táncosokkal, ekkor csak néztük egymás munkáit, nem adtunk egymásnak rögtön visszajelzéseket. A következő periódusban átfertőztük egymás munkáit. Sokat beszélgettünk, hogy ki, milyen irányba menne tovább, mi az ami összeér, kiben mit indított el a másik felvetése. Aztán a strukturálással kezdtünk el foglalkozni és a táncosoknak adtunk nagyobb szabadságot a mozgások létrehozásában. Most tartunk az utolsó fázisnál, Csaba már inkább táncosként vesz részt a próbákon, Marcóval ketten egyengetjük a végső formát. Új helyzet volt teljesen számomra ez a fajta "csoportos" alkotás. Nehéz munka. Más munka.

Hód Adrienn
Hód Adrienn

- A testre, a mozgásra fókuszáltok, tiszta tánc koreográfia készül, de ezen belül mindhármótokat más-más téma foglalkoztatott. Milyen kérdésekből indultatok ki, és mire törekedtek most végezetül?

- A hívószavak, amivel dolgozunk például a teljes fizikalitás, ahol a mechanika dolgozik, a hétköznapi emberi gesztusok. Használjuk azt, hogy van ruha, nincs ruha a táncoson, látszik, nem látszik a test. Foglalkozunk az akarat kérdésével. Dolgozunk a térrel, hogy a tér mennyisége elég-e, az ember hogyan keresi a határokat. Szó van az aktív nihilizmusról, ami a normák be nem tartását jelenti, de nem egy folytonos tagadás, hanem egy aktív cselekedet. Nem az a kiindulópont, hogy ami van, azt tegyük tönkre, hanem az, hogy ami van, az lehetne máshogy is. Az állapotot, amit megpróbálunk kibontani, úgy tudnám megmagyarázni, mint mikor a gyerekben még nem rögzült a rutin, amit egy felnőtt már észre sem vesz, annyira természetes számára. A norma nem alapvetés. Megnézzük, mi van akkor, ha a normák nem olyanok, amiket világ életünkben tapasztaltunk. A mozgás, a test látványa egy pillanat alatt sok mindent elárul, elemi dolog felismerni egy nőt vagy egy futó embert. Engem a próbák folyamán mindig azok a mozdulatok érdekeltek, amiről nem tudom eldönteni, mit is látok voltaképpen. Az érdekelt, hogy a megtapasztalt, ismert mozgásokat olyan mozgásokkal vegyítsük, amit nem tudunk megnevezni, nincs róla tudásunk, de mégis létezik, értéket képvisel. Ez az én vesszőparipám, de Marco fejében is vannak más fontos kérdések a testtel kapcsolatban.

- Gondolom, csupasz színpadot használtok. A zenék, a fények hogyan festenek, hangzanak?

- Wil Frikken fénytervező három és fél hónap próbafolyamat után csatlakozott be a munkába kint Groningenben. Koncepciója szerint a fény nem támogatja meg az eseményeket, de nem is dolgozik ellene. Nem oda esik a fény, ahol a táncost látjuk, és nem nagy tornatermi világításról van szó. A fény egy önálló egység, néha rásegít a történésre, néha nem. A zenei koncepciónk kiindulópontja a csönd volt. Tehát nincs zene, de a csöndben bizonyos pontokon megszólalnak klasszikus hangszerek, olyan apró hangminták, amik nagyon határozott érzelmi töltést hordoznak. Állandó zenei munkatársunkkal, Mizsei Zoltánnal keressük meg ezeket a hangulatkeltő részleteket.

- A cím, az Ahogy azt az apám elképzelte mit takar?

- Az apám az egy olyan szó, ami nagyon személyes világot nyit meg minden ember számára. Fontos volt nekem, hogy a cím ne egy absztrakt, elidegenítő világot hozzon be, hanem egyszerű, emberi érzelmet. A képzelet megidézése pedig egyfajta játékosságot sugall számomra. Ez a cím még egy dologra lehetőséget nyújt, a felelősség áthelyezésére. Nem az én, hanem apám képzeletének játékáról van szó. Mintha álnéven írnék. Nem egy egoista önboncolás, hanem egy személyes, absztrakt játék.