Szilárda

Emanuel Gat és a valóság mágiája

2012.04.26. 16:25

Programkereső

Emanuel Gat gyökerei Marokkóban vannak, Izraelben nőtt fel, Franciaországban él. Zenét tanult, karmesternek készült, 23 évesen táncolni kezdett, három évvel később elkészítette első koreográfiáját. Magyarországon harmadik alkalommal látható kompozíciója: a Trafóba a Brilliant Corners, a Thelonious Monk 1957-es felvétele inspirálta darab érkezik.

- Emlékszel arra, mikor hallottad először Thelonious Monkot?

- Húha... Azt hiszem, húszéves voltam, és hallottam egy... Nem is, várj csak! Egy dokumentumfilmben láttam, igen, alig egy-két percig tűnt fel benne, valami jazztörténeti tévéműsor lehetett. Szólót játszott, és ahogyan zongorázott, egészen sokkolóan hatott rám. Utána rohantam a boltba, és megvettem az összes elérhető felvételét.

Emanuel Gat
Emanuel Gat

. Mi sokkolt?

- Valószínűleg a látvány. Az, ahogyan zongorázott, egyáltalán nem volt zongoristás, inkább úgy kezelte a hangszert, mintha az például egy dob lenne. Láttam egy embert, egy igazán eredeti fazont, aki számomra addig példátlan, a megszokottól eltérően sokkal intenzívebb kapcsolatban élt a zongorával. Van egy híres felvétele: feláll a zongorától, körbetáncolja, majd visszaül a billentyűkhöz. Elképesztő, ahogyan minden szépelgéstől mentesen játszott.

- Ezért is tartod inspiratívnak Monk zenéjét? Hiszen több alkalommal említetted a Brilliant Corners kapcsán. Tudom, hogy nehéz szavakba önteni azt, miért, de mégis...

- Nem a forma vagy a harmóniák inspirálnak. Inkább az, ahogyan gondolkodik, ahogyan megengedi, sőt ahogyan nagyon finoman bár, de mégis arra késztet, hogy gondolkodni kezdjek. Az a nyitottság, ahogyan engem mint hallgatót kezel: hogy nincsenek kötelezettségeim a zeneszerző és a zene felé, hogy utamra enged. Ez a sajátos kreatív folyamat hat rám erősen, katalizálóan.

- Akkor ezek azok az aspektusok, amik jelen vannak a koreográfiában? Hiszen annak ellenére, hogy egyáltalán nem használod a darabban azt a bizonyos 1957-es Brilliant Corners című felvételt, amelyen Monk, Max Roach, Sonny Rollins és Clark Terry játszanak, erre hivatkozol.

- Nagyrészt igen, bár ha konkrét dolgokra gondolsz, akkor a ritmikai felépítésben, a dinamikában, az ellenpontozásban lehet párhuzamokat találni.

- A zenét nagyjából két év alatt állítottad össze. Mennyire más vagy hasonló a koreografálás és a zeneszerzés folyamata, technikája?

- Semmi különbség nincs a kettő között. Ugyanúgy darabokból építkezem, és ugyanúgy nem gondolok semmiféle szabályra. A kezdet kezdetén semmiféle képet nem látok lelki szemeimmel a végeredményről, nem hallom magamban a teljes kompozíciót. Szeretek végtelen mennyiségű alapanyagot használni, ami ha szó szerint nem is végtelen, de ebben az esetben több száz hangmintát jelentett. Ahogyan egymás mellé pakoltam őket különböző variációkban, ahogyan kiegészítették, erősítették, ellenpontozták egymást, ahogyan párbeszédbe kerültek vagy egymásba olvadtak, lassan elkezdett összeállni a darab váza. Mintha a darab alkotta volna meg önmagát. A konstrukció folyamata jobban izgat, mint a későbbi produktum, a felfedezés, a leleplezés, a dolgok mélyére ásás több izgalmat tartogat, mint a tervezés.

- A Brilliant Corners kapcsán írtál egy esszét, ebben többek között az alkotás folyamatát járod körül. Ebben van egy mondatod: a "helyes" struktúrák nyitottak. Pontosan mit jelent ez? Nyilván nagyon komplex ez a kérdés, de közelítsük meg például onnan, hogy mennyi lehetőség van az improvizációra.

- Azokat a struktúrákat szeretem, legyen az akár ember alkotta tárgy, építmény, művészeti alkotás, akár természet létrehozta képződmény, amelyek az építőelemekből organikusan állnak össze. Amikor a független, önmagukban is érvényes, értelmes alkotórészek úgy rezonálnak egymásra, hogy valami új minőséget hoznak létre. Nem feltétlenül vannak harmóniában a környezetükkel, de mindenképpen reagálnak arra, párbeszédet kezdeményeznek és szinergiában élnek vele. Számomra ezt jelenti a nyitottság. De miután létrejön egy struktúra, a keret, egészen konkrétan: ha kész van egy darab, az improvizációt muszáj kizárni. Paradox módon azonban ebben a szoros belső logika mentén létrejövő szabályrendszerben mégis szabadnak lehet lenni, hiszen emberből vagyunk, a váratlant, a meglepetést, a valóság mágiáját soha nem zárhatjuk ki, és ily módon a tánc- és a jazzimprovizáció között erős párhuzam vonható.

- Ugyanebben az esszében írod, hogy a Brilliant Corners próbafolyamata alatt egészen új dolgokat, új tulajdonságokat fedeztél fel magadban, és ez revelációként hatott rád. Mik voltak ezek?

- Nem is annyira új tulajdonságaimat vagy oldalaimat ismertem meg, hanem az alkotás folyamatát érintő kérdésekre kaptam új válaszokat. Igaz, nem mondom, hogy már mindent tudok...