Etelka, Aletta

Harangozó Gyula: "A tűzoltás nem vezet sehova"

2012.05.03. 11:20

Programkereső

Májusban Budapesten dolgozik, ősszel Rosztovban tanítja be Hófehérke és a 7 törpe című sikerdarabját. A fiatal közönséget megszólító művekben nagy a hiány világszerte, így Tallinntól Makaóig kedvelik a darabot. Győrben új balettet koreografál, és járja a világot, csak Ausztráliában és Dél-Afrikában nem volt még. Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Harangozó Gyula arról is beszél, hogyan nem lett operaigazgató Budapesten.

- Édesapám 1956-ban kapott Kossuth-díjat, 56 évvel ezelőtt, és megjegyzem: most 56 éves vagyok. Nos, a szüleim Liszt Ferenc téren éltek, most is abban az otthonban lakom, ha Budapesten van dolgom. Az íróasztalon fekszik a díjhoz tartozó szép mappa, amelyhez akkoriban egy babérkoszorút is adtak. A forradalom alatt pár napot a pincében kellett töltenie a családnak, a nagymamám mesélte később, hogy mivel vásárolni nem mehetett ki, a koszorút "vámolta" meg, hogy ízes bablevest kaphasson a család. A bútorok javarészét megtartottam, a fényképeket és a szüleim szakmai életéhez kapcsolódó anyagokat viszont átadtam az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetnek, hogy aki kutatni szeretne, vagy írni a munkásságukról, hozzájuk férhessen. Csupán egy dolgot kötöttem ki: ha bármire szükségem lenne, díjmentesen kivehessem.

Harangozó Gyula
Harangozó Gyula

 - A díj átvételére nem ért haza Tallinnból. Azután befutott, hogy a Don Quijote című balett felújításával foglalkozzon a Magyar Állami Operaházban, majd megint Tallinnba vette az irányt.

 - Amikor 2010-ben befejeztem a balettigazgatóságot Bécsben, gondoltam rá, hogy hazajövök, de másképp alakult. Aki próbálta, az nyilván egyetért velem abban, hogy nagyon nehéz több helyen is lakni. Az embert a szíve idehúzza Magyarországra, itt nőttem fel, itt vagyok otthon. A munkáim miatt Bécsben is van egy lakásom, és járom a világot. A Hófehérke és a 7 törpe című darabomat élő zenével mutatták be az észt operaházban. De a társulat júliusban egy hétig Hongkongban, egy hétig pedig Makaóban vendégszerepel, ám mivel ott nincs zenekar, el kellett készítenünk egy professzionális hangfelvételt. Ehhez már jó félévvel ezelőtt lekötöttem a zenekart meg a stúdiót, ez volt az ok, amiért nem vehettem át személyesen a kitüntetést. Ezért maradtam le erről a megindító élményről, ami annál is érdekesebb, mert példátlan, hogy ugyanabban családban, apa-fiú viszonylatban két Kossuth-díjas legyen. Májusban a Hófehérke budapesti felújításán dolgozom. Mivel ősszel Rosztovban tűzik műsorra a táncjátékot, április végére oly mértékig betanítottuk asszisztensemmel, Rujsz Edittel a koreográfiát, hogy a novemberi premierig önállóan tudjanak próbálni. A bemutató előtt természetesen a végső simításokra, a világításra visszamegyek az orosz színházba. Június végén már Győrben leszek, elkezdjük a Zorba című balettem próbáit. Tavaly októberben a betegségem miatt elmaradt a bemutató, és most átcsúszik a 2012-13-as évadra.

- Mindenhol úgy szerződik, hogy kiköti, a finisben személyesen tartja kézben a dolgokat?

- Aki felelősséget érez a munkája iránt, az természetesen igyekszik így megállapodni. Az igények persze változóak, nemcsak egy adott színház méretétől, hanem az emberi-művészi minőségtől is függ, hogy a lécet milyen magasra teszem, de mindenhol a maximumot próbálom kihozni az előadásból.

- Miért érdekli Zorba alakja?

- Miután elköszöntem a bécsi igazgatóságtól, Kiss János, a Győri Balett igazgatója megkeresett, hogy koreografáljak az együttes számára. Elkezdtem gondolkodni a témán. Vezetői gyakorlatomnak köszönhetően két alapdolgot pontosan tudtam: olyan legyen a cím, amelyre bejön a közönség, és meg kell nézni kire, kikre csinálom a darabot, mert a legjobb ötlet sem ér semmit, ha nincs, aki megvalósítsa. A Győri Balett erőteljesen ábrázol karaktereket, és a neoklasszikus, illetve a modern technikában egyaránt jó. Olyan témát kerestem tehát, ami a profiljukba vág, emellett ismert is. A Zorbában a mi időnkben különösen fontosnak látszó életigenlést, a bajok nagyobb sérülések nélküli túlélését fogalmazom meg. Kazantzakis regénye és a belőle készült film is tradíciókkal agyonnyomott figurának ábrázolja Zorbát. Komor, kilátástalan közegben játszódik a történet, amelynek drámai fordulataival szemben egyedül Zorba megingathatatlan optimizmusa jelenti az ellenpontot. Néha a mélybe zuhan, de az optimizmusa minden esetben győzedelmeskedik. Theodorakis zenéjét is ennek a dramaturgiának megfelelően vágom át, méghozzá saját kezűleg. Beszereztem hozzá és megtanultam egy speciális programot - megnyugtatásul: minden hang érintetlen marad. Kétszer 40-45 perces estét tervezek, a koreográfiából mindössze 20 percnyi anyag hiányzik. Ennyi egy modern ember számára is fogyasztható. Másképp megy az idő, mint régen, amikor a nagyapám Habarovszkban volt hadifogságban. Valahol Szibériában leszállt cigarettát venni, a vonat elment, és csak félév múlva jött a következő... Ennyivel később tért haza.

- Olyan családban nevelkedett, amelyben tisztelték a hagyományt. Másrészt édesapja igazi kortárs alkotónak minősül a Bartók-balettekkel, a humoros Térzenével és a Francia salátával.

- A tradíció és kortárs viszonya más külföldön, mint Magyarországon. Én azt gondolom, hogy a múzeumból nem dobjuk ki egy cinquecento festő képét, mert egy Kandinszkijt akarunk betenni. Más-más teremben jól megférnek, megvan mindegyiknek a közönsége. Voltak erről vitáim Bécsben. Az ImPulsTanz fesztivál fantasztikus modern előadókat és alkotókat hív meg két-három alkalomra - hozzáteszem: jelentős büdzsével gazdálkodnak -, de ott nem az a cél, mint egy repertoárszínházban, hogy a drága pénzért bemutatott darabot évekig műsoron tartsák. Alapkérdésnek tartom, ha egy darabban a művészt ki lehet cserélni egy járókelőre, az a mű nem ér semmit. Nekem a kortárs darabok mellett leginkább követhető cselekményű, a közönséget széles körben megérintő műveket kellett műsorra tűznöm a Staats- és a Volksoperben is, hogy legyen közönségünk, és a bevétel is stimmeljen. Ezen belül lehet valami klasszikus vagy modern stílusú, egy a fontos: érhető és befogadható legyen. Érdekes dolog, hogy mit nevezünk kortársnak, modernnek - máig sincs ez a kérdés pontosan tisztázva. Arról nem is szólva, hogy a modern avagy kortárs táncban is többféle nyelv és iskola létezik, különfélék a híveik. Lehet, hogy a közönségnek nyitottabbnak kellene lennie a különféle irányzatok iránt. Az is igaz, hogy a befogadáshoz idő és érettség kell. Sokat táncoltam A fából faragott királyfit. Előtte rendszerint A kékszakállú herceg várát játszottuk, eleinte idegenkedtem Bartók operájától, pedig a táncjáték zenéje is az övé. De lassan megértettem és megszerettem. Közönségcsalogatónak elsősorban olyan darabokat kell játszani - most hazabeszélek -, mint a Hófehérke, amely élményt ad, amellyel a színház hívévé lehet tenni a gyerekeket.

- Gyakorol még?

- Húsz éve abbahagytam a táncolást, Bécsben egy Rómeó-előadással önként köszöntem el a színpadtól. Már hat vagy hét operáción voltam túl, pedig jó fizikai adottságokat örököltem a szüleimtől. A húzódások, izomszalag-szakadások miatt egy idő után nem tudtam azt a színvonalat nyújtani, amelyet elvártam magamtól. Reggelente természetesen tornázom, és koreográfusként a próbateremben be tudom mutatni, hogy mit szeretnék.

- Hogy nem lett vezető a Magyar Állami Operaházban?

- Még 2009 őszén kerestek meg a jövendő kormány részéről azzal, hogy a külföldön sikeres magyarokat hazahívják. Ismert volt, hogy Bécsben 2010 júniusában lejár a balettigazgatói mandátumom. Milyen feltételekkel tudnék részt venni az operaház vezetésében - erről beszélgettünk több hónapon át. Hogy a színfalak mögött mi történt, azt nem tudom, tény, hogy augusztus végére úgy alakult a felkérés, hogy miniszteri biztosként folyjak bele a dalszínház működésének átvilágításába. Mivel én építeni szerettem volna és nem rombolni, úgy véltem, hogy az átvilágítás jó alap a működés javításának elkezdéséhez. Augusztus 19-én Vass Lajos főigazgató jelenlétében a miniszter szóban kinevezett, ezt követően a minisztériumban kérték, hogy haladéktalanul kezdjem el a munkát. Kifestettek egy szobát számomra, az ünnepet követő munkanapon bemutattak az igazgatóság tagjainak, és hozzáláttam a teendőkhöz. Mivel a hazai és a bécsi tapasztalataim a balettigazgatáshoz kötnek, először természetesen a balett ügyeihez nyúltam, és találtam is néhány gyanús szerződést. Még csak híre futott a hazahívásomnak, már elindult ellenem egy rágalomhadjárat, amely a hivatalba lépésem startjára teljesedett ki. Ezért-e vagy másért, tény az, hogy a miniszter visszakozott, mondván, hibáztam, a Magyar Közlönyben hivatalosan nem jelent meg a kinevezésem, ergo nem kellett volna bemennem a házba. Figyelmen kívül hagyta azt, hogy Vass Lajossal is azt közölték: a szóbeli közlés érvényes, majd követi az adminisztráció... Azt hiszem, ezt a dolgot sokkal elegánsabban is el lehetett volna intézni. De ebből is tanultam, abszolút pozitívan látom az életemet - másfelé haladok. Itthon karbantartom a saját darabjaimat, és alkotóként nemzetközi színtéren tevékenykedem.

- Milyen operaházat képzelt el, milyen alapon kérték föl?

- Van egy levelem Ioan Holendertől, a bécsi operaház volt intendánsától, akivel öt éven át dolgoztunk együtt. Ebben arról ír, hogy abban az esetben vállalja a budapesti operatársulat művészeti vezetését, ha engem bíznak meg a főigazgatói feladatokkal. Bécsben fordított felállásban dolgoztunk, Holender vállalását nagy elismerésnek tartom. Az adminisztrációt egyszerűsítettük, és, ami fontosabb, ellenőriztük volna. Szerettünk volna - ahogy ez Európában rutin - előre gondolkodni, igaz, ehhez a tárcának több évre előre legalább valamiféle támogatási minimumot garantálnia kellett volna. Időben kell szerződéseket kötni, nem előadás teljesítés után. A tűzoltás nem vezet sehova, és ilyenkor könnyen kiszaladnak a dolgok az ember ellenőrzése alól. Bécsben egyesítettem a Staats- és a Volksoper balettegyüttesét és adminisztrációját. Az utódom egy-két kivétel nélkül ugyanazokkal a szólistákkal és hivatalnokokkal dolgozik, akiket alkalmaztam. Furcsálltam, hogy végül erre nem voltak "vevők" Magyarországon. Ahol vizsgáztam, kitűnő minősítést szereztem, versenyeket nyertem, Londontól Münchenen át New Yorkig sikerrel szerepeltem, az országnak dicsőséget hoztam. Kossuth-díjjal ismertek el. Különös, de azóta sem került sor arra, hogy bárki elmagyarázta vagy felvilágosított volna arról, hogy mi okból vonták vissza a felkérésemet.

- Nem tudom, vajon nem kell-e inkább örülnie, hogy így alakult... Mit szólt volna, ha elvesznek magától egymilliárd forintot?

- Ha valakit egy ilyen posztra kineveznek, és az állam fizeti, akkor az a dolga, hogy a legjobb tudása szerint védje a rábízott intézményt. Minden működésben van egy tól-ig, ami még és már nem tolerálható. Ha a totális tönkremenetel veszélye fenyeget, az összes vészharangot meg kell kongatni, az intézmény védelmére kelni, és adott esetben fel kell állni. Kellemetlen vezetőnek lenni. Bécsben egy grémiumnak feleltem a társulat működéséért. Azt mondták, nem állunk meg a saját lábunkon. Biztos voltam benne, hogy képes vagyok megcsinálni. Felajánlottam, ha nem tudom behozni a megállapított bevételt, a hiányt vonják le a következő évi költségvetésünkből, ám ha többlet lesz, hadd tartsam meg. Az első évben 300 ezer, a másodikban 450 ezer, majd több mint egymillió eurós pluszt hoztunk, az ötödik évad végén úgy hagytam ott az együttest, hogy már könyvet nyomattam, hogy elköltsük a pénzünket, és így is 600 ezer eurót hagytam a kasszában az utódomnak.

Hófehérke és a 7 törpe - Magyar Nemzeti Balett
Hófehérke és a 7 törpe - Magyar Nemzeti Balett

- A tánc világnapjára írt üzenetében egyebek között azt hangsúlyozta: "Napjainkban, amikor egy nemzet gazdasági térhódítása, vagy esetleg egy ország pozitív nemzetközi megítéltetése a cél, a gazdasági nagyhatalmaknál már bevett szokás, hogy először a kultúrájukkal próbálják országukat a legjobb színben feltüntetni, így tárni szélesebbre azt a kaput, melyen keresztül majd iparuk, kereskedelmük és "ne adj Isten" politikájuk is kényelmesebben át tud sétálni."

- Számomra nagyon szomorú, hogy a kultúrára egyre kevesebb pénz jut Magyarországon. Pedig a gazdaságban és a sportban egyelőre nem vagyunk versenyképesek, csak a kultúrában, azon belül is azokban a műfajokban, amelyekhez - a tánchoz és a zenéhez, képzőművészethez - nincs szükség nyelvi ismeretekre. Világtapasztalat, ha egy gazdasági hatalom valamely területre be akar hatolni, a kultúráját küldi előőrsnek, lásd a Goethe Intézetek vagy a British Councilok hálózatát. A kulturális intézményeket rendkívül gyorsan lehet tönkretenni, de csak roppant hosszú munkával lehetet föl- vagy újjáépíteni. Európa egyik gyöngyszeme a Magyar Állami Operaház, rendes költségvetést juttatni a háznak csekély befektetés az államháztartáson belül ahhoz az imázst szépítő haszonhoz képest, amelyet hazánknak egy jól működő operaház hozhat.