Auguszta

Vass Imre: "A science fiction ugyanolyan tág fogalom, mint a tánc"

2012.09.20. 08:03

Programkereső

Kitölthetőek-e a színpad és a nézőtér, egyes érzékszerveink és végtagjaink, a tánc és a science-fiction közé beékelődött rések? Összeköthetők-e a különböző dimenziók, a művészet és a tudomány tere? A Nemzeti Táncszínházban bemutatásra kerülő Gap - The Soloist című új koreográfiája kapcsán a kvantum fizikáról és a science-fiction újféle olvasatáról is beszélgettük Vass Imrével.

- Hogyan keveredtél a tánc közelébe?

- Székesfehérváron tanultam villamosmérnök szakon, majd rájöttem, hogy mindenképpen előadó-művészeti területen szeretném folytatni a tanulmányaimat. Szerettem a mozgást, végül ezért nem színi tanoda, hanem Angelusz Iván kortárstánc szakközépiskolája mellett döntöttem, ahol 2008-ban végeztem. Dolgoztam Hód Adriennel az Az ismeretlen kutatása című projectben, Szabó Réka társulatával, a Tünet Együttessel a Nincs Ott Semmi című darabban. 2009-ben a belga Ultima Vez-nél folytattam, annál a társulatnál ahova nagyon szerettem volna bekerülni. Ha nagyon akarjuk, fizikai színháznak lehet őket nevezni, ahol férfias energiák dominálnak. Csak olyan társulatokkal dolgoztam, ahol rám, mint társalkotóra számítottak, ahol a kreativitás és az improvizáció egyaránt követelmény. Mindig is a performansz jellegű darabok, a szövegmondást és más eszközöket is magába olvasztó műfajok érdekeltek. Még zsenge alkotónak gondolom magam, és ennek megfelelően az életről, a létezésről való gondolkodás, "koreografálás" érdekel. Ebben a tekintetben meg kell említenem Hamvas Bélát, aki megismertetett az archaikus tradíciókkal.

Vass Imre - Gap
Vass Imre - Gap

- Táncosként mi okból döntöttél amellett, hogy a táncot a fizika témakörével vegyítve mutatod be?

- Mikor fizikát kellett tanulnom, akkor nem érdekelt, aztán a táncos pályám megkezdésével ösztönösen a tudomány felé nyúltam, abból is kezdtem táplálkozni. Ezek sem mélyreható megismerések voltak, inkább inspiráció és kezdő löket, ami a fantáziavilágomba beépülve, elkezdett megjelenni munkáimban. A tudományon belül is a kvantumfizika, az atomon belüli világ érdekel mostanában, az, hogy miként épül fel, milyen törvények uralkodnak. Csak lehetőségekről beszélhetünk odabent.  Kilencvenöt százalékban a semmi van - érzékszerveink által nem tapasztalható - és csak a maradék öt százalék az, ami érzékelhető számunkra. A műszerek és a mérések is befolyásolják az eredményeket. Egy üres térben lebegünk, ahol nincs általános, egyezményes valóság. Természetesen ezt a hétköznapi életben nem tapasztaljuk meg ebben a formában. A kvantumvilág állapotához hasonló tapasztalásokat viszont szerezhetünk meditáció segítségével. Én a buddhista szatipatthána vipasszanát gyakorlom. Az érzékszervek és a tudati tevékenységek által tapasztalat, jelenségek, ítéletmentes megfigyelésének gyakorlata ez. A nézőimet is egy hasonló megfigyelői tudatállapotba szeretném hozni a performaszaimmal, és ezen kívül humorral.

- A sci-fi szó hallatán könyvekre, filmekre gondol az ember először, nem éppen táncra.

- Pont ezért jött az ötlet. A science fiction ugyanolyan tág fogalom, mint a tánc. Elmondható, hogy ez a műfaj, mindenféleképpen erkölcsi vagy filozófiai problémákat feszeget, és az esetek többségében kiemelt szerepe van egyes szereplőknek vagy egy bizonyos főhősnek. Az egyén érdekelt, az, hogy valaki egyedül mutat be valamit, ezért az elejétől fogva egyértelmű volt számomra, hogy szólóval akarok foglalkozni: dimenzióváltásokkal minden szinten. Mit tud mondani az egyén, a hős, a szólista a társadalomnak? Hogy mekkora rés van a cselekvés és a jelentés között, a színpad és a nézőtér között? Inspiráció volt számomra Tarkovszkijtól a Stalker és a Solaris, Kubrick 2001 Űrodüsszeiája, Zulawski Fehér bolygója és Slavoj Zizektől a Pervert's guide to cinema. Köszönettel tartozom Sőrés Zsoltnak, aki a referenciák nagy részével megismertetett.

Vass Imre - Danse Macabre
Vass Imre - Danse Macabre

- Hogyan képzeljük az új bemutatód színpadképét? Milyen szcenikai megoldások között, milyen zene kíséretében történik a mozgás?

- Mivel maga a sci-fi is valahogy mindig valamilyen belső problémát fogalmaz meg és helyez aztán kívülre, egyértelmű volt számomra, hogy egy fekete dobozban, azaz klasszikus színházi térben akarok dolgozni. Vannak díszletelemek, amelyek hajaznak erre a zárt, belső térre, de ez maradjon titok a premierig. Használok vetítést, ahol tudományos fantasztikus elem az, hogy a vetített kétdimenziós tér hogyan viszonyul a színpadhoz, a valóság  három dimenziójához, képesek-e kommunikálni egymással. A zenét Somló Dávid szociológus szolgáltatja, akivel már korábban dolgoztunk együtt. Az én ötleteimből kiindulva később közösen kezdtünk el dolgozni a darab struktúráján és dramaturgiáján is. Ő a felelős a darab teljes hanganyagáért, ami azért lesz fontos, mert a rések utáni kutatásban kiemelt jelentőséggel bír számunkra a cselekvés és annak hangja közötti kapcsolat. Erre utal a darab címe is a Gap, vagyis rés.

- Cél volt számodra a művészet és tudomány közti kontraszt megjelenítése?

- Ez nem a tudományról vagy a művészetről szól, sokkal inkább az én valóságérzékelésemről, az identitáskeresésemről. Hogyan jelennek meg és viszonyulnak egymáshoz a szellemi, értelmi, fizikai és egyéb rétegeim. Egyébként azt gondolom, hogy a tudomány és művészet nem egymással ellentétes fogalmak, inkább az egyik a másik eltérő megnyilvánulása, ahogy az anyag és az energia is ugyanazon dolog két, különböző megnyilvánulása (E=m*c²).

Vass Imre
Vass Imre

- Milyen mozgásformákat használsz a darabban?

- A posztmodern hozzáállás közel áll hozzám. Van két jelenet, ami kifejezetten a mozgás oldaláról próbálja megfogni a gondolatot. Átemeltem egy-két sci-fi filmből szabályrendszereket, speciális körülményeket, amelyeket megpróbálok átültetni mozgásba. Megfigyelni, hogy a testem különböző kitüntetett pontjai milyen konstellációkat alkotnak pillanatról pillanatra, akár a csillagok. Számomra nehéz lekötni mozgást, azaz klasszikus értelemben vett koreografálást végezni, ezért ezt is vizsgálom valamilyen szinten, az improvizáció és a kötött mozgássor közötti réseket. Táncot nézni nehéz és egyben a legegyszerűbb számomra. Néha túl sok mindentől kell megszabadulni, hogy a színtiszta mozgást befogadd. Viszont ha rá tudsz csatlakozni, akkor egy sokkal teljesebb befogadás történik. Kétségtelenül egy magasabb dimenzióba kerül a néző. Számomra a modern tánc mozgalom kicsit, olyan, mint a sci-fi naiv hőse, aki rettenthetetlen és mindenen keresztül viszi akaratát. A századelő modern tánca olyat hozott a tánckultúrába, ami addig még nem volt. Szerintem ezek a gondolatok továbbélnek ma is, de egy folyton megújuló formában. A Martha Graham által kifejlesztett kontrakció-release technika is első számú inspiráció számomra. Ez a technika életszemléletének, filozófiájának a fizikai dimenzióban való megtestesülése volt. Nem csak a tánc megváltozatása volt a cél, hanem egy teljes gondolkodás módbéli váltás, a határok feszegetése. Folyamatosan nyitni, de mindig csak odáig, amíg a határt el nem éri, azt viszont nem átlépni. A maximumig feszíteni, de aztán engedni. Hagyni, hogy elernyedjen és feldolgozódjon, megemésztődjön minden. Aztán újra és újra kezdeni, ezáltal nyerhető flexibilitás, és így biztosított a szabad áramlás, folyamatos fejlődés, tágulás és önmagunk meghaladása. Fiziológiai szempontból olyan ez, mint a lélegzés, vagy a szív mozgása, munkavégzése. A szív útja.