Mátyás

Felméry Lili: "Mi belenőttünk a Diótörőbe"

2012.12.03. 07:06

Programkereső

Még csak huszonegy éves, és a harmadik évadját kezdte ősszel a Magyar Nemzeti Balett címzetes magántáncosnőjeként. A titulust Felméry Lili nem a balettkarból kiválva szerezte meg, ahogy sokan mások, hanem tizennyolc évesen már így kapott szerződést az Operaházba. A bájos balerina sok mosollyal az arcán mesélt nekünk a fiatalkori sikerekről, az idei Diótörőről és a karácsonyi vacsoráról.
Felméry Lili
Felméry Lili

- Már tizenhat évesen azt írták rólad, hogy nagy balett-táncos válik belőled. Sok díjat és külföldi fellépéseket tudhatsz a hátad mögött. Ilyen előre megjósolható sikerrel nem akartak téged külföldre csábítani?

 - De igen, kaptam kiváló külföldi lehetőségeket, konkrét ajánlatokat. Viszont én mindig is ide, a Magyar Állami Operaházba vágytam. Igazából sosem gondolkoztam azon, hogy kint esetleg jobb lenne, hogy mit adhatna egy eltérő közegben nevelkedni. Tudom értékelni azt, hogy itthon dolgozhatok, ez nagy ajándék az élettől és a sorstól, nem véletlenül születtem ide. Sok lehetőséget kapok a bemutatkozásra, és szerencsésnek érzem magam, hogy tényleg nagyon fiatalon több szép és felelősségteljes szerepet eltáncolhattam. Reménykedem, hogy ez egy olyan folyamat, ami egyszer beérik. Amikor az előadásokon megtapsol a közönség, akkor érzem a siker ízét, ilyenkor minden befektetett munka megtérül.

- Mi az, amire a legszívesebben emlékszel vissza a Magyar Nemzeti Balettnél töltött elmúlt két és fél évedből?

- Meghatározó volt számomra, amikor eltáncolhattam Seregi László Júliáját a Rómeó és Júliában. Főiskolás voltam, még nem volt szerződésem az Operánál. Ez az előadás hatalmas kihívás és lehetőség volt, kevés emlékezetesebb pillanata lesz a szakmai pályafutásomnak. Júlia szerepe nekem a szívem csücske. Szerencsére azóta is minden évben eltáncolhatom, és már csak ezért is megéri itthon lenni és minden nap keményen küzdeni. De természetesen minden más színpadi megmérettetés is valahol mérföldkő volt: Mária hercegnő, Lise, Giselle, Kitty, Bianka, Hófehérke, Olga. Mind jelzik és visszagazolják az addig megtett utat.

Felméry Lili
Felméry Lili

- Jártál korábban Londonban és Szentpéterváron is tanulmányúton. Mit tudsz ezekből az időszakaidból itthon kamatoztatni?

 - Mindig is fontosnak tartottam, hogy amikor lehetőség adódik, akkor menjek, lássak, tapasztaljak. Fontosnak érzem szakmailag, hogy a táncos ne csak a saját kis közegében, ebben a kis burokban próbálja ki magát. Én az ilyen kimozdulásokkal mindig fel tudok töltődni, és új energiákkal jövök haza. Emlékszem, minden külföldi balett-versenyről úgy jöttem haza, hogy teljes lelkesedéssel álltam vissza az itthoni munkába, pontosan tudtam, hogy mit akarok. Aztán persze ez a lendület egy kicsit alábbhagy, amikor újra belekerülünk a mókuskerékbe, de mégis sokáig kitart a hatása.

- Nemsokára a Diótörő Mária hercegnőjeként lépsz színpadra. Neked személy szerint mit jelent ez a mindenki által oly kedves előadás?

- A diótörő végigkísérte a gyerekkoromat egészen a jelenig. Ezt egy táncos a legkisebb szerepektől kezdi el, először kisgyerek a szobaképben, aztán folyamatosan más és más szerepekre kérik fel belőle. Minket a mestereink szó szerint beleneveltek a Diótörőbe. Sok más kollégámhoz hasonlóan én sem tudom a karácsonyomat elképzelni a darab nélkül, mert annyira különleges hangulata van ennek az előadásnak. A szeretetet - amit a nézőtér felnőtt és gyermek arcai sugároznak - mi ugyanúgy érezzük a színpadon. Számunkra ez adja az ünnep hangulatát.

Felméry Lili - Hófehérke és a hét törpe
Felméry Lili - Hófehérke és a hét törpe

- A diótörőben táncolni, ahogy mondtad, nektek is öröm, de egyben munka is. Van időd lazítani egy kicsit az ünnepek alatt?

- A mostani karácsonyom valamennyivel nyugodtabb és békésebb lesz, mint a tavalyi volt, amikor szenteste táncoltam először ezt a szerepet. Idén a hónap első napjaiban vagyok Mária hercegnő, utána pedig egy kicsit kifújhatom magam. Jó érzés, ha a családdal nyugalomban együtt tudjuk tölteni majd a karácsonyi estéket, és vacsora közben nem a lépéseken kell gondolkodnom, meg azon, hogy hogyan húzzam be a hasamat.

- Az ünnepnek egy igen fontos része a már említett karácsonyi vacsora. Egy balerinának egy évben egyszer belefér, hogy „degeszre" egye magát? Szoktál egyáltalán bejglit enni?

- A bejgliből jellemzően nem eszem, ami azért van, mert nem annyira szeretem (nevet). De természetesen mi nem engedhetjük meg, hogy akármit össze-vissza együnk. Amúgy sem vagyok nagyétkű, de nem is szabad, mert rövidesen újra tütübe kell bújni, erről pedig a karácsonyi vacsora alatt sem felejtkezhetek el teljesen. Számomra viszont már az is nagy öröm, hogy a családommal leülhetek egy asztalhoz, és az mellékes, hogy közben miből és mennyit eszem.