György

Leblanc Gergely: "Megmutatni, hogy mire vagyok képes"

2012.12.10. 13:48

Programkereső

Fiatal kora ellenére a legnagyobb balett-táncosok partnereként ismerhette meg a közönség. Novemberben az Anyegin premierjén Lenszkij szerepében, decemberben A diótörőben találkozhatunk vele újra.

- Az Opera legfiatalabb címzetes magántáncosa vagy. Ehhez képest elég gyorsan jutottál nagy szerepekhez.

- Igen, elmondhatatlan öröm volt, hogy ilyen hamar ekkora feladatokat kaptam, és már tizenkilenc évesen szólószerepeket táncolhattam. Amikor 2011-ben az Operába jöttem, arra számítottam, hogy legalább öt évig a karban fogok táncolni, mielőtt bármilyen jelentősebb feladatot bíznak rám. De az élet úgy hozta, hogy a vártnál gyorsabban kaptam lehetőséget arra, hogy komolyan megmérettessek. Az első nagyobb szerepem A diótörő volt, utána pedig szép sorban jött a többi: a Don Quijote, a Makrancos Kata és az Anna Karenina főszerepei.

Leblanc Gergely
Leblanc Gergely

- A Don Quijote szerepéhez tulajdonképpen a véletlen is hozzásegített.

- Így igaz. A szerencse és a véletlen is hozzájárult, hogy a Don Quijote premierjét én táncolhattam el. Basil szerepére először csak tanulónak írtak ki, de nem osztottak nekem előadást. Sajnálatos módon a premier előtt pár nappal az első szereposztás, Bakó Máté lesérült, így az utolsó pillanatban én kerülhettem a főszerepbe Aleszja Popova partnereként. A nyilvános főpróba előtti napon tudtam meg, hogy a premieren fogok fellépni.

- Nagy nyomást jelent ilyenkor a feladat váratlansága és gyorsasága?

- Akkor nem nyomásként éltem meg, hanem repültem az izgalomtól. Hatalmas adrenalinlöket volt, hogy egy ilyen szituációba csöppentem. Olyan, az iskolás éveim alatt távolról csodált operaházi művészekkel táncolhattam együtt, mint Kozmér Alexandra és a már említett Aleszja Popova. Emlékszem, volt bennem egy nagyon erős elhatározás: meg akartam mutatni, hogy mire vagyok képes, és bebizonyítani, hogy megérdemlem ezt a szerepet. De mindent összevetve, azáltal vált számomra valódi sikerré, hogy a mestereim, a szakma, illetve a családom is értékelte és dicsérte a munkámat. Ez az izgalmakkal, sok munkával és sikerrel teli időszak egy csodálatos és felejthetetlen emlék.

Leblanc Gergely - Don Quijote
Leblanc Gergely - Don Quijote

- Tizenhét évesen egy évet töltöttél Londonban is. Milyen tapasztalatot adott neked egy eltérő iskolarendszer és a nyüzsgő nagyváros?

- A Prix de Lausanne balettversenyen nyertem egy ösztöndíjat, így kerültem ki egy teljes tanévre a Royal Ballet Schoolba. Azonban a londoni iskola számomra sajnos nem nyújtotta azt az élményt és tapasztalatot, amire előtte számítottam. Azt hiányoltam a legjobban, hogy borzasztó keveset voltunk színpadon. Úgy gondolom, egy táncos életében nagyon fontos sikertényező az is, hogy sokat szerepeljen közönség előtt, vagyis szokja meg a színpadi létet, azt, hogy milyen "élesben" a balett. Erre a magyar iskola kiválóan ránevel, megadja a lehetőséget a növendékeknek, hogy korán kipróbálják magukat mint valódi fellépők. Ez a szakma ugyanis arról szól, hogy a táncosok minden egyes apró mozdulatát folyamatosan tekintetek követik. Londonban egy teljes évad alatt kétszer volt alkalmam színpadra menni. Ez a hiányosság az ottani tanulóknak hatalmas hátrányt jelent, az évfolyamtársaimon azt vettem észre, hogy a szokásosnál jobban izgulnak és pánikolnak egy-egy fellépés alkalmával. Ugyanakkor sokat tanultam a Royal Opera House világsztárokkal teli előadásaiból. Így utólag megítélve tanulságos volt a kint eltöltött tanévem. Londonban pedig egy vonzó, kozmopolita életstílusba kóstolhattam bele, és ez nagyon tetszett nekem.

- November elején ismét premierben léptél színpadra, John Cranko Anyeginjében Lenszkij szerepét táncoltad. Korábban is jól ismerted a darabot?

- Amikor felvettek a Táncművészeti Főiskolára, édesanyám erre a balettra hozott el először az Operába. Korábban is láttam már balettelőadásokat, de ez volt az első olyan balett, amit már azzal a szemmel néztem, hogy ez lesz a hivatásom. Annyira szerettem ezt a darabot, hogy amikor az Operában már nem volt műsoron, akkor elmentem Bécsbe megnézni.

- Az Anyegin egy évtizede volt utoljára repertoáron. Jelentett ez a betanulásnál a szokásosnál több nehézséget?

- Ennek a háromfelvonásos darabnak különösen sok időre volt szüksége ahhoz, hogy megérjen. Vagyis ha már tudjuk is a lépéseket és sokat gyakoroltuk, akkor is szükségeltetik még idő, hogy leülepedjen. Eltér például a klasszikus Petipa-darabok stílusától, valamint ez most a legtöbb táncos számára újdonságként került a színpadra. Egyébként lépésanyagában látszólag egyszerűnek, könnyűnek tűnik, de munka közben érzi a táncos, hogy bonyolult technikáról van szó.

Leblanc Gergely - Diótörő
Leblanc Gergely - Diótörő

- Decemberben ismét láthatunk majd a már említett Diótörőben is. Szerinted miért ilyen töretlenül sikeres ez a gyerekeknek szóló balett?

- Elsősorban azért vált ennyire népszerűvé, mert a karácsonyi téma mindenki számára nagyon kedves. Mind a szülőkben, mind a gyerekekben szép emlékeket idéz fel évről évre. Maga a karácsonyi Diótörő megtekintése is hagyománnyá vált. Így a karácsonyi tematikán keresztül a decemberi kulturális program szerves részévé vált.

- Ehhez képest Hoffmann története, amiből A diótörő készült, nem kifejezetten bájos tündérmese. Vajon az eredetiben olvasható ijesztő, félelemkeltő elemekkel együtt is ilyen népszerű előadás lenne?

- El sem tudom képzelni félelmetes meseként előadva! (nevet) Már csak azért sem, mert ez számomra is egy szívhez szóló darab, a szeretet ünnepéhez tartozik hozzá. Nem is ugyanaz az előadás volna, ha nem ezzel az idilli és gyermeki ártatlansággal közelítenénk meg. Amióta táncolok, a londoni év volt az egyetlen, amikor nem táncoltam A diótörőben, akkor ez olyan volt, mintha az év csúcspontja maradt volna el. Én tulajdonképpen ezzel és ebben nőttem fel, a karácsony szinte üres volna e nélkül.