Auguszta

Markó Iván színházat varázsol a Főnix Csarnokból

2013.03.14. 18:04

Programkereső

A Kossuth-díjas balettművész, koreográfus március 14-én a Mózes, avagy a Tízparancsolat című produkció előkészületei során járta be a debreceni arénát.
Markó Iván
Markó Iván

"Az egyszerűségében van a debreceni Főnix Csarnok nagyszerűsége, mindig az egyszerű a legszebb" - emelte ki a Magyar Fesztivál Balett művészeti vezetője, a produkció egyik főszereplője az újságíróknak. Beszélt arról is, hogy igazi kihívás számára színházat varázsolni a többezres csarnokból. Markó Iván megjegyezte, hogy üzenete van a történetnek: Mózes élettörténete közel áll hozzá, hiszen népének szabadságot, önállóságot szeretne, vállalja népe tanítását és megváltását. Mint mondta, a Tízparancsolatot sokszor nehéz betartani, mégis ezek az erkölcsi szabályok teszik emberré az embert.

A tánc nyelvén szerinte minden elmondható, amit beszéddel vagy írással tudnának közvetíteni. Számos látványos bibliai jelenet fog megelevenedni a közönség szeme előtt március 27-én, így nyílik szét például a Vörös-tenger a Főnix Csarnokban. A negyven táncossal és gigantikus díszletekkel jelentkező mű előkészületei úgy zajlanak a Főnixben, hogy közben még a rövidpályás gyorskorcsolya-vb miatt készített, de azóta a küzdőtérről eltávolított több tonnányi jeget sem szállították el teljesen a csarnok mellől. Kerekes Sándor, a Főnix Rendezvényszervező Kft. kommunikációs vezetője arról tájékoztatott, hogy ez lesz az év első nagyszabású "megaprodukciója", de terveik szerint a Főnix Csarnokban legalább negyedévente szeretnének hasonló méretű kulturális előadásokat rendezni.