Auguszta

A színpadon látszó tündér

2013.05.14. 10:26

Programkereső

Petipa Giselle című koreográfiájában a túlvilágra került szólótáncosnőre egyáltalán nem hathat a gravitáció. Hosszú tüllszoknyában végzett apró ugrásaival mintha egy valóságos tündérlényt, egy valódi villit látnánk. Milyen fizikai és mozgásbiológiai tényezők játszanak szerepet egy-egy táncmozdulat kivitelezésekor? Mit él át a balettművész tánc közben, vagyis összességében miből ered a színpadra teremtett koreográfia látszatkönnyedsége? MAGAZIN

Vizsgálatok bebizonyították, hogy a nézőkben, akár valaki rendelkezik balett múlttal, akár nem, pusztán a tánc nézése úgy nevezett izomspecifikus motorikus válaszreakciókat indíthat be, vagyis a képzelet is elég lehet ahhoz, hogy az agy és az izmok abban a hitben legyenek- természetesen kalória égetése nélkül - hogy ténylegesen táncol az illető. A mozdulatok valóságos és minőségileg is kielégítő kivitelezéséhez azonban nyilvánvalóan többre van szükség.

Giselle
Giselle

A balett a hétköznapi igényeknél jóval nagyobb mozgásterjedelmet, ízületi lazaságot és erőnlétet kíván. Az ízület mozgathatósága az ízületi felszín alakján, elhelyezkedésén, az ízületi tok lazaságán, a körülötte tapadó izmok hosszúságán múlik. Az izmok bizonyos mértékig nyújtással meghosszabbíthatóak, ahogyan azt a táncművészek, alkati sajátosságaiktól függetlenül napi szinten végzik.

Giselle2
Giselle2

A romantikus balettet időben követő klasszikus balettekben a látványosság, a technikai tudás fokozása, a táncosok közti rivalizálás került előtérbe. Ennek oka lesz később, hogy Giselle-ben is feltűnő térd alá érő szoknyát a látványos mozdulatokat már nem akadályozó tütü váltja fel, továbbá, hogy a mozdulatok, és pózok kivitelezése, a Petipa koreográfiára is jellemző módon az alsó végtagokat csipőízületből kiforgatott „en dehors" pozícióban történik. A láb így akadály nélkül, sérülésmentesen emelhető tetszőleges magasságba, forgás közben pedig úgynevezett „passé"-ba felhúzva vitorlaként segítheti a fordulatokat. A balettre jellegzetes alappozíció szigorú betartása, vagyis a legalább 60-70 fokban történő kiforgatás nem pusztán a technikát, hanem a térdsérülés megelőzését is szolgálja. A csípő fixálása, az anatómiai korlátokon belül történő vízszintesen tartása a magasabb lábemeléseknél, „jeté", vagy „developpé" végzése során is alapkövetelmény, és kivitelezése nyitott pozícióban, hosszan tartó gyakorlással lehetséges. A „plié" vagyis a térdhajlítás, a „relevé" lábujjhegyre állás, a „tendu", a láb kicsúsztatása olyanok akár egy ház alapjai: a tánctechnikai pontos felépítését szolgálják, a térd megfelelő irányba mozdulását, a teljes talp használatát, a megfelelő izomcsoportok kialakulását segítik elő.

Giselle3
Giselle3

A világban alkalmazott hét balett-technika a Vaganova módszer (orosz), a Cechetti módszer (olasz), a Royal Ballet módszere (angol), és a Balanchine módszer (amerikai) közül hazánkban a Vaganova rendszer a leginkább elismert. Bármelyik technikát vesszük alapul a táncosok felé támasztott alapkövetelmény az „eleváció" és a „ballon". Előbbi a földtől elrugaszkodás képessége, utóbbi pedig az egyik legnehezebben teljesíthető elvárás, ami az ugrásokat lefényképezhetővé teszi: a táncosnak példaként említve, egy „grand jeté", spárgaugrás kivitelezésekor olyannak kell látszódnia, mintha egy pillanatra megállna a levegőben.

Ahhoz, hogy a táncos egyensúlyát megtarthassa, a belső fülben található félkörös ívjáratok játszanak fontos szerepet. A balettrúd elengedésével végzett egyensúlyi gyakorlatok, a későbbi középen történő munkához elengedhetetlenek, amikor már nincs ott a biztos „partner", hogy az egyensúlyi helyzetekből való kibillenésnél a táncos segítségére legyen. A Giselle-ben gyakoriak, a tüllszoknya hatására még látványosabbnak ható ún. „arabesque" pózok. Kivitelezésükhöz a csípőízületek lazaságán túl a gerinc mozgékonysága, a gerinc ízületei, a combhajlító izmok és hasizmok megfelelő adottságai szükségesek. Elengedhetetlen az egyensúlyozás képessége, hiszen a pózt a táncosnő fél lábon, spicc-cipőbe bújtatott súlylábán kivitelezi, úgy hogy az, az emelt lábbal 45 vagy 90 fokot zár be.

Giselle4
Giselle4

A forgások kivitelezésének a megfelelő forgástengely megtalálása, és az erős fejkapás a kulcs, vagyis a szemmel ugyanarra a pontra való fókuszálás egy-egy fordulatot követően. A Giselle koreográfiáját több helyen díszítik a gyöngysorra emlékeztető „chainé"-k, apró gyors összeszorított lábbal kivitelezett diagonál forgássorok.

A Giselle-ben jelentős szerepet kap továbbá a spicctechnika, mely technika megjelenését egy másik jelentős romantikus balett, a Szilfid 1832-es ősbemutatójától datáljuk. A talprészt merevítővel ellátott, kemény orrú spicc-cipőben, a testsúly a lábfőre helyeződik, és használatához erős talpizomzat és bokaszalagok szükségesek, továbbá elengedhetetlen a domború lábfej, hiszen az, ami igazán esztétikus. A technika lehetővé teszi test vonalának látszólagos megnyújtását, meghosszabbítását. Az apró, lábfőből induló gyors lábzárások, a „suivi-k" a föld feletti lebegés érzetét teremtik meg, és valóban azt gondolhatjuk, a tündérmesék alakjai testesülnek meg a színpadon. A koreográfiában a karmozgás szerepe különösen jelentős, és elsajátítása bár könnyűnek tűnik, valójában a tánc egyik legkomplexebb tényezője.

Giselle5
Giselle5

Metzger Márta, aki jelenleg a Magyar Állami Operaház próbavezető balettmestere első szerepei között táncolta el a Giselle-t az 1970-es években, és kiváló alkati sajátosságokkal rendelkezett. Szerinte a fizikai adottságok teljesen meghatározzák a teljesítményt, és a tánctechnikát. Megfelelő koncentráltsággal azonban minden adottság fejleszthető, még az ízület rotációja is bármilyen életkorban, igaz csak egy határig, hangsúlyozza. A fizikai határok hatékony módszerrel tágíthatóak Dévény Anna talajmódszereivel. Tánc közben a központot, vagyis a két lengőbordától és csípőcsonttól elinduló „négy szál" köldök alatti találkozását kell erősen tartani, gondolatban a gerinchez ragasztani, mindezt úgy, hogy nem látszik erőlködés a többi testrészen. Mint mondja, ez a klasszikus, és a modern balett - technikájának kulcsa, minden mozdulatot ebből a központból kell elindítani, melynek elsajátítása hosszú évtizedekig tarthat.

A biológia természetesen nehezen választható el a pszichés tényezőktől, az imaginációtól: látni kell az ideálist, (például egy százharmincöt foknál is magasabbra emelt láb képét), és azt, hogy ehhez képest hol tart a táncos, majd a kettő képet kell szépen lassan közelíteni egymáshoz. Nem elég a képzelet, a cél eléréséhez rengeteget kell fizikailag is tenni, szisztematikusan nyújtani, tágítani kell. A szervezet jelzi a határait, ezért fontos, hogy milliméterenként emeljünk azon a bizonyos „sorompón", különben akár egy hónapra is visszaüthet a túlzott igyekezet.

Giselle6
Giselle6

 „Az ideális táncosnak nem pusztán az alakja, a dereka, a nyaka a végtagjai nyúlánkak, hanem az izomzata is. A törzsből kifele kell húzni a végtagokat, mintha folyamatosan hosszabbítani szeretnénk rajta, a rányújtott pózok az igazán látványosak"- hangsúlyozza a balettmester. Az esztétika fontos szempont, de esetenként az esztétikai előnyök okozhatnak hátrányt, hiszen Metzger Márta a balett szempontjából ideális kardlábai, saját bevallása szerint, hatalmas nehézséget okoztak a forgástengelye megtalálásához. Mint mondja, az izomerő, az esztétika, a központ tartása, és kisugárzás mellett kell még a szikra, a hit amely, előreviszi a táncost, valami, ami azt sugallja, minden nap egyre többre képes. Továbbá természetesen egy különleges képesség: elhitetni a nézőben, hogy a látott mozdulatokra ő is képes.