Lázár, Olimpia

A Fesztivál Balett új előadása a Magyar Színházban

2013.05.18. 12:45

Programkereső

Az ember tragédiája táncszínházi adaptációját Markó Iván rendezésében a Magyar Színházban mutatják be május 24-én. Az előadást feknőtt nézőknek ajánlják.

A Markó Iván koreográfiájával és rendezésében készülő produkcióról Őze Áron elmondta: azért érzi fontosnak az előadás befogadását, mert ez az a színpad, ahol a legtöbb Tragédia-előadást játszották. Both Béla, Gellért Endre, Major Tamás, Vámos László, Ricard Salvat és Iglódi István rendezésében is bemutatták ezen a színpadon a művet. Mint fogalmazott, a nemzeti drámák műsorra tűzése ugyan már nem ennek a teátrumnak a feladata, ám "hallatlanul képlékeny, izgalmas, érzékeny anyagnak" tartja a művet, amelynek három különböző előadásában is játszott már. Felidézte: mikor Markó Iván felhívta tervével, örömmel mondott igent arra, hogy a Magyar Színházban mutassák be a táncprodukciót. "Meggyőződésem, hogy a Markó Iván-féle előadás teljesen új színt fog teremteni a Tragédia-feldolgozások sorában, és egészen új vetületet fog adni Az ember tragédiájának" - hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy maga is nagy érdeklődéssel várja a bemutatót.

Őze Áron - Magyar Színház
Őze Áron - Magyar Színház

Szólt arról is, hogy az előadásban - amelyben csak nagyon kevés szöveg hangzik el, alapvetően a tánc nyelvén szólal meg a mű - a Pesti Magyar Színiakadémia diákjai is részt vesznek. "Nagyon szép előadásra van kilátás, ám korhatáros jelenetek is vannak benne" - árulta el, utalva arra, hogy az előadást így csak 16 éven felülieknek ajánlják. Őze Áron elmondta: egyelőre hat előadást terveznek Az ember tragédiájából, a műsorba építve, a Magyar Színház produkciói között játszva. Markó Iván rendező-koreográfus korábban elmondta, hogy már fiatalon beleszeretett Madách Imre remekművébe, főként az egykori Nemzeti Színház, a mai Pesti Magyar Színház legendás előadása miatt. "Nagyszerű művészek játszottak abban az előadásban, Básti Lajos, Kálmán György, Váradi Hédi" - emlékezett a Kossuth-díjas művész.

Markó Iván
Markó Iván

Markó Iván monumentális előadást ígér, mint mondta: a díszlet "nagyon erős, de egyben egyszerű" is lesz. "A darab nem a látványra épül, hanem az emberre, a népre, Luciferre és persze Istenre" - fogalmazott a koreográfus, aki Istent és Lucifert is megszemélyesíti, a mű elején és a végén az ő hangján szólalnak meg az Úr szállóigévé vált szavai. Szerinte a mindenható és az ördög, a jó és a rossz nem létezhet egymás nélkül, ezek egységet alkotnak. "A kiindulópont mégis az ember volt, Ádám és Éva, valamint az, hogy hiába telnek el évszázadok, a történelem folyton önmagát ismétli" - jegyezte meg. "Az előadás végéről nem akarok beszélni, mert lesz egy nagy csavar" - mondta. Azt azonban elárulta, hogy bár megtartotta mind a 15 színt, az előadás a mában játszódik. Az előadásban Ádámot Kiss Krisztián, Évát pedig Stetina Szonja alakítja, a díszlet Kovács Yvette, a jelmez Berzsenyi Krisztina, a zene Faltay Csaba munkája.