Etelka, Aletta

"Seregi a lelkedet tudta úgy kinyitni, ahogy senki más"

2013.05.22. 07:05

Programkereső

Hosszú szünet után június 28-án ismét megelevenedik Spartacus története az Operaház balettegyüttesének előadásában a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az előadásban szinte teljesen új szereplőgárda mutatkozik be, a címszerepben Bakó Máté első magántáncossal. A komoly sérülésből felépült balettművész a szerep kihívásai mellett Seregi Lászlóról is mesélt a Fideliónak. INTERJÚ

- A Spartacus Seregi László első egész estés táncdrámája, amellyel külföldön is óriási sikert ért el, az Operaház műsorán pedig közel negyven évig szerepelt. Tizenhárom éves balettművészi pályád során kerültél-e kapcsolatba a darabbal?

- Ez volt az első táncelőadás, amit az Erkel Színházban láttam édesapámmal 1991-ben, tízévesen. Elsős voltam a Táncművészetin, s bár már növendék voltam, akkor tudatosult bennem, mi is igazából a balett, és ez megerősített abban, hogy táncos szeretnék lenni. Egy tízéves nem érti még a történetet, de nagy érzés látnia a sok katonát a színpadon - megmozdult bennem, dobogott a szívem, elérzékenyültem. Főiskolásként, majd az Operaházba kerülve szerepeltem a darabban római katonaként, később pedig Canus, Crassus barátjának szerepét játszottam. Ez az első alkalom azért is volt meghatározó, mert szinte véletlenül kerültem a tánc világába. Egy balettmester tanácsolta, hogy menjek felvételizni a főiskolára. Akkor még dzsúdóztam is, a felvételi pedig egy napon volt a zöldöv megszerzéséért zajló vizsgával. A balettet választottam, talán azért is, hogy a szüleimnek ellent mondjak: azt mondták ugyanis, hogy szerintük nagyon szép szakma a táncosé, de nem lesz gyerekkorom, se szabadidőm.

Bakó Máté - Magyar Nemzeti Balett
Bakó Máté - Magyar Nemzeti Balett

- A címszerepet a magyar balett-történet kiváló táncosai alakították, többek közt Fülöp Viktor, Róna Viktor, Keveházi Gábor, Solymosi Zoltán. Most rajtad a sor. Mennyire nehéz a feladat, ami rád vár?

- Mióta Solymosi Tamás balettigazgató közölte Kozmér Alexandrával és velem, hogy mi fogjuk táncolni a margitszigeti Spartacust, nem hagy nyugodni a dolog, minden nap átgondolom, mit, hogyan fogok csinálni. Azt próbálom majd átadni a nézőknek, amit 2006-ig elődeim interpretációiban láthattak. Kihívás, hogy emlékeztetessem őket a nagyokra, ugyanakkor úgy gondolom, ez a szerep mindenkiből más-más karaktert hoz ki. Mindegyik művészt szerettem a szerepben, de az etalon számomra ifj. Nagy Zoltán, aki nagyon jó barátom, és példaképem is volt egyben.

- Spartacusra, a nagy rabszolgavezérre gondolva sokan egy karizmatikus, erőteljes harcost látnak maguk előtt. Ezek a prekoncepciók milyen kihívások elé állítják a balett-táncost?

- Épp tegnap néztem a Stanley Kubrick-féle Spartacust, amelyben Kirk Douglas nem egy hatalmas, kigyúrt ember. Spartacus nem gladiátor, hanem rabszolgaként a kőbányában hordja a köveket, a gladiátoriskolában tanulja meg a harcot, a vívásmódszereket. Természetesen karizmatikus egyéniség, vezető típus, aki megérinti a többiek szívét, azt mondja nekik, harcolni kell a szabadságért, de tévhit, hogy óriási lett volna. Én nem keltem egy robusztus ember benyomását, de a szerep megformálása korántsem alkati kérdés, és pont azt akarom bebizonyítani, hogy nemcsak a „herceg"- típusú feladatoknak felelek meg. Eddig nem igazán volt ilyen szerepem, bár a Karamazov testvérekben Alekszejként volt egy őrjöngős jelenetem a darab végén, amit imádtam, és a Macskákban Mefisztulész is egy teljesen más karakter. Laci bácsi (Seregi László - a szerk.) darabjaiban mindig a jófiúkat játszottam: a Sylviában Amyntas voltam, a Rómeó és Júliában Rómeó, a Makrancos Katában Lucentio. Bár harminckét éves leszek, a kölyökképem miatt nem nagyon nézik ki belőlem, hogy lehetek esetleg férfiasabb, keményebb, durvább. Éppen ezért nagyon örülök a lehetőségnek, és annak, hogy Kozmér Alexandra lesz a partnerem, mert szerintem nagyon illik rá Flavia szerepe.

ifj. Nagy Zoltán - Spartacus - Magyar Nemzeti Balett
ifj. Nagy Zoltán - Spartacus - Magyar Nemzeti Balett

- Seregi László egy éve ment el, a Spartacust az ő öröksége előtt tisztelegve újítja fel az Operaház. Milyen emlékeid fűződnek hozzá?

- Egy zseni volt, amihez hozzányúlt, arannyá változott. Utolsó közös munkánk a Rómeó és Júlia volt. Úgy tudtuk, hogy csak a próbafolyamat végén jön be, mert már nem volt jól. Mégis mindig meglepett minket azzal, hogy megjelent, és végigülte a próbát. Ma is hiányzik, ahogy azt mondja: "Nem jó!", vagy hogy "Klassz!". Nagy mesteremnek tartottam Kaszás Ildikóval, az asszisztensével együtt, de ezzel minden szólista így van. Aki nem ismerte őt, annak nehéz leírni a varázslatot, amelyet maga körül teremtett.

- Egy táncos szemszögéből nézve mitől különlegesek, "seregisek" a darabjai?

- A klasszikus balettbe néptánc-elemeket is csempészett, és a stílusával olyan pluszt tudott az emberekből kihozni, hogy a végeredmény már nemcsak arról szólt, milyen pozíciókba álljunk, mennyit forogjunk, hanem hogyan "éljünk" a színpadon. A lelkedet tudta úgy kinyitni, ahogy kevesen - persze szerencsés együttállás volt ez, hiszen a Magyar Nemzeti Balettnek mindig a lelke volt az erőssége. Ma már egy Seregi-koreográfia előadásakor szerencsésnek érezheti magát az a táncos, akivel Laci bácsi még személyesen együtt tudott dolgozni. Ha te a manó szerepet táncoltad, akkor kihozta belőled a manót, ha macskát, akkor a macskát. Mindig a táncosaihoz igazította a koreográfiát: "ha neked ez nem jó, akkor kicseréljük, ugord ezt" - mondta.

- Ez a koreográfus örökség továbbörökíthető, vagy személyiséghez kötött?

- Laci bácsiból egy volt, mindenkiből egy van. Persze tovább lehet vinni a módszert, de a személyiséget nem. Állandó munkatársa, Kaszás Ildikó képes átadni ugyanazt, de másként. Ők ketten teljesen kiegészítették egymást.

ifj. Nagy Zoltán - Spartacus - Magyar Nemzeti Balett
ifj. Nagy Zoltán - Spartacus - Magyar Nemzeti Balett

- A Madách Színház előadását, a Macskákat is Seregi koreografálta 1983-ban. Ebben most Mefisztulészt játszod vendégművészként. Egy musical világa mennyire felüdülés egy klasszikus ballett-táncosnak?

- Eredetileg a jubileumi előadásra kértek fel, és lett belőle még egy, aztán kettő, majd több. Nagyon szeretem, nagyon jó pont az életemben, ritkán éreztem magam ennyire jól színházban. A büfébe öröm belépni, mintha Alice Csodaországába csöppennék. De közben nagyon kemény munka folyik: a musical is van annyira nehéz, mint a balett, csak máshogy, a többiek ráadásul tánc közben énekelnek is. Nincs kis szerep, és a kartáncosok is ugyanannyit küzdenek - tudom, mert én is kartáncosként kezdtem, onnan lépdeltem fel a legmagasabb pozícióig, és nagyon élveztem azokat az éveket.

- Egész pályádat végigkísérték a fizikai problémák, és egy éve komolyan lesérültél. Hogy sikerült visszatérni?

- Tizenhat éves korom óta folyamatosan voltak fájdalmaim, de a fejemben kizártam őket, mert máshogy nem működött. Együtt éltem a fájdalommal, de nem fájdalomcsillapítóval - azt sose szedtem. A komoly sérülés a Don Quijote premierje előtt történt, úgy kellett utána haza "csoszognom". Fél éven át idegkezelésekre és gyógytornára jártam, ma is gyógytornázom. Az elején felötlött, hogyan tovább, ha nem jövök rendbe, de visszatereltem a gondolataimat abba a mederbe, hogy nem térünk le se jobbra, se balra. Nagyon sok múlik azon, hogy az ember tényleg akarja-e a gyógyulást, én pedig meg akartam mutatni, hogy sikerülni fog. Rendbejöttem, és amikor visszatértem az Operaházba, máris küldtek Katarba, az Aida című operába szólót táncolni, majd decemberben jött a Diótörő, aztán a Macskák, most pedig a Spartacusra, valamint az Öt tánc modern estre készülök.

- Feltehetőleg óvatosabban mozogsz a színpadon.

- Mindkét kezelőm azt mondja, hogy nem szabad félni, csinálni kell. Máshogy dolgozom persze, de nem félelemmel, hanem tudatosan.

- A kritikus helyzetben megfordult-e a fejedben, hogy a sors keze lehetett, ami le akar "sodorni" a pályáról?

- Mindenki saját maga kovácsolja a sorsát. Megfordult a fejemben, de én akkor is azt mondtam, hogy én irányítom az életemet, semmilyen külső tényező nem befolyásolhat. Mindig öntörvényű ember voltam, és szigorú magamhoz. Nagyon sok dolgot nem engedtem meg magamnak - így azt sem, hogy feladjam.