Árpád

Lukács András: "Nem tartozik a nézőre, hogy mennyire nehéz"

2013.06.12. 07:03

Programkereső

Geometrikus vonalakba font letisztult nőiesség, egyszerű színeken áttűnő szimmetrikus kettősök és a lélek rezdüléseit hangsúlyozó kortárs zene jellemzi műveit. Miben rejlik egységességre törekvő harmóniavilágának, mozdulatainak nehézsége? Az alkotás technikai folyamatáról, ihletettsége forrásáról beszélgettünk a Harangozó Gyula-, EuroPAS, Márciusi Ifjak és az első Seregi-díjas táncművész-koreográfussal.

- Mióta érzel magadban potenciált az előadóművészeten túl az alkotásra is? Gyermekkorodban is voltak erre utaló jelek?

- Az erős képzelőerő már gyerekkoromban is megmutatkozott. Nagyon vizuális voltam, szinte folyamatosan alkottam valamit. Minden a kreativitásról szólt: sokat rajzoltam, többen mondták, hogy a balett mellett próbálkozzam a képzőművészettel is. Felnőttként legelőször ifj. Harangozó Gyula által stuttgarti mintára létrehozott Fiatal Koreográfusok Estjére készítettem az első komolyabb darabomat, egy hét perces kettőst a Connectiont, amit Gyarmati Zsófiával adtunk elő. Akkor még túlontúl erős vágy nem munkált bennem a koreografálás iránt, inkább csak annyi: miért ne próbáljam meg. Sokféle zenét szeretek hallgatni moderntől a klasszikusig, ezek közül egyesek elindítottak bennem valamit vizuálisan is. Nálam először minden egy képben jelenik meg, és az sem azonnal, hanem szép lassan rajzolódik ki, akkor, amikor még minden egy benyomásról, egy hangulatról szól. Ehhez kapcsolódik a látvány, társítom a színeket, de konkrét lépések még ekkor sincsenek. Az a legvégén válik biztossá, amikor bemegyek a próbaterembe, és a valódi alkotási, koreográfusi munka megkezdődik. A Connection kapcsán pozitív visszajelzéseket kaptam, ez volt az első mozzanata annak a folyamatnak, amelynek eredményeként mostanában már koreográfusnak mondhatom magam, annak ellenére, hogy számomra az a valódi koreográfus, aki legalább tíz vagy húsz jelentős művet tesz le az asztalra. Remélem ez is eljön majd akkor, amikor aktív táncosi pályafutásom befejeződik. Úgy tervezem, még jó pár évem van a színpadon, aztán teljes erővel a koreografálásra fogok koncentrálni.

Ókovács Szilveszter, Lukács András - Seregi-díj - Operaház
Ókovács Szilveszter, Lukács András - Seregi-díj - Operaház

- Nem félsz attól, hogy, amikor már elvárják tőled a koreografálást épp az alkotás szabadsága fog elveszni?

- Most sem alkothatok mindig szabadon, kötetlenül. Jó példa erre, amikor 2010-ben a Magyar Nemzeti Balett együttesére, kilenc párra, tizennyolc percesre kibővítettem az Örvény pas de deux-t. Nem volt egyszerű időszak, egyrészt, mert Bécsben élek, és nehezen tudtam hazajönni. Kétszer kéthetes időszak alatt készítettem el, és fejben nagyon pontosan fel kellett készülnöm. Nagy létszámra alkotni egy tánckoreográfiát, számos előnyt és hátrányt hordoz magában a kettőssel szemben. Ha sok emberre alkotok, sohasem megyek be felkészületlenül a próbaterembe, bár ez valójában kettős esetében sem szokott előfordulni. Pontos időbeosztás szerint dolgoztunk a rendelkezésemre álló időben, és erősen ragaszkodtam a kigondolt alapkoncepciómhoz. A kibővítés a Connection kettőse kapcsán is felmerült bennem, de aztán ez az ötlet nem dolgozott bennem tovább.

- Milyen technikai nehézségeket hordoz magában a kibővített darab az Örvény pas de deux-vel szemben?

- Az Örvény pas de deux-ben a mozgásnak folyékonynak kell lennie, a párnak nagyon össze kell dolgozni. Egy hosszú próbafolyamat alatt alakul ki, mindaz, ami elég, ahhoz, hogy a táncosok a mű előadásához megfelelő szintre érjenek. Emlékszem az elején az első harminc másodperc után megálljt parancsoltak, mert nem bírták fizikailag. Ráadásul az Örvényre nagyon igaz, ami egyébként általánosan minden táncdarabra: úgy kell tűnnie, hogy amit lát a néző az fizikailag könnyű. Mi erre törekszünk a nap huszonnégy órájában, hogy az egész igazán könnyed dolognak látszódjon. A balettművészet akkor szép és jó, ha ez érződik a színpadról, mert nem tartozik a nézőre, hogy mennyire nehéz. Az Örvény valóban nagyon technikás lett, mind a pas de deux, és az abból megalkotott nagydarab is. Az öt perces pas de deux fizikailag azért nem könnyű, mert, viszonylag hosszú, ez vált még komplikáltabbá a nagydarabnál, azáltal hogy háromszor annyi időt kell végigtáncolni. Az Örvényben a másik nyolc párnak technikailag hasonlót kell produkálnia, mint a szólistáknak. Az öt perces pas de deux-t feldaraboltam és elhelyeztem a darabot: az első része az elején, a második a közepén, a harmadik rész pedig a végén kapott helyet. Közben táncol a többi nyolc pár is, és nehézségileg teljesen ugyanazzal a kihívással ér fel akár a kettős. Nagyon nehéz darab, sajnálom is őket nagyon. Persze a koreográfus picit mindig elvetemült, mivel általában nem neki kell eltáncolni, ezért a fejében szélsőséges mozdulatok jönnek elő. Elgondolkozom mozdulatokon, aztán bemegyek a terembe és rájövök, hogy kivitelezhetetlenek, egyszerűen nem lehet megoldani. Ha látom, hogy ez nem működik, akkor hagyom. Van olyan is, ami úgy tűnik nem fog menni aztán pikk-pakk összedobjuk.

- Milyen kritériumok alapján választottad ki az Örvény szólótáncos-párját?

- Nehéz és mindenképpen összetett kérdés. Mivel klasszikus balettművész vagyok, tíz évig ezt tanultam, belém ivódott, hogy fontosak a szép mozdulatok, testvonalak. Nagy ajándék, egy örömteli plusz, ha esztétikus a táncosnő vagy a táncos, hogy gyönyörű a lábfeje, szép a lába, hosszú a karja. Nálam mégis elsődleges, hogy megértse a mozgásvilágomat, illetve, hogy meg tudjon mozdulni a modern tánc formanyelvén, megfelelően tudja használni a testét a klasszikus baletten túlmutató mozgásvilágban. Éppen ezért, véleményem szerint nem teljesen igaz az a gyakran hangoztatott állítás, hogy aki klasszikus balettben kiváló, az minden műfajban megállja a helyét. Az Örvény eredetileg Bacskai Ildikóra készült. Rendkívüli egyéniség volt, egészen különleges kisugárzással, modern mozgásvilággal. Amikor ő befejezte a pályafutását, akkor érkezett az együtteshez Jessica Leon Carulla. Benne megtaláltam az utánpótlást, mivel Jessica-ban megvan az a merészség, ami kell az Örvényhez: ha arra kérném, másszon a plafonon, megtenné a darab hitelességéért. Nagyon örülök továbbá Kozmér Alexandrának is, aki esztétikus látványt nyújtó, intelligens mozgású professzionális balerina és Bajári Leventével - akárcsak Jessica és Liebich Roland egymással - tökéletes párt alkotnak.

Seregi-díj - Lukács András
Seregi-díj - Lukács András

- A technikai kérdéseknél maradva, mennyire vagy kritikus azzal a táncossal szemben, aki a Te helyedre lép egy darabban? Milyen érzés más előadásában kívülről szemlélni a művedet?

- Ilyen darabra példa a Connection, melyet más táncos is eltáncolt már helyettem, és azt kell, hogy mondjam, rendkívül szigorú vagyok. Ezen a munkán ráadásul nem látszik, de nagyon bonyolult és aprólékos, mert fokozottan kell ügyelni az egységességre, hogy valóban párhuzamosan mozduljanak a kezek és lábak. Itt minden milliméter számít, szemben az Örvény pas de deux-vel, melyben sok emelés is van. Ez azonban egy kettős, itt a táncosok egymástól külön mozognak. Ezt a rendkívüli igényességet elérni rengeteg próba eredménye, minden elem tekintetében a maximumot követelem meg, ellenkező esetben a darab már teljesen más hatást nyújt.

- A geometriai megszerkesztettség a legtöbb darabodra jellemző.

- A Levél Martha Grahamnek esetében nagyon erős csapatmunka kell a hét lány között. Egybe kellett fonódni, a karok csak megfelelő módon hajlíthatóak, mindenkinek ugyanúgy kellett állnia. Aztán egy fotón visszaigazolást kaptunk, láttuk mennyire egységes és szép. Egyszerű geometriai formák, a V alak, a kör, a háromszög váltakoznak a darabban. A Bolero című darabom is abszolút ilyen lett, ott nagy szoknyába öltöztetett táncosok mozdulnak, egy repetitív zenére készített minimálban. Egy hadsereg egységessége jelenik meg, ez az, ami egyben a látványosságát is adja. Édesanyám szokta mondani, hogy a személyiségem áttűnik a darabjaimon. Mindegyik megszerkesztett, letisztult, érzékeny.

- A művek látványvilága messziről hirdeti, hogy Lukács András-darabot látunk. A hátakat gyakran különleges alakzatban szabadon hagyó ruhák is a Te elképzeléseidből születnek?

- Az összes darabomnak én álmodom meg a ruháit, illetve én tervezem meg hozzá a látványt is. A jelmezek kivitelezéséhez kiváló szakmai segítőm Herwerth Mónika, aki az általam elképzelt ruhák megvalósításában segít, tanácsol valamit, ami előrébb visz. Gyakran visszahúz a valóságba akkor, amikor a fantáziám túlszárnyalja az anyagok szabászati lehetőségeit. Egyébként képes vagyok ötvenszer változtatni egy elképzelésen, és aztán visszamegyünk az elsőre, ami az alapötlet volt. A divat nagyon inspirálóan hat rám, azon belül is az egyszerűséget hirdető irányzatok, letisztult vonalak. Egy komplex képet látok, amiben már benne van, hogy miben fognak táncolni a táncosok, és ehhez milyen szín passzol. Áprilisban készítettem egy fehér hattyú pas de deux-t a Bécsi Operaház táncosaira. Ekkor teljes egészében én terveztem a jelmezeket is, és rögtön kijelentettem: toll ebben az esetben nem lesz! A hátak szerepe fontos, a csónak alakú nyakkivágás, a modern vonalak. Formájában, egyszerű színeiben a hattyú motívuma csupán jelzésértékűen jelenik meg. Martha Graham ihletésű darabomat az ő esztétikájára, öltözékére reflektáló hosszú, lila ruhákban táncolják, az Örvénynél a fekete dominál, a hátak vizet jelképező csepp alakban nyitottak.

Operaház - Anyegin - premier előtti sajtótájékoztató - Operaház
Operaház - Anyegin - premier előtti sajtótájékoztató - Operaház

- A kortárs alkotókra jellemző, hogy alkotásaikba, egy idegen elemet, például videó installációt vonnak be. Nem gondolkoztál még hasonlón?

- Egyelőre magára a táncra, a mozdulatok esztétikájára helyezem a legfőbb hangsúlyt, de nem kizárt, hogy eljön egy ilyen korszakom is. Büszke vagyok, hogy a klasszikus közegéből érkeztem a modernbe, magam vagyok, és megpróbálok soha nem követni bizonyos divathullámokat, amelyeket a legtöbben tesznek a kortárs táncművészetben. Számomra a szépség, az esztétika elsődleges. Szép zenére, szép testekkel, szép gondolatokat közölni, ez az, ami engem is épít és elindít. Az a célom, hogy a közönség számára ugyanez történjen, hagyom, hogy sodródjanak a zenével, a hangulattal. Látványelemként az Örvénybe bevont esőfüggöny az én ötletem volt. Az egész színpadot el szerettem volna „áztatni", de mindez a tánc kivitelezésének rovására ment volna, így az eső végül csak az előtérben valósult meg. Nagy szívfájdalmam, hogy az Erkel Színház idei előadásain még nem volt megfelelő technikai háttere ennek a látványelemnek, de bízom abban, hogy a munkálatok befejeztével minden akadály elhárul az esőfüggöny színpadi használata elől.

- Mikor szerettél bele Micheal Nyman zeneszerző munkásságába?

- A Rajzoló szerződése című Greenaway-film megtekintésekor. Az egyik betétdalra készítettem az Eszeveszetten című koreográfiámat, melyet, ha egyszer időm engedi, lépésvilág és jelmezek tekintetében is átdolgozok majd. Philip Glass a másik kedvenc zeneszerzőm, akivel mindig összehasonlítják Nyman-t, bár számomra ők teljesen különbözőek. Glass Tirol Concertójára készült el az Örvény. Nálam ez ritka, de a rengeteg próba ellenére azóta is szeretem újra és újra meghallgatni. Számomra megunhatatlan, érzékeny zene.

- Tánctechnikai, lépéstechnikai újító nem szeretnél lenni, mint például Forsythe?

- Egyelőre nincsenek ilyen ambícióim. Forsythe a maga nemében zseninek számít. A harminc éve klasszikus balettet modernbe áttoló egyedi technikájára épít ma sok kortárs alkotó, többek között én is. A nagyszerű érzés, hogy folyamatosan fejlődöm, nem azt mondom, hogy rutinossá váltam, de azért vannak bizonyos dolgok, amelyek a különböző darabokon keresztül könnyebben mennek. Kifejezetten jó érzés például, hogy az egyes táncműveim között az emberek fellelik a stílusjegyeimet. Ha egy művet kiengedek a kezemből - ellentétben sok kortárs alkotóval - utána már nem szeretem alakítani tovább, még évek múlva sem. Késznek tekintem, és elfogadom, hogy akkor ezt ilyen módon öntöttem formába. Talán egy kivételt jelent az Eszeveszetten, amihez majd szívesen hozzányúlnék. Amikor az Örvényt három év távlatából megnéztem nem mondom, hogy teljesen elégedett voltam, de nem nyúltam volna bele. Míg táncosként szerepekbe bújok, a koreográfiáimon keresztül teljesen önmagamat adom. A Levél Martha Grahamnek esetében megoszlottak a vélemények. Ért olyan kritika, hogy szép, szép, de ebben semmi Graham sincs. Dienes Gedeon a neves táncesztéta ezzel szemben így fogalmazott miután megnézte az előadást: „ennyi tömör Grahamséget egy művön belül még nem láttam." A célom a darabbal az volt, hogy Graham nőiességét, forradalmi modernségét megragadjam, és saját nyelvemen közvetítsem vissza. Újításnak számít, hogy a nemrég Bécsben megalkotott Fehér hattyú pas de deux-t már spicctechnika felhasználásával készítettem el. Úgy gondoltam, ha már ehhez a klasszikus darabhoz nyúlok, meg kell próbálnom bevonni a spicc-cipőt. A közönség lelkesedéssel fogadta. Ennek kapcsán egy egész estés Hattyúk tava darab gondolatával is barátkozom. Felsejlett bennem a fehér hattyú mintájára a fekete pas de deux-t is elkészíteni. A kép a fekete színnel a fejemben már megvan.